Minden tavasszal joggal háborodnak fel Marosvásárhely lakói a város tüdejét veszélyeztető merénylet miatt.
Minden tavasszal joggal háborodnak fel Marosvásárhely lakói a város tüdejét veszélyeztető merénylet miatt. Végső elkeseredésükben az idén is szerkesztőségünk segítségét kérték hol a Kövesdombról, hol a Cornisa negyedből, hol a Kárpátok sétányról. Mindhárom városrészben – és valószínűleg máshol is – alig fejeződött be, vagy még most is tart a gallyazásnak, koronaalakító metszésnek becézett vandalizmus a fák ellen. A laikus szemével barbárnak, szakszerűtlennek látszó munka amúgy is poros, mocskos, a vegyi kombinát kigőzölgéseitől szennyezett városunk levegőjét veszélyezteti. Az esztétikai „élményről”, ami a korábbi évek „hozzáértésének” a következménye, pedig hadd ne beszéljünk. Mert a fa ebben a városban sokakat zavar, a városvezetés alárendeltségébe tartozó Melegházak, Parkok és Zöldövezetek Igazgatóságát a leginkább. A rendőrök által felügyelt kosaras autókban dolgozó munkások pedig a pusztítás mámorától szinte megrészegülve nyesik elektromos fűrészükkel a vastag ágakat, tüntetik el a fák évtizedeken át növesztett koronáját. A Kárpátok sétányon csupaszra vágott sebes törzsek merednek az ég felé, valamiféle oltalmat keresve a földi barbárság ellen. A korábbi években famentesítették a Színház teret, könyörtelenül kivágták a vár udvarán levő fák többségét, s a lakónegyedekben is módszeresen folyik a tervezett irtás. Aminek az utóbbi napokban szemtanúi lehettünk, az valójában az első lépése ennek a folyamatnak. Aki veszi a fáradságot, és a helyszínen tájékozódik, észreveheti, hogy nehéz szakszerűségről beszélni a talajt borító faágak láttán, amelyek már kisujjnyi rügyeket bontottak. Ki ne tudná, hogy a koronaalakító metszést a fák nedvkeringésének a megindulása előtt kell elvégezni?! A szakirodalom szerint a 10 centiméternél vastagabb ág levágása a fa életfenntartó erejének a sérülésével jár. Ha a geszt, a fa belsejének sötétebb színű része, amelyben már nincsenek élő sejtek, felszínre kerül, képtelen védekezni a gombás fertőzések ellen, amelyek előbb-utóbb a fa korhadásával és kiszáradásával járnak. A fa élő szerkezetét jelentő lombkorona vékony gallyainak az egyharmadánál többet nem szabad eltávolítani, mivel a fa olyan erőket kell az új korona kialakítására mozgósítson, ami az új hajszálgyökerek kialakulását gátolja. Ez pedig előbb-utóbb a fa egészségének romlásával, kiszáradásával jár, mivel nem kap elég táplálékot, a levágott felszínen újonnan növesztett satnya ágak pedig törékenyek. És még sorolhatnánk tovább a szakirodalom érveit, de fölösleges, hisz állítólag ezt a munkát Marosvásárhelyen mérnökök hagyják jóvá. Ha a szakszerűség így folytatódik tovább, egy idő után nem lesz mit felügyeljenek. Steril, kicsi lombú, árnyat és jó levegőt nem adó, gömbfákkal ékes város leszünk, ahol az egy főre eső zöldövezet messze elmarad az európai átlagtól. De lesz több fény az elviselhetetlen nyári kánikulában, ősszel nem kell a levélsepréssel bajlódni, a kivágott faanyag pedig jól jövedelmez valakinek.
Miközben az Egyesült Államokban végzett kutatások igazolták, hogy a kivágott, elpusztított fák környezetében megnövekedik a szív-érrendszeri elhalálozások gyakorisága, az Egyesült Királyságban pedig a melegházhatás kivédésére a légköri szén-dioxidot nagyobb mértékben felvevő fák telepítésén fáradoznak, itt lassan már csak az utcákat, tereket behálózó huzalokban fogunk gyönyörködni, miközben az alattuk levő megcsonkolt fák sorra kipusztulnak.
