Szalonkafélék családja

Ahol a víz és a part átmegy egymásba, akár fövenyes tengerpart, akár belvizek partjai, az a madarak ősrégi élőhelye. Vonulás idején több faj összegyűl, és a levegőt dallamos ujjongásukkal, trillázó, fütyülő vagy recsegő kiáltásukkal töltik meg. Karcsú, általában hosszú lábú, de csaknem mindig hegyes szárnyú madarak. Gyors repülők, gyorsan lépkedő vagy a sekély vízben erőteljesen gázlók. A fiókák azonnal elhagyják a fészket, amint védőszínezetű piheruhájuk megszárad. 

 

Piroslábú cankó (Tringa totanus)

27 cm. Röptében a szárny hátsó éléig érő széles, fehér szárnycsíkjáról és a hát közepéig nyúló fehér farcsíkjáról ismerhető fel. Ha földön áll, akkor megismerhetjük a vörös lábáról és a feketén végződő piros csőréről. Világosbarna hátoldala fekete és szürke foltokkal sűrűn mintázott. A feje, melle és oldala is mintázott, pettyezett. A farka fekete-fehéren keresztsávozott. 

A fiatalok alsóteste világosabb. Éber madár, bármilyen gyanús jelre fejével sűrűn biccentget. Felriasztva hangos fütyüléssel jelzi a veszélyt. A bíbic és más, közel élő madár hangjára figyel. Tavaszi füttye trillázó „dlidl-dlidl-dlidl”. A riasztó hangja „djük-djik-djik”. Dallamos fütyülése a mocsaras, füves réteknek a legjellemzőbb hangja. Télen folyótorkolatok környékén és iszapzátonyokon keresi táplálékát. Nedves réteken, füves csomók között fészkel. Európában megtaláljuk Norvégiában, Nagy-Britanniában, az Ibériai- és Appennini-félszigeten, Izlandon és a Földközi-tenger egyes partszakaszain, valamint a Kárpát-medencében. A tenger közelében fészkelők a partokon táplálkoznak: férget, csigákat, kagylókat és rákokat fogyasztanak. 

 

Pajzsos cankó (Philomachus pugnax)

A hím 29, a tojó 23 cm. A nászruhás hím teljesen különbözik minden más madártól. Nyakán felborzolható tollgallért visel. A tollgallér színe egyedenként változik, lehet fekete, fehér, rozsdavörös, halványsárga, kék vagy más árnyalatú. A sávozásnak sokféle összetétele látható, alig akad két hasonló tollgallérú hím. Röptükben a hímek tollgallérjuk miatt rendkívül vastag nyakúnak látszanak. A tojókon nincs tollgallér; világosbarna hátoldaluk pikkely alakú foltokkal mintázott. Ősszel a hímek és tojók tollruhája egyforma. Mindkét nem farktövén két csaknem összeérő ovális fehér folt van. A lábuk színe a szürkétől a zöldig sokféle lehet. Tavaszon a tollgalléros hímek a küzdőhelyeken elszánt párharcot vívnak, de nem tesznek különösebb kárt egymásban. A tavaszi párzás idején csapatosan élnek. A költést és fiókanevelést a tojó egyedül végzi. Télen és vonulás közben édesvizű mocsarak és tópartok, folyótorkolatok mentén időznek. Igazi költőhelyük az északi tundrák. A délebbre élők vizes réteken, mocsarakban, zsombékok tetején fészkelnek. Magyarországon ősszel és tavasszal nagy tömegben vonulnak át. 

Kiss J. Botond írja, hogy „a Duna-deltában csak nyár végén lehet látni, ezek korábban kezdték meg a vonulást; a csapatok zöme már vedletten érkezik, egyszerű, sima tollruhában. A csapat különböző nagyságú egyedekből áll – a tojók kb. egynegyeddel kisebbek a hímeknél. A pajzsos cankó nem fütyül – néma”.

 

Billegető cankó (Tringa hypoleucos)

20 cm. A hátoldala zöldesbarna, a hasoldala fehér. A nyaka és melle finoman sávozott. Nyáron a hátoldala apró fekete pontokkal mintázott. Alacsonyan száll a víz felett, sarlósan tartott szárnyon siklik. Kavicsos folyópartokon, a kövek között futkosva keresi élelmét. Szaladás közben meg-megáll, s egész testét billegeti. Mindenik cankófajnál kisebb, a farcsíkja sötét, a mozgása nagyon emlékeztet a barázdabillegetőéhez. Ha felriasztják, „ti-szi-szi” hangsort ejt. Kedveli a tiszta vizű, gyors folyású folyókat, a hegyi patakokat. 

Béldi Miklós írja, hogy „bogarakkal és egyéb szárnyas rovarokkal táplálkozik. Zsákmányát a földről, a kövek közül és a növények leveléről csipegeti fel. Több talajmélyedés közül a tojó választja ki a fészekhelyet négy tojása számára. A fiatal madarak felnevelése után Afrika egész területét elárasztva telelnek át az Európából érkezők. Márciusban visszatérnek”. 

Összeállította: Márton Béla