2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szeptember 8-án tartottuk meg Szászrégenben volt képzőnk napjait.


Szeptember 8-án tartottuk meg Szászrégenben volt képzőnk napjait. Az iskolában népes véndiáksereg gyűlt össze, s 10 órakor a Ballag már a véndiák-ot énekelve vonultak ki az udvarra, ahová az ünnepélyt szervezték. Az elhangzott beszédek után a Népszínház Kemény János Társulatának tagjai igen szép, színvonalas verses összeállítással köszöntötték a volt tanítókat, tanárokat. Igen szép szokás, már hagyománnyá vált az egykori képzőnk szelleméhez való rendíthetetlen ragaszkodást tükrözni, hogy minden év szeptemberének első szombatját a tanítóképző napjává avattuk, s ekkor gyűlünk össze emlékezni és barátainkkal találkozni. Ez az intézmény a legnehezebb időszakban képzett és bocsátott ki diplomás tanerőket, akiknek a háború utáni összetört lelkű magyarságot kellett talpra állítaniuk és segíteniük, hogy meg bírja tartani lelkét a szörnyű kommunista rendszerben. S mi helytálltunk a rettenetes viharban: hiányos felszerelésű, télen füstös és hideg, fagyos osztálytermekben, kényére-kedvére kiszolgáltatva a diktatúra híveinek. De tanítottunk gyermeket, felnőttet, ifjat – népnevelőként. Hitet, erőt öntöttünk a végtelenségig kizsákmányolt, agyongyötört emberekbe, felforrósítottuk lelküket gyönyörű nemzeti kultúránkkal, hadd tudják, érezzék: vagyunk és leszünk! Magyarok vagyunk!
A legzordabb időben is erőt merítettünk régi iskolánk szelleméből, ezért valamennyi itt végzett társunk ma is, ősz hajjal, tán betegségtől kínozva, ám keblében a régi lánggal, büszkén ejti ki: Szászrégeni Magyar Tanítóképző!
Iskolánk 1948–1956 között működött. Néhány év alatt országos hírnevet szerzett, ám a hatalom korán megfojtotta. Az én évfolyamom (1949–1953) most ünnepelte a hatvanadik évfordulót, ezért jelképesen elnyertük a tanügyi gyémántdiplomát.
Évfolyamunk volt a legnépesebb, mindig mindannyian összetartottunk.
Nagyszerű szív-lélek felgyújtó emlékek kötnek össze, az együtt eltöltött szép-keserves diáksors, a tanórák zűrzavaros eseményei, a halhatatlan diákcsínyek, a magyarórák égig lobogó lángjai, a szeretett Elek bácsink által vezetett énekkarunk fenséges dallamai. Mi, a növendékek minden évben összejövünk volt iskolánkba megvallani hűségünket, hitünket: képzőnk, te drága, őrizzük lángodat, míg ki nem huny életünk csillaga. El nem rabolhat tőlünk senki, semmi! A lelkünk, az eszme maga!
Kajcsa Jenő véndiák

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató