Szatmárnémeti történelmi szíve: láncok, amelyek a múltat őrzik

Épített örökségünk

(Folytatás múlt pénteki lapszámunkból)

Szatmárnémeti Románia északnyugati szögletében, a Szamos folyó völgyében, százhuszonhat méter tengerszint feletti magasságban fekszik. Elhelyezkedése révén a magyar és az ukrán határ felől is könnyen megközelíthető, határvárosnak számít. A Szamos partján fekvő város napjainkban Szatmár megye székhelye. Szatmárnémetit, az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés értelmében, annak ellenére csatolták Romániához, hogy abban az időben a város lakosságának kilencvenöt százaléka magyar anyanyelvű volt. Szatmárnémeti kialakulását és fejlődését nagymértékben befolyásolta a Szamos folyó, amely az emberi település kialakítására alkalmas élettéren kívül fontos gazdasági szerepet is kölcsönzött a városnak. Németi a Szamos másik partján helyezkedett el, a két városrész 1715-ben egyesült. Szatmárnémetit „Kölcsey városának” nevezik, mivel 1829-ben kiváló költőnket, Kölcsey Ferencet nevezték ki  a megye főjegyzőjévé. A város legrégibb és egyben legnagyobb református temploma a Láncos templom. A Kossuth-kert a város legnagyobb, huszonkét holdas fásított parkja, játszótér, sétányok, kisvasút, mesterséges tó, sziget található benne. Itt kerül megrendezésre évente a Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat, a gyermeknap és számos könnyűzenei koncert is. Egykor állatkert működött benne, de itt állt a híres „Kioszk” épülete is.

A Láncos templom

Az úgynevezett Láncos templom építésének terve már 1762-ben megszületett, azonban a türelmi rendeletig nem volt lehetőség hozzákezdeni a munkálatokhoz. A terveket Peinlich Zsigmond kőművesmester készítette, aki a kőművesmunkákat is vállalta.

A klasszicizáló késő barokk megjelenésű templom a 18. század végére jellemző alföldi típusú nagytemplomok egyik szép példája. Nevét a templomot körülvevő alacsony lánckerítésről kapta.

Keletelt, síkmennyezetes teremtemplom, amelynek apszisa a hajóval azonos szélességű. Főhomlokzata háromtengelyes, amelyet párkányfejezetes pilaszterek, csigavonalú gyámok és hajlított szemöldökpárkány díszít. Középtengelye monumentális, bádogfedésű sisakkal lezárt nyugati toronyban folytatódik. A torony testét óraíves párkány zárja le.

A hajó két oldalán félkörívesen záródó, egymástól pilaszterekkel elválasztott fülkék sorakoznak.

Az ablakokon és a mellékbejáratokon rokokó stílust idéző stukkókeretezés jelenik meg, amely a 20. század második felében készült.

Mind keleti, mind nyugati oldalán karzat zárja le a teret, a nyugatin az orgona kapott helyet.

Az egykori református templom

A 17. század végén már állott egy református templom a mai belvárosban, ez az épület 1703-ban pusztult el, amikor a kurucok a várost felégették.

Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból tudjuk meg, hogy a felperzselt város Szatmár-hegyre menekült lakói csak 1705-ben merészkedtek vissza, és II. Rákóczi Ferenc fejedelem engedélyével 1707-től a vár „élésházában” tartották istentiszteleteiket.

Ez az épület a Vécsey-ház telkén, a mai Képzőművészeti Múzeum helyén állott, és ez maradt az istentisztelet helye egészen addig, amíg egy újabb fatornyos, paticsfalú templom el nem készült, amelyben 1725-ben tartottak először istentiszteletet, és amelynek 1744-ben javították a belsejét.

Noha már 1762-ben úgy döntöttek, hogy új templomot építenek, tervük megvalósításával egészen II. József türelmi rendeletéig várniuk kellett.

A bibliai idézetet tartalmazó követ a torony falába építik be

Végül 1786. május 28-án határozta el az egyháztanács az új, ma is fennálló templom felépítését.

Helyét a régi temetőben, az egykori, 1703-ban leégett templom mögötti területen jelölték ki.

Az ünnepélyes alapkőletétel 1788. szeptember 11-én zajlott le. A kőművesmunkák nagyjából 1794-re készültek el. A munka előrehaladásával a régi, paticsfalú templomot 1795-ben lebontották.

Ennek az épületnek egy bibliai idézetet tartalmazó feliratos kövét beépítették az új torony falába.

A nagykarba felvivő lépcsőnél a mai napig látható, barokk keretelésű kőlap felirata a következő:

„Meghallgattam a te könyörgésedet mellyel könyörögtél én előttem: megszentelem e házat, melyet építettél, abban helyeztetvén az én nevemet mind örökké és ott lesznek az én szemeim és az én szívem mindenkor.” (Kir. 9,3.)

A templomépítés 1797-ben már annyira előrehaladt, hogy hozzáfogtak a toronyépítéshez is, a munkát az év augusztusáig be is fejezték, és a toronysisak csúcsára felkerült a gömb is.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

Mennyire játékos és kiszámíthatatlan a történelem!

Szatmár és Németi ikervárosok, így tekinthetjük mindkét város szinte ikertemplomának, a reformátusok istenházának szent hajlékait is, hiszen mindkettő ugyanazon  sváb helyi építőmester keze alól kerülhetett ki. 

Ő készítette a tervrajzokat, ő pallérkodta végig az építőmesteri munkákat, amelyek szintén az ő felügyelete alatt készültek. 

Adódott, hogy csak II. József türelmi rendeletének kiadása után vált lehetővé a templomépítés, így az 1788-ban elkezdett szatmári templom alapkőletétele után öt évvel a németi templom munkálatait kezdhették el.

Mivel Szatmár már az 1527–35-ös időszak között elfogadta az Erdély-szerte teret hódító reformációs eszméket, az elöljáróság közös megegyezésével  istentiszteleteiket a város akkori plébániatemplomában tartották, amelyet később Bethlen Gábor fejedelemtől megkaptak végleges használatra. 

Ugyan csak negyven évig tartott a gyülekezet álma, amikor az akkori piactér mögötti volt temető mellett épített szent hajlékukba költözhettek a 17. század második felétől. 

Ez a terület már véglegesnek bizonyult, hiszen a későbbi, azaz a mai templom is ide épülhetett. A templom megegyezik a helyi régió úgynevezett „alföldi típusú nagytemplom” formavilágával, stílusa az akkori „copf”, azaz letisztult klasszicizáló késő barokk. 

A szerényebb kidolgozású Németi kisöccsétől annyiban is különbözik a templomunk, hogy a háromtengelyes, fenséges kialakítású hajónak az ablak-pilaszter-ablak belső osztású ritmikus ornamentikája ott kifordul a külső homlokzatra. 

A nyugati főhomlokzat oldalsó főbejáratának középső tengelyében található egytornyú kialakítás jellegzetessége, hogy a toronytest a hajó tetőszerkezetébe bemetszve, a homlokzati síktól meg kiugratva alkot egy önálló egységet. A templom többszöri helyreállítása és főjavításai után is megtartotta az eredeti tervek szerint elképzelt formáját, díszítővilágát. 

A középkori temető helyére épített templom előtt egy köztéri városi kerekes ivókút állt

Legutóbb a múlt évi kikeletkor, azaz március havában hálaadó istentisztelettel ünnepelhették meg a teljes belső felújítási munkák befejezését, amelyek költségeit a hívek és Magyarország kormányának köszönhetően oldhatták meg. Az ünnepség befejező passzusára érdemes odafigyelni, hiszen ez nemcsak a szatmárnémetieknek, hanem az összmagyarságunknak is tanulópéldájául szól: „Ne kifelé és lefelé, hanem befelé és felfelé tekintsünk. Ennek szellemében szemléljük a körülöttünk zajló eseményeket, de a történelmünket is.” Maradjunk büszkék tartalmas magyar történelmünkre, őseink cselekedeteire mindig felemelt fejjel tekintsünk.

A szisztematikus városrendezés előtti időkből fennmaradt leírásokból és képeslapokból jól kivehető, hogy a korabeli középkori temető helyére épített templom előtt állott egy köztéri városi kerekes ivókút. Az utcahálózat fejlesztésével, közművesítésével és a Kölcsey utca parkosításával ez eltűnt. 

Ezen városszépítési munkák során távolították el 1902-ben a város első köztéri, a volt piactéren, a mai főtéren elhelyezett, 1864-ben felavatott Kölcsey Ferenc-szobrát. 

A ledöntött emlék

Ez a mai Láncos templom kertjébe akkor áthozott szobor valójában egy díszes, négyszögletű feliratos talapzatra helyezett emlékoszlop, amelynek a tetején állott a volt vármegyei jegyző, Kölcsey mellszobra. Ez az emlékoszlop a templom bejáratával szemben volt elhelyezve, egészen a nagy háború utáni időkig. 

Az impériumváltás után ismeretlennek nevezett tettesek ledöntötték az emlékművet, az oszlopot összetörték, és a szobor fejét eltüntették. Az emlékoszlop maradványai, a talapzatrészek és a fej nélküli büszt a főtéri Vécsey-ház udvarán van kiállítva. A reményüket és hitüket soha nem hagyó szatmáriak Lakatos Pál szobrászművész alkotását, egy mai értelemben bemutatott újabb Kölcsey Ferenc-mellszobrot helyeztek a régi helyére, a református templom előtti mai, Kálvin Jánosról elnevezett térre, a templomkertbe.

A nagy egyházi reformátorok képei

A Láncos templom és az azt körülölelő park majd teret alkotó összképének látványa az egytornyú templomon kívül nagyon sok és nevezetes helyi magyar örökséget mutat. 

Miután a helyi Hám János püspök javaslatára a korábban végleg felszámolt várerődítést körülölelő Szamos folyó holtágait megszüntették és feltöltötték, a megmaradt árkok kiszárítása utáni területek új utcavonal-kiképzéseket és -beépítéseket kaptak. 

Itt található az 1761–63 között épült esperesi hivatal, a református nőnövelde, az 1867–69 között épült leánygimnázium, a református főgimnáziumi bentlakás és a Református Főgimnázium épületsora. 

Ezzel az épülettel kapcsolatban nem maradhat említés nélkül a hajdani tanári szoba, amelynek terme egykoron az itt működő presbitériumi gyűléseknek adott helyet. Ennek a csodálatos és híres helyiségnek nevezetessége a mennyezetét és falait díszítő szekkó képek sora. 

Ezek a száraz felületre nedvesen festett képsorok örökíthették meg a nagy egyházi reformátorok képeit, a nekünk legfontosabb Szenczi Molnár Albertet, a bibliafordító Károli Gáspárt, a prédikátor Kálvin Jánost és a reformáció alapjait nehézkesen kiharcoló Luther Mártont. 

Reményik: Ne hagyjátok…

Az egyház nagyjai mellett a világi élet méltóságai közt találjuk fejedelmünk, Rákóczi György arcképét is. Hát ennyire szorosan illik itt a Partiumban is az itteni magyarokra az erdélyiek féltve őrzött Reményik Sándorának szent verse: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát”, hiszen ennek a főgimnáziumnak helyén már 1608-tól állott az a humanista oskola, amely alapjául szolgált a későbbi híres Schola Satmariana gimnáziumnak. 

Később ennek a három földszinti termében alapította a híres Kölcsey Kör azt a gyűjteményes Kölcsey-múzeumot, amely alapját képezi a mai Megyei Múzeum gyűjteményes kiállításának. 

Ehhez utolsó adalékként felsorolhatjuk ennek a több száz éves szellemi tulajdont őrző épületegyüttesnek a sors adta névváltozásait, miszerint ez a volt Református Gimnázium a politikai és államhatóságok kénye-kedvére Állami Magyar Fiúlíceum, majd Kölcsey Ferenc Líceum, Ipari Líceum, Magyar Líceum és végül Kölcsey Ferenc Főgimnázium. Mindezek a változások egy örökre helytálló református templom védő árnyékában történhettek.

Hát ugye… mennyire játékos és kiszámíthatatlan a történelem.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; a segítségért dr. Kálmán Attila tanárnak, történésznek. Az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából és gyűjteményéből küldte el a szerzőnek. Összeállításunkat szakembereink véleményezésével a következő pénteki lapszámban még kiegészítjük.