Százötven éves az első Genfi Egyezmény
1864. augusztus 22-én írták alá az első Genfi Egyezményt. A harctéren megsebesült katonák körülményeinek javításáról szóló nemzetközi szerződés lett a humanitárius nemzetközi jog (vagyis a háborúban alkalmazandó jog) alapdokumentuma.
1864. augusztus 22-én írták alá az első Genfi Egyezményt. A harctéren megsebesült katonák körülményeinek javításáról szóló nemzetközi szerződés lett a humanitárius nemzetközi jog (vagyis a háborúban alkalmazandó jog) alapdokumentuma.
A genfi városházán összegyűlt európai küldöttek azzal a céllal írták alá a szerződést, hogy az emberiesség egy minimális szintjét biztosítsák a harctéren megsebesült katonáknak. „A hadra kelt seregek sebesültjei és betegei sorsának javításáról” szóló egyezmény előírta, hogy a sebesült katonákat orvosi ellátásban kell részesíteni, függetlenül attól, hogy melyik nemzethez tartoznak. Aláírói között voltak Belgium, Dánia, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Portugália, Spanyolország, Svájc, valamint Poroszország, a Badeni Nagyhercegség, a Hesseni Nagyhercegség és a Württembergi Királyság.
Az 1864-es egyezmény egyik letéteményese, Svájc kezdeményezésére a hadijog szabályait 1949-ben korszerűsítették, nagyrészt a náci Németország „totális háborújának” hatására, amely nemcsak egy adott ország katonáit, de a civil lakosságot is katonai célpontnak tekintette.
A háborúban alkalmazandó jog ma a négy, 1949-ben született Genfi Egyezményt és azok kiegészítő jegyzőkönyveit, a hadijogról szóló 1899-es és 1907-es Hágai Egyezményeket, valamint egy sor másik nemzetközi szerződést foglal magában.
A 19. századdal ellentétben, amikor az emberbarát svájci orvos, a Nemzetközi Vöröskeresztet is megalapító Henry Dunant – nagyrészt az 1859-es solferinói csata borzalmainak hatására – a sebesült katonákkal való kegyetlen bánásmód elutasítására szólította fel a világot, a humanitárius jog ma sokkal inkább a polgári lakosság fegyveres konfliktusok idején való védelmét szolgálja.
Azt, hogy a civil lakosságot nem csak háborúban, de mindenféle fegyveres konfliktusban védelem illeti, az 1949-es egyezmények 1977-ben elfogadott kiegészítő jegyzőkönyveiben rögzítették. A Genfi Egyezményekhez 195, kiegészítő jegyzőkönyveikhez 160 ország csatlakozott.
Mindezek ellenére talán egyetlen más jogterületre sem igaz ma jobban a mondás, hogy „a papír mindent kibír”: Líbiától Szíriáig, Közép-Afrikától az izraeli–palesztin konfliktusig, Dél-Szudántól Kelet-Ukrajnáig csaknem minden fegyveres konfliktusról elmondható, hogy gyerekek, nők és fegyvertelen férfiak is meghalnak. Civilek célpontjai lehetnek olyan támadásoknak, amelyekben válogatás nélkül ölik az embereket, sőt, néha olyanoknak is, amelyekben célzottan őket gyilkolják, az ellenségesnek tekintett népcsoporthoz tartozók megfélemlítése és megszégyenítése szándékával nőket erőszakolnak meg. Irakban és más konfliktusövezetekben mindennapos a kínzás, a lakosság elűzése és az önkényes kivégzések.
A 2002-ben Hágában felállított Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) működéséhez nagy reményeket fűznek. Rendeltetése a háborús vagy emberiesség elleni bűnök elkövetői ellen fellépni olyan esetekben, amikor az illető állam nem tudja vagy nem akarja azt megtenni. Jelenleg 21 ügy van a bíróság előtt – mindegyik afrikai konfliktusokkal van összefüggésben –, de úgy tűnik, a remélt elrettentő hatást eddig még nem sikerült elérni.
