Szegény nyugdíjas!
Rakétatámadásként értek az újságokból süvöltő cikkek – az ország pénzügyileg a csőd szélén áll, elkeserítőek az ezt orvosolandó drákói intézkedések is, melyek a háborús időkre emlékeztető megszorításokat juttatják eszembe. Mert főleg a dolgozó kisemberek, a nyugdíjasok, hátrányos helyzetűek hátán csattan az ostor.
92 éves vagyok. Naponta és mind erősebben érzem a magam bőrén a drágaság présének szorítását. A gutaütés kerülget, mikor az üzletekben, a piacokon szemembe döfnek az árak. Ilyen gondolatok hasítanak belém: „Ha élni akarsz – eddzd magad, koplalj szorgalmasan, fázz, ne főzz, ne süss, ne gyújts villanyt, készíts mécsest, ne moss, ha mosakodni, fürödni akarsz, állj ki az esőbe”, és így tovább!
Ió-ció-áció-káció-akáció – jó életnek vakáció! Kolbász, sonka, karaj, máj – kispénzűnek táj, táj, táj! Gáz, adók, kaja, villany – s az összes pénzem elillan. Orvos, gyógyszer – erre nincsen csodaszer.
Hallják meg a képviselők, legyenek végre igaz lelkű népképviselők! Hallja meg a kormány, ne csak marakodjanak a hatalomért, a dolgozó népre tekintsenek, és segítsenek! A nép nyomorog, a gazdaság, a tudomány, a kultúra veszélyben! Csapjanak le az adócsalókra, a túlfizetésekre, a most nem időszerű vállalkozásokra! Szűnjenek meg a kiskapuk! Nekünk ne barátian, mosolyogva intsenek, hanem segítsenek!
A hatás kedvéért egy versikét is írtam: Aki öreg, nyugdíjas, az örökké nyögdíjas./Kisnyugdíja alig cseppen, minden hírre összerezzen./Mi lesz ma, és mi lesz holnap?/Pénze, mint a hó, elillan./Nyakán ül a félelem, miből kerül élelem?/Sorsa szélben lebegő, ringyes-rongyos lepedő, ezerfelé repedő./Öreg tata, rossz tata – kínozza a prosztata./Ha elkapja az amnézia, ki a felesége? – azt se tudja./Mindent elejt, felejt, hová tettem azt a kis lejt?
Honatyák! Gondoljanak a nyugdíjas öregekre, a szegényekre, a dolgozó milliókra!
Kajcsa Jenő, nyugdíjas
