2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A „gerinc” nagyjából kiépült már a községben

Komoly tervek a következő ciklusra

Benedekfi Csaba, Székelybere polgármestere kérdésünkre azt válaszolta, hogy megpályáz egy újabb mandátumot, mert szeretné folytatni az előző években elkezdett öt fontos projektnek a kivitelezését.

Ide sorolta a község úthálózatának teljes leaszfaltozását, ami azt jelenti, hogy a községhez tartozó falvak minden egyes utcájára aszfaltréteg kerülne, a község teljes közvilágításának a modernizálását, a gázhálózat kiépítését a község egész területén, három kultúrotthon korszerűsítését és egy szabadtéri szintetikus sportbázis kiépítését. A tervek elő vannak készítve, a következő lépés az, hogy megtalálják a kivitelezéshez szükséges finanszírozási forrást. A megyei tanáccsal közös terveik között szerepel, hogy a következő négy évben sikerüljön a vízhálózatot kiépíteni, ami nem csak Székelybere községet érinti, hanem több más községet is a megyében. 

A 2016–2020-as ciklust a község vezetője sikeresnek nevezte. Legfontosabbnak azt, hogy sikerült az országos településfejlesztési program révén teljesen leaszfaltozni a Székelybere és Márkod közötti fontos és hosszú útszakaszt, amely más települést és több utcát is érint. Ugyancsak ebben a ciklusban sikerült leaszfaltozni a Székelybere és Berekeresztúr közötti útszakaszt, ami azt is jelenti, hogy egy kis utca kivételével Székelyberében mindenütt aszfaltos út van. Ugyanakkor sikerült Seprőd és Nyárádszentimre irányába is aszfaltozni egészen a falutáblákig. „Így nagyjából a »gerinc« kiépült már a községben. Van egy kis településünk is, Kendő. A Márkod és Kendő közötti szakaszt a tavaly aszfaltoztuk le. Ez nagyon fontos, mert Székelybere községnek nincs nagy költségvetése, és az utat saját alapokból aszfaltoztuk le egészen a Kendő falutáblájáig. Megnyertük a licitet, jóváhagytuk a munkák megkezdését, és hamarosan hozzáfognak a kivitelezéshez. Ugyanaz az osztrák cég nyerte meg a PNDL-s pályázatainkat, emberei nagyon jól dolgoznak, úgyhogy gyakorlatilag Márkodon és Nyárádszentimrén is aszfaltút lesz”. 

Fotó: Nagy Tibor


Sokat költenek a belső utcák kövezésére

A továbbiakban a polgármester arról beszélt, hogy ez alatt az időszak alatt minden évben nagyon sokat költöttek a belső utcáknak a kövezésére. „Az idén háromszor-négyszer elöntött az árvíz, pedig hegyvidéken élünk, de a vízügy nem minden esetben takarítja a patakmedreket. A patakok, amikor egy nagy eső lezúdul, kilépnek a medrükből, és mindent elvisz a víz. Annyit ér a kövezés, mint holt lovon a patkó. Volt olyan, hogy egyik nap megcsináltuk, éjszaka meg akkora eső volt, hogy reggel már az összes munkagépünk ott volt. Jelenleg is rendelkezésünkre áll nagy mennyiségű tört kő, ami ilyen esetekben a mellékutcák kövezésére szolgál. 


A pénzforrás még kérdéses

A polgármester elmondta, hogy ebben a mandátumban sikerült még öt fontos projektnek az előtanulmányát elkészíteni. „A lényeg az, hogy öt tervünk van, amelyek kivitelezhetőek, viszont a pénzforrás még kérdéses” – jelentette ki. 

Az első a község teljes úthálózatának a leaszfaltozása:

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a község minden egyes mellékutcájára aszfaltszőnyeg kerül. Márkodon keresztül meg van nyerve a Nyárádszentimre felé vezető útra is, így annak kivételével az összes többi utcát szeretnék leaszfaltozni. 

A közvilágítás teljes modernizálása

Ez egy másik projekt, amelyet a Környezetvédelmi Minisztérium írt ki. Ez azt jelenti, hogy minden egyes villanyoszlopra új világítótest kerül. Intelligens lámpákat szerelnek fel minden oszlopra a község egész területén, szám szerint 363-at.

Projekt a gázhálózat kiépítésére

A község teljes gázhálózatának a kiépítése a következő nagy lélegzetű projekt, mert jelenleg fával fűtenek az emberek. Megoldást kérnek a gázszolgáltatótól: hol lehet rácsatlakozni, hogy lesznek a bekötések. Innen lehet kezdeni a tervezést. A községvezető szerint nagyon sokan igénylik, de nem mindenki. Ezt a programot lehetetlen lenne kivitelezni önerőből, csakis pályázatból lehetséges. 

Kultúrotthonok

A következő projekt pár éve készült el három kultúrotthon – Márkod, Székelybere és Nyárádszentimre – teljes felújítására. Ez is megnyert pályázat, várják az európai uniós kiírásokat a 2021–2027-es költségvetési ciklusra. Számítanak az uniós forrásokra, de a kormánypénznek is örülnének. 

Szabadtéri szintetikus sportbázis

is van a terveik között. Kérdés, hogy hol nyernek finanszírozást. Műfüves sportpályát létesítenének standard öltözőkkel, mosdóval, és építenének melléje még szabadtéri tekepályát, hasonlót azokhoz, amilyenek a kommunizmus idején voltak a Nyárádmentén, amikor a futballmeccsek mellett az idősebb korosztály szívesen tekézett egy sör mellett.

A kivitelezése azonban nehéz, mert meg kell felelnie az uniós szabványoknak. Benedekfi Csaba ugyanakkor elmondta, hogy Székelybere község része a Maros Megyei Tanács mestertervének. Ezen keresztül szeretnék a község víz- és csatornahálózatát kiépíteni. 

„Vannak látványos és kevésbé látványos projektek. Ami a föld alatt van, az nem látszik, viszont szükség van rá, mert egyre nagyobb probléma a víz. A folyamatos szárazság miatt a kutakban 90%-ban lecsökkent a víz szintje.” 

Benedekfi Csaba polgármester


Géppark, amire egy önkormányzatnak szüksége van

A székelyberei önkormányzatnak az elmúlt mandátum alatt sikerült a gépparkját annyira modernizálni, hogy gyakorlatilag minden egyes gépük megvan, amire egy önkormányzatnak szüksége lehet, bármilyen munkát meg tudnak oldani. Van buldoexkavátoruk, multifunkcionális traktor, fahasogató gép, fűnyíró gép, sáncásó gép, ciszterna vízhordásra, télre hóeke, csúszásgátló-anyagot szóró gép. Emellett sikerült egy olyan raktárt is vásárolniuk, ahová az összes gép befér. „Nagyon komoly gépparkunk van, így bármilyen problémát meg tudunk oldani a faluban” – mutatta be a gépparkremizt a polgármester és kollégája, Kacsó Ferenc alpolgármester. Ezenkívül elmondták, hogy gondot fordítanak a község szépítésére, a lehetőségek szerint parkosítanak is, mindenhova virágos ládákat helyeztek ki, miközben próbálják megtartani az autentikus faluképet.

Kacsó Ferenc alpolgármester elmondta, hogy bárki bérelhet munkagépet. A traktor órabére 100 lej, a buldoexkavátort 120 lejért lehet bérelni. Képünkön éppen egy, az árvíz által elmosott földterületet állítanak vissza eredeti állapotába.


Talajegyengetés 


Székelybere sikeresen pályázott a Pro Economicánál

A község első embere saját bevallása szerint nagyon büszke arra, hogy az önkormányzat segítségével sikeresen pályáztak a gazdák. 

„Néhány alkalmazottunk szinte kizárólag azzal foglalkozott, hogy segítsen az embereknek a pályázatok elkészítésében.” Nagy energiát fordítottak arra, hogy a Pro Economica révén, a magyar kormány által kiírt pályázaton keresztül segítsenek a gazdáknak először a promoválásban, utána a pályázatok elkészítésében, leadásában, kivitelezésében, gyakorlatilag a teljes pályázati eljárás során. El lehet mondani, hogy Székelybere község más hasonló „kaliberű” településekhez viszonyítva sokkal több nyertes pályázatot mondhat magáénak. Megtudtuk, hogy legtöbben traktorra pályáztak, de sokan pályáztak munkagépekre, állatokra, öntözőberendezésre, fekete áfonya, illetve levendulatermesztésre, illóolaj-készítésre is. „Nagyon sok sikeres pályázatunk volt, ami gazdasági szempontból nagy lendületet hoz a községbe. Volt olyan gazda, hogy a traktor után még öt gépet vásárolt ezzel a pályázattal. Közel száz gép jött ezekkel a pályázatokkal a községbe” – magyarázta a községvezető. 

Márton Károly Csaba a pályázaton nyert traktorral

Fotó:  Nagy Tibor

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató