2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Két település főutcája kap hamarosan aszfaltszőnyeget – értesültünk Benedekfi Csaba székelyberei polgármestertől. 

Első lépésben az áteresz és a mellékhidak épültek meg, ezután következik az út alapozása



Miután három évvel ezelőtt az önkormányzat közel 4,5 millió lejes európai finanszírozásból hét kilométeren leaszfaltoztatta a községközpontot Nyárádszentimrével, Berekeresztúrral és Márkoddal összekötő községi utakat az adott települések bejáratáig, tavaly pedig Márkodot és Kendőt kötötte össze önerőből, jelenleg az aszfaltutat bővítik: Márkod főutcáját látják el burkolattal, valamint Szentimrén a faluközpontig viszik el az aszfaltot. 

 A közel 900 ezer lejes beruházást saját költségvetésből végzik, ez egy kilométernyi út javítása és aszfaltozása mellett több áteresz és néhány mellékhíd megépítését is jelenti az adott szakaszon. A községnek sikerült némi pénzt megtakarítania az idén, és jónak látja inkább az infrastruktúrába fektetni, minthogy egy esetleges költségvetés-kiigazításnál elvegye az állam. A munkálatokat augusztusban indította el a kivitelező az átereszek megépítésével, a múlt héten pedig Márkodban elkezdte az alapozó kőréteg lehúzását, amint azzal végez, az első aszfaltréteg is rákerülhet. A korszerűsített szakaszokon útjelző felfestést is végeznek, kilo- és hektométerjelzőket, forgalmi táblákat állítanak fel.

 Ez a munka része egy nagyobb projektnek, amelyet az Országos Beruházási Társasághoz és a helyi fejlesztések országos programjára egyaránt benyújtott a község: ha támogatást nyernek, a község minden utcáját leaszfaltozzák, az utca mentén kibetonozzák a sáncokat és kapubejáró hidakat építenek. Mindezektől most eltekintettek, hogy minél hosszabb szakaszra húzhassanak aszfaltot. A lakosság örül ennek a kisebb beruházásnak is, de mindenképp szeretnék bővíteni az aszfaltozott szakaszokat, illetve a sáncokat és bejárókat kiépíteni. Ezért a községvezetés úgy tervezi, hogy amennyiben nem kapnak pályázati támogatást, a következő évben is megpróbálnak megtakarítani egy bizonyos összeget, és az aszfaltozás kap elsőbbséget a továbbiakban is, ugyanis szeretnék a legrövidebb időn belül Seprőd, Mája, Kendő és Berekeresztúr központjáig eljutni az aszfaltréteggel. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató