Székelyföld – 200.
2014-05-23 13:40:11
- Kaáli Nagy Botond
Kicsi vándorszékely folytathatná még, de minek? Az a Székelyföld, ahol egy irodalmi lapot úgy hívnak, hogy Székelyföld – sosincs elveszve.
Nagymami székely, azért mondja, hogy ejsze, és csilingelve nevet, ha valami rosszaságot csinál a kisunokája, Juci. Juci is székely akar lenni, de sajnos ő Kolozsváron lakik a szüleivel, és Kolozsváron nem lehet magyarul kenyeret venni, ezért Kolozsvár nem Székelyföld, se nem Magyarország. De Juci kiszámolta, hogy egynegyedig ő is székely, úgyhogy ha talál magának egy igazi székely férjet, akkor akár ő is visszaszékelyülhet. (Adorjáni Panna). Egy hely, egy kis dombtető Csíkkozmástól nagyjából délre, már túl a nagytusnádi határon is, Lázárfalvától kissé jobbra, az Olt felől pedig éppenséggel balra, amelyet éjjel-nappal a Csomád bársonyos lejtőiről érkező igézetes szellők simogatnak... Na pont ott! Ott van az a kis halom! (Bodor Ádám). Erdély bizarr ördöglakat. Múlt és jelen összefogja,/ nem engedi el, szorítja egymást. Halálos a kötés./ Minden zugban érezni a história levegőjét./ Az a koldus hétszáz éve kéreget a templomlépcsőn. (Vaszilij Bogdanov). Idejekorán megtanultam azt, hogy ha a delelő Napnak háttal elindulok előre, úgy a Piac utcán, a Péterfián, majd a Simonyi úton végighaladva előbb-utóbb kijutok a Nagyerdőre. Ha viszont arrafelé fordítom a fejem, ahonnét reggelente a Nap előbújik, túl a nagycserei, a halápi meg a gúti erdőn, sőt Vámospércsen, de még Nyír-ábrányon, Érmihályfalván s a mögöttük húzódó halovány látóhatáron is túl, lábamnak bár elérhetetlenül s szememnek láthatatlanul, ám az élőszó s a lombot-virágot sarjasztó képzelet révén mégiscsak kitapintható állapotban ott találom valahol Erdélyt. (Buda
Ferenc). De aztán kiderül, hogy az ünneplők között elkeveredett egy idős bácsi, Sângeorgean Dumitru, aki „nem máshonnan, de éppenséggel az ország egyik legtávolabbi sarkából, Călăraşról igyekezett eleget tenni a meghívásnak”; aki „románul és magyarul szólt a falu népéhez, egykori tanítványaihoz”, és aki harminchat esztendő múltán is néven nevezte volt tanítványait. Nyilván, egy szó sem esett/eshetett arról, hogy S. D. valójában kiemelt javadalmazású, nagyromán nemzeti célokat szolgáló „kultúrzónás” tanító volt. (Cseke Péter). Márpedig én, aki székely emberek között nőttem fel, székely emberek között érzem otthon magam. Ők az enyéim – mindig is így gondoltam rájuk. Értem és elértem a vicceiket, ismerem a szokásaikat, gondolkodásmódjukat, szófordulataikat, kiigazodom az utalásaik között. Persze nem mindig érzem magam jól közöttük, mert érteni őket egészen más, mint elfogadni vagy szeretni őket. Az erőszakosság, a nyakasság, a gondolattalanság, egyszóval: a bütüség székelyben is zavar – sőt a székelyben zavar csak igazán. Éppen azért, mert ők az enyéim. (Demeter M. Attila). Jelentése a szívverésnek,/ a kiáradó gondolatnak/ egy patakvölgyben felragyoghat./ Göncöl kerekei ragyognak./ Nagyanyáim a völgyben s dombon./ Bűneim itt kell kidobolnom./ Közhírré tennem fordulásim: omló kúriák kőfolyásin. (Egyed Emese). Miért szitok, szó, bús, vad indulat,/ Miért fohász a föld, a nyelv, a lélek?/ Már-már magam sem értem én... Csak élek –/ Maradtak itt még félkész részletek, S kicsit talán szétnézhetek,/ Míg engedik vak térképészetek... (Lázáry René Sándor). Annak idején ismertem a falu minden zegét-zugát. Amikor már iskolába jártam, a három hónapos parajdi lét után úgy beszéltem székely-magyarul, hogy néhány héten át a tanító nénim valóságos rébuszoknak tekintette feleleteimet. Ha hozzá szóltam, kend-nek tituláltam őt. (Máthé Éva). Közvetlenül a vár alatt épült fel a Székely termál néven elhíresült ölelésnyi fürdőmedence, a négy sarkában egy-egy vetkőző-kabinnal. Amikor a gyanútlan, magamfajta látogató – maga is székely! – arról érdeklődik, mitől termál az említett patakok vizét összegyűjtő úszómedence, a felső-csernátoniak szemében azonnal megcsillan a mókára, ugratársa mindig készen álló belső humor: amikor kukkra, hétágasra süt a nap, akár a tizenhat-tizenhét fokot is elérheti a víz hőmérséklete! Tudvalevőleg a hideg víztől felmelegszik az ember teste! Hát ettől termál a székely termál! (Tófalvi Zoltán). Székely ember elviseli, ha leereszkednek hozzá, s gondol, amit gondol közben. Székely ember s a hagyomány s a nagyapák tisztelete. Székely ember az öregnek hívja az öreget, gyermeknek a legényt, s fehérnépnek a fehérnépet, mert abból harag még soha nem lett. Kicsi vándorszékely folytathatná még, de minek? Az a Székelyföld, ahol egy irodalmi lapot úgy hívnak, hogy Székelyföld – sosincs elveszve. (Nagy Koppány Zsolt).
Székelyföld, 2014. május. 200. lapszám.
