Székelyvécke

Felújított házak a gyönyörű községben

„Az csak kifogás, hogy nem éri meg”

Székelyvécke, a három faluból álló, kicsiny, de gyönyörű táj övezte völgyben fekvő község messze földön híressé vált szépségéről, ízlésesen felújított régi házairól, nemrég pedig a dombtetőre épült kápolna és az oda vezető székely kálvária is vonzza a látogatókat, akik nem is maradnak el – számos magyarországi polgár itt vásárolt magának házat. A község polgármesterével, Fekete Pál szobrászművésszel beszélgettünk arról, hogy mi történt Székelyvéckén azóta, hogy legutóbbi, három évvel ezelőtt készített vendégoldalunk megjelent.

Felújított épületek

– Az utóbbi évek egyik legfontosabb megvalósítása, hogy minden olyan épületet, amely az önkormányzathoz tartozik – többek között az óvoda, az iskola, a kultúrházak, a klubok, az orvosi rendelő – felújítottunk, illetve folyamatban van ezek felújítása. A folyamatban lévő munkálatok is már az utolsó fázisban vannak, az idén befejeztük – illetve Székelyvéckén befejezzük – például a kultúrházak rendbetételét a községhez tartozó mindhárom faluban: Véckén, Székelyszálláson és Magyarzsákodon. Felújítottuk a benti mosdókat, tetőt és ablakokat cseréltünk. A véckei kultúrház teljes rehabilitálását európai uniós pályázati alapokból fedeztük: új nyílászárók, új tető, a falak külső és belső szigetelése, új padló, új színpad – teljes felújítás. Már idén májusra kész kellett volna lennie, de a kivitelező nagyon rosszul dolgozott, alig tudtunk tőle megszabadulni. Persze újra ki kellett írni a pályázatot, most pedig egy másik cég végzi a felújítást, idén elkészül vele. A két másik kultúrházat önerőből korszerűsítettük. Az iskolák is jó állapotban vannak. 120 körüli a diáklétszám a központi, véckei iskolában, és összedolgozunk a magyarzsákodi falugondnoksággal, amely pályázaton keresztül nyert egy buszt – ezzel szállítjuk iskolába a gyerekeket. A régebbi projektjeinket – focipályákat, parkokat – is önerőből valósítottuk meg, és most már elmondhatom, hogy mindegyik épület, amely az önkormányzathoz tartozik, rendbe van vagy lesz téve. Egy újabb, már leadott pályázattal a magyarzsákodi sportpálya kialakításához szeretnénk pénzt szerezni állami támogatásból. 

A három falun azokat összekötő aszfaltút vezet végig. A tavaly fejeződött be a Maros Megyei Tanács egy nagyobb projektje, amelynek keretében az út Magyarzsákodig vezető részét, illetve Zsákodot is le tudtuk aszfaltozni. Nagyon jó minőségű út lett, beállókkal, új hidakkal. Ugyancsak a tanács ígérte, hogy a Véckétől Gyulakutára vezető út keskeny, szinte egysávos szakaszait kiszélesítik. A mellékutcákkal kapcsolatosan: Véckén egy mellékutcát önerőből aszfaltoztunk le, nemrég pedig állami támogatásra nyújtottunk be pályázatot, hogy a községhez tartozó összes mellékutcát leaszfaltozhassuk. A pontozásnak megfelelünk, és reméljük, hogy nyerő lesz a pályázatunk. Ha esetleg mégsem nyerünk, akkor van arra lehetőségünk, hogy önerőből évente egy-egy újabb szakaszt leaszfaltozzunk, ahogy az a tavaly is történt. Költségvetés szempontjából jól állunk, le tudunk fedni mindenféle költséget, és önrészt is tudunk biztosítani akkor, amikor szükség van rá. A költségvetésünk a működtetést és a fejlődést is biztosítja.

Lesz vízhálózat, de szennyvízhálózat nem…

Ami a vízhálózatot illeti, egy uniós pályázat keretében az Aqua Invest egész Maros megyét le kívánja fedni vízhálózattal. Számunkra picit fura, hogy azon településeken, ahol 1000 lakos alatti a lélekszám, csak a vízhálózatot akarják kialakítani, a kanalizálást azonban nem. Mi ebbe a kategóriába tartozunk, és emiatt jelenleg azon gondolkodunk, hogy hova vezetjük majd el a szennyvizet… Igaz, hogy elsőként azok igénylik majd a vezetékes vizet, akiknek fürdőszobájuk van, és ők eddig is ülepítővel oldották meg ezt a kérdést. Egy több millió eurós pályázatról van szó, amely 2023-ban ér véget. Mi is a részesei vagyunk, voltak kint a cég munkatársai, megmutattuk a leendő víztározó helyét, amelyet egy, az önkormányzathoz tartozó legelőn építenek majd fel. A múlt héten helyszíneltek, és próbafúrásokat végeztek: olyan magas helyen épül fel a tározó, hogy a benne lévő víz szabadeséssel látja el mindhárom falut. Reméljük, hogy az aszfaltréteget nem kell majd feltörni a vízvezeték kialakításához, de azon sem csodálkoznék, mert az egész ország arról szól, hogy a jobb kezem nem tudja, mit csinál a bal.

Újraindítják a kulturális életet

A Covid miatt a kulturális élet területén bekövetkezett leállást úgy használtuk ki, hogy ez idő alatt rendbe tettük a községbeli kultúrházakat. A járvány alatt vendégek sem jöttek hozzánk nagy számban, eseményeket sem lehetett tartani, így a kulturális élet, amelynek én nagy pártolója vagyok, szinte teljesen megszűnt. Nagyon remélem, hogy újjáéled, amint befejeződik a kultúrházak felújítása. Van rá igény és akarat is.

A falujárás, faluturizmus szempontjából, annak a házfelújítási programnak köszönhetően, amely általam kezdődött, és amely a község rendbetételét célozza – ide tartozik a kápolna és a kálvária felépítése is –, ismét sokan látogatnak el hozzánk. Nem mondanám, hogy dübörög a faluturizmus, de van mozgás a faluban, sokan kíváncsiak Székelyvéckére. Jó az út, közel van a főúthoz, ugyanakkor egy picit eldugott, nincs átjárás, és van egy réteg, amely azt igényli, hogy rácsodálkozhasson őseink kincseire: egy régi házra, amelyet restauráltunk, egy régi tájra, amely érintetlen maradt. Ők járnak ide hozzánk. Van tehát mozgás a faluban, ami számunkra nagyon fontos. 

A járvány alatt sajnos voltak megbetegedések és halálesetek is a községben. Két-három esetről van szó, de mivel nagyon kevesen vagyunk, mindnyájunkat megviselt, és a százalékarány szempontjából sem mutatott jól. Pontosan nem tudom, hogy hányan betegedtek meg, mert sokaknak ide szólnak az irataik, de nem itt laknak. Körülbelül 10-20 betegünk volt. Önkormányzati szempontból a járvány alatt sem éreztem visszaesést, a költségvetésünk megvolt, úgy-ahogy zajlott az élet.

Fotók: Kaáli Nagy Botond

Nincs és nem is lesz mobiljel

Nagyon régóta hiányolják a mobiljelet Székelyvéckén. Mindenféle módon megpróbáltuk ezt megváltoztatni, aláírásokat gyűjtöttünk, átiratokat küldtünk, de sajnos úgy látom, hogy a nagy cégeknek nem érdekük az, hogy ide antennát tegyenek. Valószínűleg túl nagy befektetés lenne számukra, nem vagyunk elegen ahhoz, hogy ez megtérüljön, nincsen átjáró útszakasz a községen keresztül. Többször kértük, összegyűjtöttük azokat, akik igényelnék, leadtuk, hogy hányan kötnének bérletet, mégsem lett belőle semmi. Számukra az a fontos, hogy a főutakat lefedjék. Van egy-egy hely a községben, ahonnan lehet telefonálni, de a falvakat lefedő hálózat sajnos hiányzik.

Ami a természeti csapásokat illeti, nagy szerencsénkre földrajzilag olyan helyen fekszik a község, hogy nagyon nagy probléma kell ahhoz, hogy árvíz legyen. Idén nem is volt, viszont borzasztó jégverés sújtott bennünket kétszer is. Magyarzsákodon emiatt a múlt héten maradt termény nélkül a falu. Felmértük a kárt, beküldtük a prefektúrára, de ott nem biztattak, azt mondták, ha nem volt biztosítás, nem számíthatunk segítségre. A pórul járt gazda sajnos marad a kárral.

A vadkárok pedig annyira elcsépelt témává váltak, hogy szinte nem is tartjuk érdemesnek erről beszélni. A medvék okozta gondok már minden szinten és fórumon túlbeszéltek. Még mindig várjuk a „csodát”, amit nem hiszem, hogy megérnénk. Túl van a normalitás határán az, amit leművelnek ezzel az egésszel – állatvédelemmel, medvevédelemmel. Így már nem lehet gazdálkodni, normálisan dolgozni. Én mint vadász teljesen másként látom a dolgokat, itt érdekek dolgoznak, és megy a hülyítés.

Kiöregedőben a község

Aki dolgozni akar, annak van lehetősége. Az csak kifogás, hogy nem éri meg. Amikor magadnak termelsz, megteremted a betevő falatot, hol nem éri meg? És arról nem szabad megfeledkezni, hogy faluról beszélünk, ahol volt egy gazdálkodási rend. És ez a tendencia megszakadt. De az biztos, hogy akinek van ereje, és tud dolgozni, az meg tud élni. Persze nagy az elvándorlás nálunk is, kiöregedőben van a község. A fiatalok zömében külföldön dolgoznak mezőgazdaságban, építkezésen. Nagyon kevesen jönnek vissza, mert megszokják a kinti kultúrát, a hajtást, az ottani életmódot, és már nem kapják a helyüket itthon. Persze vannak kivételek, van városról ide költözött fiatal, értelmiségi család is, akik gyereket is itt vállaltak. És ennek örülni kell.

Ugyanakkor a mi elképzelésünk is visszanyúlik a múlt századhoz, úgy gondoljuk, hogy egyszer majd megint lesz itt 60-70 gazdálkodó. De már soha nem lesz így. Lehet, hogy lesz egy másfajta gazdálkodás, lehet, hogy a szép táj miatt üdülőfalu leszünk. De hiszem, hogy aki pozitívan áll a munkához, termel, és teremtő ember, annak az élete gyümölcsöző lesz.