2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vásár a várban

A világjárvány előtti ,,békeidőkre” emlékeztető, családias hangulatú vásár várta a hét végén a várudvar előtti téren a helyi, minőségi élelmiszer- és kézművestermékek iránt érdeklődő marosvásárhelyieket. 

Mindössze az árusok és egyes látogatók védőmaszkja, illetve a megszokottnál jóval visszafogottabb nyüzsgés jelezte, hogy ez nem a tömegrendezvények kora. A termelők közül többen is megjegyezték, hogy minden bizonnyal idén ez az utolsó vásár a várban, és némelyikük arról is beszámolt, hogyan érintette vállalkozását a március óta tartó, a gazdasági életet is kikezdő járványhelyzet. 

A rendezvényre – akárcsak legutóbb, augusztusban – a megye számos településéről, illetve más megyékből is érkeztek árusok. Kepes Ildikó tordai méhész rendszeres visszajáró. Standján a hagyományos termékek – akác, hárs, havasi méz és lépes méz – mellett többféle különlegességet – egyebek mellett fenyőmézet, cseresznyés krémmézet és málnamézet –, illetve immunerősítésre szolgáló pollent is kínált. Ez iránt ősszel mindig nagy a kereslet – jegyezte meg, majd azt is elárulta, hogy ilyenkor a várban sok régi vásárló fordul meg, akik a megszokott standokat keresik, és a családjukét is mindig célba veszik. A virágpor mellett a hagyományos mézfélék a kelendőbbek – tette hozzá a vállalkozó, akitől arról is érdeklődtünk, milyen volt az idei év a méhészek számára.

– Az esős, hideg idő miatt gyenge lett a termés. Májusban, amikor a Dunától pár kilométerre pergettük a mézet, lefagyott a kezünk. Máskor ilyenkor izzadunk a hőségben. A forgalmazás szempontjából még szomorúbb a helyzet. Számunkra a tavaszi és őszi vásárok hozzák a legnagyobb bevételt, ez az időszak 2020-ban éppen a koronavírus-járvány két nagy hullámával esett, esik egybe – mondta a méhész.


,,A vásárlók a helyi termelők mellé álltak”

A Maros megyei termelők kínálatában évek óta izgalmas ízvilágot képviselnek a kundi sajtmanufaktúra különlegességei. Ifj. Varga István sajtkészítő ezúttal sem hiányzott a várbéli vásárról. Asztalán kecskesajtok, konyakos-diós és biosajtok sorakoztak, de műhelyében ennél jóval többféle ízesítésű alpesi érlelt sajt készül. Tavaly sörössel színesedett a paletta, a legújabb termék a levendulás sajt, a furfangos ízesítésű székely fűszerest pedig – amelyet egy szentábrahámi, teákat és fűszereket forgalmazó vállalkozóval közösen dobnak piacra – még tesztelik. 

– A várban tartott vásár minőségi rendezvény, mindig elégedetten térek innen haza – válaszolta ifj. Varga István a keresletet firtató kérdésünkre, majd azt is hozzátette, bár ezúttal a legtöbb vásárló a fekete szenes, illetve a köményes sajtot kereste, ami jelenleg nincs készleten, most sem távozik csalódottan.

– A kundi manufaktúrát nem viselte meg a koronavírus-járvány, mi több, jól érintette. Alkalmam volt megtapasztalni, hogy ebben a nehéz időszakban a vásárlók felkarolják a helyi termelőket – összegzett a sajtkészítő műhely tulajdonosa.


A gyengébb kereslet is kereslet

Balázs Emese mezőmadarasi fokhagymatermesztő három éve állítja ki árucikkeit a várban tartott vásárokon. Ezúttal tartósítószer-mentes fokhagymapasztát, pirospaprikával ízesített muzsdéjt, csípős paprika és fokhagyma ízesítésű, hidegen préselt napraforgó étolajat, húsokra való salátaöntetet, fokhagyma savanyúságot, illetve fokhagyma-vetőmagot is kínált. 

– Gyengébb a kereslet, mint máskor, de örülünk, hogy itt vagyunk – mondta a termelő, majd kérésünkre a családi vállalkozásról is mesélt. Öt éve foglalkoznak fokhagymával, a fűszerként és gyógynövényként is kiváló árucikket négy hektáron termesztik. Az időjárási viszonyok miatt idén körülbelül 80%-os lett a termés. A vásárok nem jelentik az egyetlen jövedelemforrást, Marosvásárhelyen egy delikatesz- (ínyenc-)boltot is működtetnek, a kereslet azonban ott is jelentősen csökkent a járványhelyzet kezdete óta – tudtuk meg Balázs Emesétől.


Biztonságos, horgolt mesevilág

A különféle kulináris ínyencségek – az említettek mellett húsfélék, régi idők ízvilágából ihletett házi csokoládé, megannyi lekvár, szörp és borfajta – mellett természetes alapanyagú kozmetikumokból és ötletes, tetszetős kézműves tárgyakból is válogathattak a vásárba betérők. A gyulakuti Molnos Izabella horgolt játékokkal vonzotta standjához a gyermek és felnőtt látogatókat egyaránt. 

A kedves, mosolygós hölgy első alkalommal hozta el alkotásait a várbéli vásárba, a marosszentgyörgyi, nyárádszeredai, erdőszentgyörgyi, szovátai rendezvényeken viszont már többször részt vett az ölelni való állatsereggel. 

– Gyermekkorom óta szeretek kötni, horgolni. Annak idején mi ezt még az iskolában megtanultuk, és már akkoriban volt saját készítésű sapkám, sálam. Az első játékokat a lányaimnak horgoltam, aztán az ismerős gyermekek is kaptak tőlem ilyen ajándékokat, eladásra csak ezután kezdtem készíteni – mesélte Izabella, majd a horgolt nyuszik, egérkék, malacok bababarát ,,természetére” – hímzett szemükre, orrukra, szájukra – is felhívta a figyelmünket. Fontos, hogy ezeket a tartozékokat a mindent szájba vevő kisgyermekek nem tudják lenyelni – magyarázta a játékok megalkotója, akinek az idén elmaradt vásárokból leginkább a találkozások, beszélgetések, hiányoznak. Termékeit egyébként az interneten, az IzaGurumi Facebook-oldalon is megtalálhatják az érdeklődők.


A levendulásokat is megrövidítette a járvány

A vásár kínálatából sosem hiányoznak a levendulatermékek, ezúttal is több árus asztalánál találkozhattunk velük. A koronkai Bodoni család hét éve termeszti a jellegzetes illatú növényt, 15 ár földterületen 3000 tövet nevelnek. 

– Ez nagyon időigényes munka, az ültetvényt ugyanis évente ötször-hatszor meg kell kapálni, a szüret pedig napokig eltart. Egy 40 méter hosszú sor leszedése hét órát vesz igénybe, egy tőről 10–15 csokornyi virág is kijön. Nehéz munkaerőt találni, pedig a 12–13 lejes órabérből napi 8–10 óra alatt szép összeg kerekedhet ki – sorolta Bodoni Sándor a családi vállalkozás kihívásait, majd arra is kitért, hogy szüretkor figyelni kell arra, hogy a dekorációnak szánt növényeken ne maradjanak elszáradt szirmok, az olajnak valót viszont nem lehet félig nyíltan leszedni. 

Bodoniék standján mindkét árucikkből lehetett válogatni, ajtó- és asztali díszek, levendulazsákocskák és illóolajos üvegecskék is várták a vásárlókat. Sándortól megtudtuk, hogy a járványhelyzet jelentősen érintette a vállalkozást, ugyanis míg a korábbi években húsz vásáron is jelen szoktak lenni – nyári hétvégéken van, hogy egymás után kettőn is –, idén ez a negyedik – és valószínűleg utolsó – alkalom, hogy közszemlére álllíthatták illatos és szép termékeiket. Szerencsére nem a levendulatermesztés a család fő megélhetési forrása – tette hozzá a vállalkozó.

A marosvásárhelyi vár előtti téren péntek délelőttől vasárnap estig kínálták árucikkeiket a helyi termelők. A vásárra már csak a hangulata miatt is megérte ellátogatni, hogy láthassuk, megtapasztalhassuk, az élet a legnehezebb, korlátok közé szorított időkben sem áll le igazán.

Fotó: Nagy Tibor


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató