2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szemléletváltás az EMNT-ben

Elsőrendű feladatának az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közötti világos határvonal meghúzását tekinti, jelentette ki hétfőn sajtótájékoztatón Cseh Gábor, az EMNT nemrég megválasztott megyei elnöke, aki szerint tiszta vizet kell önteni a pohárba, mert az elmúlt években – jogosan vagy jogtalanul – összemosták a két szervezetet.

Elsőrendű feladatának az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közötti világos határvonal meghúzását tekinti, jelentette ki hétfőn sajtótájékoztatón Cseh Gábor, az EMNT nemrég megválasztott megyei elnöke, aki szerint tiszta vizet kell önteni a pohárba, mert az elmúlt években – jogosan vagy jogtalanul – összemosták a két szervezetet.

Az elnök mindenekelőtt szemléletváltást ígér. Mint mondta, az EMNT civil tömörülés, a civil szervezeti tevékenységeket kell erősíteni, meg kell szólítani minden magyar embert, és a magyar tudat érvényesítése érdekében fog munkálkodni. Elmondta, hogy „stabilizálódott” a magyar állampolgárok klubja, havonta tartanak előadásokat neves előadók. A múlt héten Németh Zsolt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizikaprofesszora tartott előadást a magyar korona sérüléseiről és átalakításairól, a következő klubnap meghívottja az oxfordi egyetem magyar származású professzora, Gróf László lesz, aki Magyar vonatkozású épületek Európában címmel tart előadást. Bejelentette, hogy további öt városban, Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Nagyváradon és Nagybányán is beindították a magyar állampolgárok klubját. Ugyanakkor, magyarországi mintára, szorgalmazza az élsportolók és bajnokok klubjának a létrehozását. A klub tevékenységét szeptemberben szeretnék elkezdeni.

Vásárhelyi kártya

A Marosvásárhely–Zalaegerszeg Egyesület elnökeként – zalaegerszegi mintára – bevezetnék a marosvásárhelyi kártyát, amelynek tulajdonosa kedvezményesen léphetne be színházba, moziba, sportlétesítményekbe, strandra, illetve kedvezményesen vásárolhatna parkolójegyet, „hogy a marosvásárhelyi érezze, hogy a városhoz tartozik, és nemcsak adófizetője ennek a városnak, hanem ő is kap valamit a várostól”. A Népújság kérdésére, hogy partner-e ebben a vásárhelyi önkormányzat, tárgyaltak-e a dologról, Cseh Gábor azt válaszolta, hogy most indítják el, és reméli, hogy partnerre talál a helyhatóságban és a helyi képviselőkben, mert ez politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek érdeke.

A következő időszak célkitűzése, hogy részt szeretnének venni a civil szervezetek vásárán, támogatókat keresnek a Petőfi-szobor talapzatának felújítására. Ezek mellett heti rendszerességgel jogi és mezőgazdasági tanácsadást szeretnének bevezetni. Ugyanakkor a Vásárhelyi forgatag című esemény megszervezésében is aktív szerepet szeretnének vállalni.

Ügyfélbarát környezetben

Kirsch Attila, a marosvásárhelyi Demokráciaközpont vezetője arról tájékoztatott, hogy átszervezték a honosítási irodát, „ügyfélbarát környezetet” szeretnének teremteni a hozzájuk fordulóknak. Módosították ugyanakkor a munkaprogramot, május elsejétől naponta 9-18 óra között fogadják az ügyfeleket. A várakozási időt is 30 napról 15 napra csökkentették. Elmondta, hogy mivel március 1-jétől új honosítási nyomtatványokat kell kitölteni, a régi honosítási okiratok leadási határidejét április 30-ig meghosszabbították. Azonban mindenkinek segítenek, aki adott esetben ezt a határidőt nem tudja betartani, jelentette ki Kirsch Attila.

Új szervezésben indul el a vidéki honosítás, tudtuk meg a továbbiakban, ami azt jelenti, hogy május elsejétől segítséget nyújtanak azoknak, akik vidéken szeretnének állampolgárságot igényelni. Kirsch Attila heti, Cseh Gábor havi rendszerességgel tart fogadóórát az elkövetkezendőkben.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató