Nemrég írtunk arról, hogy a megbízott miniszterelnök ideiglenes kormányzásának utolsó napjára kirukkolt egy, az amúgy is kiváltságos közjogi méltóságokat favorizáló béremelési kormányrendelettel, miközben a hétköznapi embereknek várniuk kell a „sorukra”.
Nemrég írtunk arról, hogy a megbízott miniszterelnök ideiglenes kormányzásának utolsó napjára kirukkolt egy, az amúgy is kiváltságos közjogi méltóságokat favorizáló béremelési kormányrendelettel, miközben a hétköznapi embereknek várniuk kell a „sorukra”. Akkor arról nem beszéltünk, hogy mennyire örült a hírnek az államfő, aki „bölcs döntésnek” nevezte, amellyel ily módon elejét veszik majd a korrupciós bűncselekményeknek, sőt még a korrupcióra való csábulást is elfeledhetjük.
Nos, ha az elnöki logika mentén nézzük a dolgokat, érdekes következtetéseket vonhatunk le. Példának okáért azt, hogy az államfő, a miniszterelnök, a törvényhozás házelnökei, a titkosszolgálatok vezetői, vagyis a(z) (élet)minőségi ugrásra kiválasztott negyvennyolcak eddig egyik napról a másikra éltek, ezért naponta kell élethalálharcot vívniuk a korrupcó ördögével. Ezt a feltételezést azonban cáfolják az említett urak vagyonbevallásai, és nem igazán értjük, mi szükségük lehet néhány ezer plusz lejre. Ami a sok ház, ékszer, festmény, kövér bankszámla mellett bagatellnek számít.
A megbízott kormányfő indoklása azt is felveti az egyszerű emberben, hogy a kiválasztott „negy-vennyolcak” a legkorruptabbak, ezért aztán komoly stimulensekkel kell és lehet őket a „jó” úton tartani. Sőt azt is sugallni próbálta, hogy ezek annyira fontos, akkora felelősséggel járó tisztségek, hogy aki elvállalja, akkora terhet vesz a vállára, mint a mitológiai Atlasz, és muszáj „kedveskedni” neki, különben… Különben megtörténhet, hogy a szenátus elnöke példának okáért visszatér a fotómodell „szakmához”, az elnök is inkább a fizikatanári „hivatást” vállalja, a miniszterelnök is az „ügyészkedést” választja és így tovább. Ez a logika pedig azt is jelenti egyben, hogy aki nem „állami méltóság”, úgy él, ahogy „megérdemli”. Azok várják ki szépen, zokszó nélkül, amíg a törvényhozás közismerten lassú malmai – kivéve, amikor a saját jövedelmük növeléséről van szó – igencsak nehezen meghoznak egy úgymond „költségvetés-terhelő” szabályzót.
Egy másik kérdés: mit tettek ezek a politikusok az emberekért? A kampányban tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígértek, s miután a választók „megtették kötelességüket”, hátat fordítottak nekik. Ami nem jelenti azt, hogy a következő kampányban nem lesz újra képük bizalmat kérni. Emlékeztetünk, hogy mind a jelenlegi elnök, mind a kormányfő fizetésemelést és az életszínvonal emelését ígérte. Csak azt nem árulták el, hogy közben magukra gondoltak.
Az elnök tartogatott más meglepetést is. Miután a kormányfő hirtelen hazajött, és bejelentette, hogy a héten kormányrendeletet akar elfogani, amellyel addig kitolja a tisztségviselők fizetésének emelését, amíg érvénybe nem lép a közszférában dolgozók egységes bérezési törvénye, azt mondta, számára kétségessé vált, hogy Romániának „funkcionális” kormánya lenne.
Legyünk jóhiszeműek! Mondjuk, hogy a hosszú, a lakosság részéről komoly áldozatokat követelő válság végére értünk, és Romániában elkezdődött az életszínvonal emelkedése. Már csupán egyetlen kérdés maradt: miért a leggazdagabbakkal kezdik? Talán mert a „szentek keze is maguk felé hajlik”?
