2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vasárnap lángra lobbant a harmadik gyertya is az adventi koszorúkon. A koszorú gyertyáinak sorában a harmadik kivételesen nem a bűnbánat lila színét, hanem a rózsaszínt viseli, a harmadik gyertya az öröm gyertyája, a harmadik vasárnap pedig az öröm vasárnapja.

Adventi várakozásunk akkor lehet teljes és akkor bontakozhat ki igazán, ha valamely szentírási személy erényeit gyakorolva készülünk Jézus születésére – figyelmeztette a nyárádszeredai plébánia előtt vasárnap délutáni összegyűlt helyieket Drócsa László plébános, Keresztelő Szent Jánost emelve ki, akinek jelleme három adventi erényt mutat. Szűkszavú ember volt, ezért beszédének súlya volt, szavai felfedték az igazságot. Ma nagy hiánycikk a megfontolt beszéd, az emberekből ömlik a szó, ami lelki ürességük jele, ezért advent arra is jó, hogy szeressük meg a csendet, mert a csenden keresztül szól hozzánk az Úr. Szent János helyesen ismerte magát, nem lehetett őt élethazugságokba csábítani. Igyekezzünk mi is felmérni képességeinket, legyünk tudatában annak, hogy kik vagyunk, de ne értékeljük túl önmagunkat. Szent János tanúságot tett Jézusról. Igyekezzünk mi is Jézusra irányítani embertársaink figyelmét, igyekezzünk megmutatni környezetünknek az Isten felé vezető utat. Ha erre törekedünk a hátralevő napokban, igazán adventi emberek leszünk, és így juthatunk el közösen a karácsony fényességéhez – intette a híveket a plébános.

Miközben népviseletbe öltözött fiatalok gyújtották meg a gyertyát a szovátai placcon álló adventi koszorúnál, vasárnap este a város lakóit rendhagyó módon a Sóvidék Televízióban szólította meg Baczoni Sándor református lelkész. Advent nemcsak a hagyományt, a Krisztus-várást hordozza magában, hanem a vele való találkozás lehetőségét. Ma, amikor a járvány miatt törvények korlátozzák az egymással való találkozást, fontos önmagunkkal találkozni, felismerni képességeinket, adottságainkat, pozitív értékeinket. Isten az embert a maga hasonlatosságára, tehát jónak teremtette, nekünk pedig úgy kell önmagunkkal találkoznunk, hogy fedezzük fel lelkünk jóságát, az imádságban rejlő szépséget. Fontos ilyenkor is jóságunkból másoknak is adni, ha pedig van bennünk jóság, akkor szervezett karitatív akciók nélkül is segíthetünk másokon – hangsúlyozta a lelkész. 

A csenden keresztül szól hozzánk az Úr – figyelmeztetett Nyárádszeredában Drócsa László plébános

Fotó: Gligor Róbert László

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató