2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Székelyföldi helyett Kárpát-medencei lett a vetélkedő

Első alkalommal hirdetett novemberben székelyföldi népdalminősítő versenyt a székelyudvarhelyi Legato egyesület; az eredmény minden várakozást felülmúlt: mind a jelentkezők száma, mind földrajzi eloszlásuk jóval túllépett a várt kereteken, ezért már a záráskor egyértelművé vált, hogy ezt folytatni kell. Maros megyéből csupán három település diákjai neveztek be, de az eredmények igencsak örvendetesek.
 Öt éve szervez tehetséggondozó programokat a Legato egyesület, az egyik az idén először meghirdetett „Nem úgy van most, mint volt régen…” című székelyföldi minősítő népdalvetélkedő. A versenyre november 10-20. között lehetett jelentkezni, az általános és középiskolás diákok egyénileg vagy csoportosan készíthettek és küldhettek be – a korcsoportoktól függően 2-5 perces – videófelvételeket a szervezőknek. Mivel online formában hirdették meg, a székelyföl-dinek tervezett vetélkedő egyből Kárpát-medenceivé bővült, nemcsak Székelyföldről, hanem Erdély számos régiójából, de a Vajdaságból és Magyarországról is sokan neveztek be. A szervezőket is meglepte a nagy érdeklődés, hiszen összesen 124 egyéni és 20 csoportos jelentkezést kellett iktatniuk. Érdekes tapasztalat, hogy a benevezők túlnyomó többsége lány volt, mindössze 12 fiú vett részt rajta.


Jól szerepeltek a megyénkbeliek, köztük a nyárádremetei lányok
Forrás: facebook.com



Meglepően pozitívak a következtetések

A népdalversenyre november 25-ig lehetett jelentkezni egy népdalcsokrot tartalmazó videófelvétellel. Kritérium volt, hogy a népdaloknak egyetlen tájegységből kellett származniuk, az előadónak pedig ajánlott volt az illető tájegység népviseletében a kamera elé állnia. A klasszikus népdalversenyekhez viszonyítva minden bizonnyal sokak előnyére vált, hogy az énekeseknek nem kellett közönség elé állniuk, hanem otthonosabb körülmények között készülhettek a felvételek, így valószínűleg a lámpaláz is kisebb volt, és a résztvevők valójában nem is versenyeztek egymással, hiszen minden produkció arany, ezüst és bronz minősítést kapott, a legjobbak pedig kiemelt arany minősítést.
 A rangos zsűrit Bárdosi Ildikó, Magyarországon élő dicsőszentmártoni népdalénekes, népiének-tanár, Kászoniné Fejős Gabriella népzenetanár és Molnár Szabolcs népzenész alkotta. Az eredeti elképzelés szerint a kiértékelőre november 30-án került volna sor, de a beérkezett felvételek mennyisége miatt a zsűrinek igencsak sok dolga akadt, így a kisebbeknek december 5-én tartottak online eredményhirdetést, a nagyobbaknak pedig múlt szombaton. Ugyancsak most került sor a csoportos előadások eredményeinek ismertetésére, az értékelés során pedig nemcsak az eredményeket közölték, hanem számos értékes szakmai tanácsot, útmutatást is kaptak a résztvevők és a felkészítő pedagógusok.
Mivel az előadások zöme igen magas színvonalú volt, már az eredményhirdetéskor eldöntötték, hogy ezt a népdalminősítő rendezvényt folytatni kell, így jövőben is megrendezik, ugyancsak online, hiszen ennek számos előnye van, többek között az, hogy a felvételek később is tanulmányozhatók. A szervezők örömmel állapították meg, hogy volt néhány olyan produkció is, amely a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató versenyen is megállná a helyét.

Jól szerepeltek a Maros megyeiek

Megyénket csupán három település diákjai képviselték, de mindenki dicséretesen szerepelt.
A nyárádszeredai Deák Farkas általános iskola két csoporttal nevezett be. Marton Irén tanítónő három első osztályos kislányt készített fel: Győrfi Jolán Boglárka, Kolozsvári Kincső és Kacsó Izabella Edina egyénileg versenyeztek, mindhárman ezüst fokozatot szereztek nyárádmenti népdalaikkal. Győrfi Jolán tavaly megyei második lett a Kéknefelejcs vetélkedőn, idén ugyancsak második a Csak tiszta forrásból megyei szakaszán, tehát van sikerélménye, de a másik két kislány is nagyon szeret énekelni. Sok népdalt tanultak már, így csak elő kellett venni ezeket a tarsolyból, és begyakorolni. Mindhárman örömmel fogadták ezt a lehetőséget, és az eredmények magukért beszélnek: első osztályos tanulóként ilyen megmértettetésen részt venni, és eredményeket elérni siker és nagy élmény – véli a tanítónő, aki azért nevezte be kisdiákjait, hogy tanuljanak, építkezzenek a tapasztalatokból.
 Trufán Ildikó Rozália tanítónő hat negyedik osztályos diákot készített fel, és nem is akárhogyan: Csiszér Viola kiemelt arany, Török Krisztina arany, Kolozsvári Boróka és Nagy Kitti Nikolett ezüst, Albert Dorka Dorottya és Kacsó Iringó Kamilla bronz minősítést kapott. Hárman többször is részt vettek már különböző népdalvetélkedők megyei és országos szakaszán. Mivel már ötödik éve tanulnak együtt, számos rendezvényen részt vettek, rengeteg alkalom adódott az énektanulásra és -előadásra – mondta el lapunknak a pedagógus, aki a három tapasztalt „csalogánya” mellett másokat is biztatott a benevezésre, hiszen az osztályban van még néhány tehetséges diák.
 A nyárádremetei Dr. Nyulas Ferenc általános iskola harmadik osztályosai közül három kislány jelentkezett: a Gyöngyszemek énekegyüttesben Péter Edina Renáta, Lokodi Eszter, Szántó Katalin ezüst, egyéni vetélkedőn Péter Edina Renáta arany fokozatot szerzett. Fodor Flóra tanítónő tizenöt éve foglalkozik komolyabban népdaloktatással az alsó tagozaton, ezekkel a gyerekekkel a harmadik éve. A versenyre jobbágytelki népdalokkal jelentkeztek, előzőleg Bartók Béla százéves nyárádmenti gyűjtését tanulmányozták, ebből választottak dalcsokrot, de meghallgattak jobbágytelki adatközlőket is. Diákjaival nem a díjakért vagy a verseny kedvéért nevezett be a tanítónő, hanem a hagyományőrzés okán, és hogy minél több népdalt elsajátítsanak. Ugyanis ha versenyre készülnek, a gyerekek komolyabban és többet tanulnak, figyelnek, törekednek a szakszerű és szép előadásra – részletezte a tanítónő.
 Megyénkből három szovátai diák is benevezett a versenyre: a hetedik osztályos Kacsó Barbara, a Sóvirág néven csoportban jelentkező tizedikes Kiss Boglárka és a kilencedikes Lukács Boglárka mind arany fokozatot könyvelhettek el. Mindhármany a Tőkés Loránd hármasfalusi tiszteletes által vezetett szovátai Sirülők néptánccsoport tagjai, és ezúttal is bizonyították, hogy szakszerű néptánc- és népdaloktatás, illetve -tanulás folyik az együttesnél.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató