2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Szerelemből” késelt

Harmincnapos előzetesben a tettes

Megrázó esemény színhelye volt a Küküllőszéplak községhez tartozó Héderfája december 10-én, csütörtökön 20 óra körül. Egy diáklány 16. születésnapját ünnepelték az apai nagymama lakásában, arra azonban senki sem gondolt, hogy ennyire szomorú és véres „ajándékkal” készült a lány barátja. 

A nagymama, édesapja, nővére a férjével, vagyis a családtagok mellett a később agresszorrá váló 18 éves marosvásárhelyi barátja is velük költötte el az ünnepi vacsorát. A közös együttlét során egyetlen olyan árulkodó jel sem utalt a későbbi tragikus eseményre, melynek nyomán aznap este már a tizedikes Anita életéért küzdöttek a marosvásárhelyi kórházban. 

Amint Küküllőszéplak község polgármestere, Szakács Béla megkeresésünkre tájékoztatott, a vacsora elfogyasztását követően a család másik helyiségbe távozott. A tizenkettedik osztályos agresszor is illedelmesen köszönte meg a vacsorát a nagymamának. Egy kis idő múltán azonban azzal az ürüggyel hívta ki az udvarra barátnőjét, hogy átadná a saját ajándékát. Az udvaron azonban eddig megmagyarázhatatlan okokból több helyen is – arcán, nyakán, tenyerén és mindkét karján – összeszúrta, megvágta barátnőjét, vértócsában hagyta, és gyalogosan Felsőkápolna felé menekült a helyszínről. Az áldozatnak 15–20 métert sikerült megtenni, és vérző testtel bemenni a lakásba, ahol csak annyit tudott mondani, hogy: „Zsolti, Zsolti követte el…”, majd a vérveszteség következtében összeesett. 

A helyszínre érkező mentősök az áldozatot elsősegélyben részesítették, és a sürgősségire szállították, ahol életmentő műtéteken esett át, állapota napokig válságos volt. 

A tettes gyalogosan menekülőre fogta, ami a község térfigyelő kameráinak a felvételein is látható, majd bement a helyi üzemanyagtöltő állomásra, ahol a mosdóban szándékozott letisztítani a vért a kezéről. A szolgálatot teljesítő személyzet azonban a vér láttán azonnal értesítette a község helyi polgárőrségét, és a keresésére indultak. Végül a felsőkápolnai buszmegállóban várakozva elkapták, Marosvásárhelyre utazott volna. Elfogása során nem tanúsított ellenállást, ezt követően átadták a helyszínre érkező rendőrségnek. A polgármester is azonnal a tettes előállításának a helyszínére sietett, és megkérdezte, mi indította erre a kíméletlen tettre, illetve hol szerezte a szúróeszközt. A tettes azt nyilatkozta, hogy ő mentálisan beteg, a kést pedig aznap egy kövesdombi barkácsboltban vásárolta.

A kislány jelenleg az életveszélyen túl van, komoly összefogással véradásra mozgósították az iskolatársakat, szülőket, ismerősöket, mivel nagyon sok vért veszített, a vérveszteség hatására fennállt a veszély, hogy összeomlik a vérkeringése. Jelenleg is községbeli önkéntes véradók jelezték segítő szándékukat, mivel nagyon sok sebészeti beavatkozást kell végezzenek a 16 éves áldozaton. 

*

A Marosvásárhelyi Törvényszéki Ügyészség közleménye szerint december 10-én este egy Maros megyei faluban történt késelés nyomán életveszélyes állapotban szállítottak sürgősségire egy 16 éves lányt, akin több életmentő műtétet kellett végezzenek. A 18 éves tettest azonosították és előzetes letartóztatásba helyezték előre eltervezett szándékos emberölési kísérlet vádjával. Az ügyészségi közlemény szerint a tettes beismerte, hogy ő késelte meg a barátnőjét, de nem tudott magyarázattal szolgálni arra a kérdésre, hogy mi volt az agresszió kiváltó oka. A közlemény értelmében a tettes szavaival élve: „szerelemből tette”. A kihallgatások során is az derült ki, hogy a fiatalok között baráti kapcsolat volt, és nem előzte meg semmiféle vita vagy konfliktus a tragikus eseményt. Az áldozatot kórházban kezelik, az ő kihallgatására felépülését követően kerül sor – áll a Mircea Galina ügyész által aláírt közleményben.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató