Szerelmes levelek Amerikába

Egy árnyalt, az életmű jellegzetességeit bemutató és a hallgatóság részéről személyes emlékekkel is tarkított Balázs Ferenc-kép tárult a közönség elé Vallasek Júlia irodalomtörténész előadása nyomán, amelynek helyszíne május 10-én délután a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-terme volt. 

Az aranyosszéki falu, Mészkő felemelésén, az ifjúság nevelésén megszállottan dolgozó lelkész életének megható, nagyon bensőséges érzéseiről szólnak azok az angol nyelvű levelek, amelyeket menyasszonyának, majd feleségének, a dán–angol bevándorlók gyermekeként az Egyesült Államokban született Christine Frederiksennek írt kibontakozó, majd megerősödő szerelmükről. A magyarra fordított angol nyelű levelekből készült válogatást Vallasek Júlia dolgozta fel és adta ki Csillaghoz kötöttük szekerünk címmel 2002-ben Kolozsváron. A levelek fordítása édesanyjával, Vallasek Márta tanárnővel közös munkájuk. 

Ezzel a rendezvénnyel emlékeztek a 115 éve, 1901-ben született Balázs Ferencre a Helikon-Kemény János Alapítvány szervezésében. Az alapítvány céljáról, a helikoni eszmék népszerűsítéséről H. Szabó Gyula, az alapítvány elnöke beszélt, és ajánlotta a közönség figyelmébe az előadókat. 

Vallasek Júlia végzős bölcsészhallgatóként szakdolgozatához korábban ismeretlen témát keresett, és úgy támadt az ötlete, hogy a fordítás céljából édesanyjánál levő Balázs Ferenc-leveleket feldolgozza. Az elkezdett munkát a dolgozat megírása után sem tudta abbahagyni, Balázs Ferenc személyisége, rendkívül szerteágazó érdeklődési köre és tevékenysége valósággal megbabonázta. Író, költő, templomrestaurátor, falugazda – írta Balázs Ferenc önmagáról, amihez nem kevés iróniával tette hozzá, hogy okleveles főbolond. Szűk 36 évig tartó életében – amelyből az utolsó tíz év jelentős részét súlyos betegen, a tüdőbajjal küszködve töltötte – annyi mindennel foglalkozott, hogy teológiai, közgazdasági, gazdaságtörténeti, irodalmi, esztétikai, filozófiai szempontból is érdekes lenne elemezni, értékelni az életművet. 

Az előadó az egészről rajzolt általános képet, pontosabban arról, ahogy rövidre szabott élete során Balázs Ferenc a legmesszemenőbb módon használta ki a rendelkezésére álló időt. 

A pezsgő, fejlődő Kolozsváron született kistisztviselő családban, az unitárius kollégiumban tanult, s bár a mérnöki pálya vonzotta, tüdőfertőzése miatt választotta a teológiát, abból a meggondolásból, hogy a falusi levegő jót tesz a szervezetének. Másrészt azért, mert Trianon után a teológián tanulhatott magyarul. 1923-ban teológiai hallgató korában szervezte meg a Tizenegyek antológia kiadását, az első nemzedéki jelentkezést a romániai magyar irodalomban, amelyből a jó szervezésnek köszönhetően több mint 3.000 példány kelt el. Verset, mesét, újságcikkeket írt, s a jóképű fiatalember a bicsérdizmus követőjévé vált (nyers vegetáriánus kosztot fogyasztott), ami mellett egész életében kitartott, ahogy eszméi mellett is fanatikus konoksággal. Ösztöndíjjal Oxfordban, majd újabb két évet az Egyesült Államokban, Berkeley-ben tanult, ahol aktív résztvevője volt a baloldali keresztény, békepárti ifjúsági mozgalmaknak. Amerikai tartózkodása idején ismerte meg későbbi feleségét és munkatársát, aki a szociális érzékenységet és a tettekben megnyilvánuló világalakító kedvet is osztotta vele – emelte ki az előadó. Ázsián át (Japán, Kína, India, Pakisztán, Korea érintésével) tért vissza Kolozsvárra. Erről az útról 1929-ben jelent meg legismertebb könyve, a Bejárom a kerek világot. A könyvben az úti élmények mellett a közösségben gondolkodó fiatal városi értelmiségi a falu felemelésének tervét dolgozza ki, s bár megismeri Ghandit is, Rabindranath Tagore bengáli író, továbbá egy japán szociológus, Kagawa Toyohiko van rá nagy hatással. Felkészültsége ellenére hazatérése után nem kapott lehetőséget tervei megvalósítására, ugyanis a székelykeresztúri unitárius főgimnáziumban ajánlottak fel bentlakási felügyelői állást számára. Mégsem töltötte tétlenül az időt, esőben, hóban, kiskabátban járta a vidéket, ifjúsági egyletet szervezett, vetített előadásokat tartott a fiataloknak, a földműveseknek a menyasszonya által lóra küldött pénzből vásárolt vetítőgéppel. Élete során mindvégig fontos szerepet tulajdonított az ifjúsági mozgalmaknak. 

1930-ban kapta meg az áhított lelkészi állást Mészkőn. A Torda melletti faluban kezdett hozzá falufejlesztési tervei, a tanulással töltött idő alatt szerzett ismeretei megvalósításához. A vidékfejlesztés járt az eszében, miközben az 1932-es és 1933-as marosvécsi találkozókon vett részt. Ebben az időszakban nem elsősorban írónak, hanem közösségszervezőnek tekintette magát, s azon dolgozott, hogy Mészkőn létrehozza az önellátó, utópisztikus elképzeléseinek megfelelően kultúrában, erkölcsben példamutató falut, majd kiterjessze azt az Aranyos völgyére, hogy abból „Isten völgye” legyen. Tejszövetkezetet szervezett, népfőiskolát, tanfolyamokat indított, orvost alkalmazott, táplálkozási, szexuális és higiéniai oktatást szervezett.

Csupán amikor erőt vett rajta a betegség, akkor írta meg 1936-ban két kötetét. A rög alatt című könyvében világ körüli útján végzett munkájáról, álmairól, kudarcairól vall szociográfus szemmel, s ennek regényes változata a Zöld árvíz, amelyben a vidéki értelmiségi tragikus küzdelmét ábrázolja. Balázs Ferenc annak a Trianon utáni második nemzedéknek a tagja, amely szociális érzékenységgel úgy érezte, hogy alulról kell építkezni, a falusi tömegeket kell gazdasági hatalomhoz juttatni. 1937 májusában hosszú és nehéz kínlódás után Tordán hal meg. Halála és temetésének sajtóvisszhangja jelzi az általános döbbenetet, azt, hogy mennyire jelentős egyénisége volt a korszaknak. Szervező énjét fontosabbnak tartotta, mint alkotó énjét, a társadalmat és közéletet fontosabbnak, mint saját munkájában a művészetet. 

A menyasszonyához, majd feleségéhez írt levelek Christine Frederiksen hagyatékából kerültek elő. Azonkívül, hogy nagyon szép költői írások, az akkori idők megrázó dokumentumai is. Mészkői élményeit Christine Frederiksen is megírta Az alabástrom falu című kötetben. A könyv egy pontos antropológiai leírásokkal tarkított memoár arról, hogy mit hogyan lát egy kívülről érkező idegen, aki nem beszéli jól a nyelvet, de aki segíteni szeretne a csecsemőgondozástól kedve a higiénés szabályok betartásáig. Összehasonlítva a két könyvet, Balázs Ferenc műve, A rög alatt egy zseniális, szenvedélyes kudarctörténet, Christine könyve egy oda-vissza működő tárgyalás – hangsúlyozta az előadó.

A 2002-ben megjelent leveleskönyv egy fél szárnyú madár – tette hozzá, ugyanis egy-két kivételtől eltekintve csak a Balázs Ferenc leveleit tartalmazza. Az utolsó időszakban Christine kislányukat elküldte Amerikába, ő pedig haláláig ápolta férjét. Balázs Ferenc halála után a neki címzett leveleket magával vitte az Egyesült Államokba, legépelte és később elküldte Mikó Imrének. Hogy miért nem jelentek meg a Vallasek Márta által lefordított levelek, erről az előadó édesanyja, a levelek fordítója beszélt. Elmondta, hogy Dávid Gyula sikertelen próbálkozásait követően a lánya érdeme, hogy a levelek kapcsán kutatás kezdődött, és a leveleskönyv megjelent.

A rendezvényen felszólalt a marosvásárhelyi Pál Tamás, aki találkozott Balázs Ferenccel. Hatéves volt 1935-ben, amikor Balázs Ferencék a kislányukkal Küküllődombóra látogattak. Elmondta, hogyan küldte az édesanya a kislányát Amerikába, amikor Balázs Ferenc már súlyos beteg volt, és felidézte az esetet, amikor a lelkész egy nagy puliszkával és egy veder tejjel kínálta a falujába látogató püspököt, aki nem vette jó néven ezt a fogadtatást. 

Az Aranyos mentéről származó Barla Júlia tanárnő arról beszélt, hogyan őrzik Balázs Ferenc emlékét az unitárius gyülekezetben, szülőföldjén és a településen, amely nem tudott felnőni lelkészéhez. 

Szép pillanatai voltak a rendezvénynek, amikor Szabó Dániel a Balázs Ferenc, Ritziu Ilka Krisztina a feleség levelét olvasta fel, aki férje haláláról és temetéséről számolt be. Pethő Csaba, a Művészeti Líceum XII.-es diákjának gitárjátéka jól illett a rendezvény hangulatához.