Színes tehenektől a csuklós buszig

• 2011-11-18 14:21:31

• Nagy Székely Ildikó

Láng Zsolt a marosvásárhelyi könyvünnep csúcsrendezvényének főszereplőit, Schein Gábor, illetve  Podmaniczky Szilárd magyarországi írókat faggatta.

Alkotó létük kezdeteiről, az írásra ösztönző külső, belső erőkről, saját történeteik idegen történésekkel, történetekkel való viszonyáról, időről és boldogságról faggatta Láng Zsolt a marosvásárhelyi könyvünnep csúcsrendezvényének főszereplőit, Schein Gábor, illetve – az egészségi okokból távol maradó Darvasi László helyett érkezett – Podmaniczky Szilárd magyarországi írókat. A gutenbergi vásár nyitónapjára időzített, Történelem és történetek az új magyar regényben című izgalmas estre a Kultúrpalota kistermében került sor.

– Az ilyen „beugrós” helyzetek azért izgalmasak, mert felforgatják az ember életét. Miután felkértek, hogy Darvasi László helyett vegyek részt ezen a találkozón, egy nap alatt négynapi munkát kellett elvégeznem. Ilyenkor ismeri meg az ember képessége határait, vagy éppenséggel rádöbben arra, hogy eddig lusta volt – teremtett vidám hangulatot mindjárt az elején, a házigazda első kérdésére válaszolva Podmaniczky Szilárd, majd írótársával azt fejtegették, hogy mit jelent számukra, illetve hogyan változtatta meg életüket az írás. A hangjában kisfiús szerénységet, érzékenységet hordozó Schein Gábor bevallotta, hármas
„szereposztásában” – az ELTE tanáraként, íróként és családfőként – nem tud pár napnál tovább tartó rendszert teremteni az életében, és fárasztó, hogy mindig újra kell szerveznie dolgait.

Egyes leckék, ötös fogalmazások

– Azt hiszem, még születésem előtt eldőlt, hogy író leszek, járt ugyanis a falunkban egy könyvvigéc, és én tőle kaptam a nevemet. Ezzel a szüleim, akiknek jóvoltából már kisgyerekként könyvekkel voltam körülvéve, „belém tették” ezt a „programot” – mesélte a betűvetés tudományát már négyévesen – igaz, az első három évben
„értelmetlenül” – művelő Podmaniczky Szilárd, aki irodalomból mindig bukásra állt az iskolában, az elmulasztott leckék miatt kapott „büntetés-fogalmazásokra” viszont a legjobb jegyet kapta.

– A budapesti egyetem gépészmérnöki karán rövid ideig termelési rendszerszervezést tanultam – ma sem értem, mit is jelent ez tulajdonképpen –, aztán a szegedi főiskolára, matematika-fizika szakra kerültem, voltam moziban jegyszedő, kaszinóvezető – sorolta alkotói pályája előtti állomásait az író, aki végül publicistaként talált hangjára.

– Sokáig kizárólag a saját világomat írtam le, egy mondatomnak akkor lett vége, mikor belebuktam, nem történeteket, inkább prózába tördelt szövegeket alkottam. Az újságírás eljuttatta az írói személyiségemet oda, hogy kifogyott az egómból a tinta és a külső világra kezdtem összpontosítani – tette hozzá Podmaniczky Szilárd, aki a kezdeti, gyerekkort megidéző történetekből kifogyva a fikció, az abszurd felé fordult, és egy ideje úgy érzi, prózájában elérkezett a csupaszítás, egyszerűsítés ideje.

Az üres könyvespolc hatalma

Schein Gábor íróvá válásának története homlokegyenest különbözik a Szilárdétól, ő ugyanis gyerekkorában nem találkozott a könyvvel mint tárggyal, családjában az olvasásnak nem volt kultúrája.

– A nagyszüleimnél volt egy hatalmas könyvespolc és rajta mindössze húsz könyv. Amikor rákérdeztem, miért van ott olyan kevés kiadvány, azt mondták, a háborúban megsemmisültek. Ez az üres könyvespolc szimbolikus jelentőséget kapott az életemben – idézte meg az érzelmeinek nyelvet, kifejezésmódot kereső, magányos fiúcska emlékét az író, akinek anyja keveset és rosszul mesélt, és aki kilencéves korában kapott először és utoljára meséskönyvet, egy színes teheneket rajzoló, különleges látásmódja miatt színvaknak hitt kisfiúról szólót. Ennek a történetnek a hatására kezdett el írni.

– Eleinte verseket, de ez a lírai indíttatás akkor is történetekben fejeződött ki. Első versem egy pillangóról szólt, és annak is megvolt a története – emlékezett vissza alkotó léte kezdeteire Schein Gábor.

– Úgy nem születik történet, hogy ne viselje magán a már meglévők nyomát – szögezte le a saját és idegen történetek kapcsán az író, aki műveiben időnként bibliai történetekhez kapcsolódik, de Dosztojevszkij és Kafka prózájának hatását is magában rejti, családjának történeteit pedig külső történetekkel egybeolvasztva dolgozza fel.

Az idővel való első találkozás kérdésére Podmaniczky Szilárd egy ’80-as évekbeli, bulgáriai kiruccanást idézett fel, amikor egy – az otthonihoz hasonló – csuklós buszon ülve, a lepusztult városképet szemlélve rádöbbent arra, hogy „az időnek, illetve a térnek van egy iszonyatos nagy világa”. Ez a gondolat inspirálta Einsteinről szóló színdarabját is.

– Mennyiben könnyíti meg az életeteket az írás? – tette fel Láng Zsolt a felolvasásokat megelőző utolsó kérdést.

Kétségek, megoldatlanságok őrizője

Podmaniczky Szilárd egy újabb történettel válaszolt, miszerint egy anyagilag nehezebb időszakában elszegődött életrajzírónak egy „meg-világosult” vállalkozóhoz, aki feleségével közösen ingával kereste a leadott kéziratban a hibákat.

– Úgy éreztem, hogy ez a társaság magába szippant. Éppen az első verseskötetem megjelentetésére készültem, és úgy gondoltam, ha továbbra is azoknak az embereknek a közelében maradok, az nem fog megjelenni. Éppen a számtalan kétségem az, ami bennem íróként működik, és amire, úgy éreztem, munkaadóim választ fognak adni. Akkor pedig végem lett volna. Igaz ugyan, hogy az írás részben pénzkereseti lehetőség számomra, másrészt viszont meditatív tevékenység, létezésem alapja.

Az alkotást Schein Gábor sem boldogságforrásként éli meg.

– Nagy baj lenne, ha nem tudnék írni, de az írás semmiféle pszichológiai segítséget nem jelent, hiszen amikor kapcsolatba kerülök a papírral vagy a számítógéppel, az egyféle idegenség. Ugyanakkor írás közben nem tudok hazudni, hamukázni, és ezzel további gondokat vonok magamra. Úgy is mondhatnám, az írás csak továbbgombolyítja az életem megoldatlanságait, és ez így rendben is van.