Csütörtöki história
Tekintve, hogy az egyik színházi évad váratlanul szakadt meg, a másik még el sem kezdődött, gondoltam, visszarévedek egy keveset a színház múltjára, mely távolról sem volt diadalút, kirobbanó sikerek sorozata, boldog és elkényeztetett színészek kora, agyonjátszott darabok és különc újítások, zsúfolt nézőtérek, rózsás csókok és virágözön – mint manapság (??!)
Vegyük például az 1933/34-es ún. téli évadot. A városban a Zsidó Kultúrház színpadán – a Transylvánia épp renoválás alatt áll, a Kultúrpalotában mozi működik, meg inkább hangversenyeknek tartja fenn a városháza, az Apolló terem szűkös és romos, tehát – a Korzó közben játszik Bottyán Kálmán társulata. Névrokonom, Sebestyén László újságíró (1945 után megbélyegezhető volt polgári újságíró, közüzemi hivatalnok és kispolgári csökevény) így számol be a mozzanatról:
Neve: Aurel Lazăr. Kora: 26 év. Foglalkozása: hivatalnok a vásárhelyi adóhivatalnál. Azaz, hogy csak volt tisztviselője a hivatalnak, mert e pillanatban AUREL LAZĂR az ügyészségi fogház lakója. Ügyében Udrescu bíró vizsgálódik. A. L. sikkasztott. Ő volt az, aki tönkretette a város olyan szép színiévadját, aminőre csak a legboldogabb időkből emlékeztünk. Ellopta a színház adójának egy részét. Több ezer lejes sikkasztás végrehajtója, sírásója a székely főváros színházának.
Amikor 1933 őszén megkezdődött BOTTYÁN KÁLMÁN színtársulatának szezonja, az adóhivatal részéről Aurel Lazărt küldték ki, hogy a jegyadó ügyét a színháznál intézze. L. szorgalmasan fel is vette a pénzeket, sőt több alkalommal megtörtént, hogy a kelleténél nagyobb összeget is vett ki a kasszából. Volt olyan előadás is, midőn éppen csak annyira futotta, hogy a színház a jegyadót kifizethette. Ilyenkor LAZĂR „nagylelkűnek“ bizonyult, kölcsönt nyújtott a színháznak egy-két napra, amelyről a nyugtákat természetesen a színház mindenkor visszaváltotta.
Aurélka, a 2200 lejes kishivatalnok egyszer csak fényűzően kezdett élni. Új öltönyöket csináltatott, pezsgős vacsorák, hajnalig kártyapartik, színésznő szeretők... A szezon váltakozó eredménnyel zajlott, de megállapíthatólag sokkal jobb erkölcsi és anyagi körülmények között, mint bármely más erdélyi magyar társulatnak ment abban az időben. Lazăr közben zavartalan folytatta üzelmeit, amelyek csak jóval később derültek ki, és erre következett a nagy szenzáció, talán még nagyobb, mint maga a sikkasztás ténye. Februárban a színháznak még mindig jól ment. A közönség estéről estére virágesővel árasztotta el kedvenceit, a jubileumi és jutalomjátékestek egymást érik. A nézőtér csaknem zsúfolásig megtelik. Szóval minden úgy fest, mintha a színész zsebe tömve volna legalábbis csupa ötszázlejesekkel.
A beavatottak azonban már tudják, hogy valami baj van a színház körül. – Aki a pénztárszobában körülnéz, az már izgatott, fojtott szóváltásokra is felfigyel. Ott áll A. L., a pénzügyi tisztviselő, aki egyre csitítja a színház tagjait: – Ne jelentsetek fel, mindent visszatérítek... A színész, a jólelkű, bohém színész még vár, még csodában reménykedik, de ott a felszólítás: „Az adóhivatal felszólítja a színtársulatot, hogy a jegyadóból még „hiányzó tízezer lejen felüli összeget fizesse meg, különben bevonják a koncessziót”. A társulat által befizetett 23 ezer lejes jegyadóból 13 ezret sikkasztott el és fordított a maga céljaira a fiatalúr. A színház súlyos helyzetbe került. Még néhány estére hirdetnek előadást, de mikor látják, hogy az adóhivatal emberei kímélet nélkül viszik el a bevételt az utolsó piaszterig, a színészeknek tíz napon keresztül egyetlen bani sem jut az esti bevételből, feladják a küzdelmet, és elhatározzák, hogy beszüntetik az előadásokat. – Lazăr ellen elkészül a feljelentés. Lazăr beteg lesz, orvosi bizonyítványt kap, és néhány hétre eltűnik a városból.
Az ügyészség körözőlevelére azonban jónak látja megjelenni, és dr. Butur királyi ügyész letartóztatásba is helyezi. Megkezdődik Lazăr kihallgatása, amelyen megdöbbentő részletekre derül fény. Kitűnik, hogy A. L.-t, Vásárhely adóhivatalnokát 1930. december 16-án kelt ítéletében az erzsébetvárosi törvényszék betöréses lopásért hat hónapi fogházra ítélte. A Kis-Küküllő megyei mezőgazdasági kamara pénztárából egy szép májusi éjszakán orgonabódulatban 12 ezer lejt emelt el. Mikor 1933-ban vásárhelyi Pénzügyigazgatóságnak nemzeti hivatalnokokra volt szüksége, A. L. is jelentkezett. Beszerzett egy erkölcsi bizonyítványt a vásárhelyi ügyészségtől, amely szerint ennek a megyének a területén nem volt büntetve. Ez elegendőnek bizonyult, hogy bejusson az adóhivatalhoz.
A betörő Lazăr nem örvendett annak, hogy négy éven keresztül sikerült különböző, máig még kiderítetlen körülmények között elkerülni a jogerősen rámért börtönt. Ki tudja, hogy a színháznál elkövetett sikkasztásai mellett hol és milyen körülmények között élt vissza az emberek és hivatalok bizalmával? Kétségtelen, hogy A. L. sikkasztásai okozták a vásárhelyi színi szezon szomorú fináléját, mert enélkül a színház ma is működhetne...
Ha nem szól közbe a történelem – tegyük hozzá –, a nagyobb sikkasztó.
(Ellenzék 1934. 55. évf. 45. sz.)
