*Czire Alpár (jobbról) és Szigeti Szenner Szilárd párbeszéde a megnyitón (Fotó: N.M.K.)
Első pillantásra irodalmi fogantatás sejlik fel az emberben. Költők szokták ilyen metaforikus tömörítésben elénk tárni mondandójukat. A fotográfus Czire Alpár marosvásárhelyi kiállítása egészének adta ezt a sokat sejtető címet. És nem kételkedünk, hogy jól választott. Azt sugallja már a plakáton is, amit képei – együtt és sok esetben külön-külön – is mondanak. Persze van a Bernády Házban rendezett újabb egyéni tárlaton más életérzés is, nem csak a kisemberekre igaként nehezedő kényszerű sors s az őket járomként szorító valóság keserűsége. Az életöröm, a helytállás, a méltóság, a lelki emelkedettség is erőteljesen sugárzik a falakra aggatott felvételekről, amelyek a megszokottnál nagyobb méretükkel is hatásosan vonzzák magukhoz a nézőket. Sokan ismerik, várják a székelykeresztúriságára büszke fotóművészt, aki hosszabb ideje már a Marx József Fotóklub sikereit is gazdagítja, tudják, hogy a falu világának egyik leghitelesebb, legelkötelezettebb megörökítője. A különlegességet is fel tudja kutatni, a tipikusat is érdekessé tudja tenni fotóin. Ebben jó emberismerete, kapcsolatteremtő képessége is segíti, de kiválóságának mindenekelőtt az a titka, hogy tudatosan, megtervezetten, dokumentáltan indul terepútjaira. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szeme mindenre, ne venné észre a váratlan helyzeteket, a kivételes pillanatokat, amelyeket a kamerával rögzíteni érdemes. A kiállításon több ilyen fotós bravúr is joggal vált ki elismerést. Ahogy a hangulatváltások sem maradnak észrevétlenek. A férfimagányt éppen olyan empátiával képes felmutatni, mint a mindennapok önkéntelen humorát, az ünnepek felemelő közösségi és egyéni mozzanatait.
A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként magától értetődőnek tekinthetnénk Czire Alpár művészi igényességét, de ezt a mai zavaros, bizonytalan, hamisságokkal teli világban nem árt minél gyakrabban a közvélemény figyelmébe ajánlani. És itt visszatérhetnénk oda, ahonnan elindultunk: a címadáshoz. Czire ebben remekel. Ő is azokhoz a fotóművészekhez sorolható, akik erre nagy gondot fordítanak. Ha költői hatást véltünk a címválasztásban, nem tévedtünk. Faludy György József Attila halálára írt verséből emelte ki azt a szavak által kirajzolt képet, amit mostani tárlatanyagára és üzenetére a legtalálóbbnak tartott. Az eredeti sor így szól: „hol szolgáknak már nyakkendő a járom”. Az énekes, színész Hobo József Attila tiszteletére összeállított műsorában is szerepel dalszövegként a Faludy-vers.
Minderről sokkal többet megtudhatott a kiállítás népes közönsége abból az önvallomásból, amely Czire Alpár és a filmes, fotós egyetemi oktató Szigeti Szenner Szilárd között folytatott érdekes párbeszéd során kerekedett ki február 19-én a megnyitón.
