Szorong a gyermekem?!

Szülőként gyakran észlelünk gyermekünk viselkedésében bizonyos jeleket, amelyekből arra következtetünk, hogy szorong valami miatt. Például nem akar egyedül elaludni, nem lép be a sötét szobába, rágja a körmét vagy a már szobatiszta gyerek ismét elkezd bepisilni. Mi zajlik a gyerekben, ha szorong? Mit tehetek szülőként, hogy segítsek rajta? – ezeket a kérdéseket boncolgatta rendkívül érdekes és tartalmas  előadásában dr. Lazsádi Csilla pedagógus, játék- és drámaterapeuta, aki a marosvásárhelyi édesanyák Védem egyesületének a meghívottja volt. 

A szakember már az előadás elején leszögezte, különbséget kell tenni a szorongás és a félelem között, ugyanis míg előbbi irracionális dolgokhoz kötődik és általában önértékelési zavar lapul a hátterében, utóbbi esetében valós dolgoktól tartunk, amelyeknek az oka megszüntethető. – Szorongani, félelmet érezni természetes dolog, nem kell tőle megijedni. Az érzés egyszerűen van. Az, hogy mi indokoltnak találjuk-e vagy sem a kiváltó okot, az teljesen független attól, hogy a gyerek mit fog érezni. Azzal tudunk rajta leginkább segíteni, ha elfogadjuk, amit érez – tanácsolta a teremben szép számban összegyűlt szülőknek a pedagógus. 

A szeparációs szorongás általában féléves korban jelentkezik, és  természetes folyamat. Az első valós leválás a szülőről hároméves kor körül következik be, amikor a gyerek óvodába indul, és  ez sok családban igen nehéz időszaknak számít. A szakember szerint természetes, hogy a gyerek nem akar elválni, és emiatt sírva hagyja ott a szülő, és ez az állapot akár hetekig, de hónapokig is eltarthat. Mint mondta, találkozott már hároméves gyerekkel, akinél a pedagógusok látták, hogy nem megy a beszoktatás, ezért azt tanácsolták a szülőknek, várjanak még vele. Négyévesen újra megpróbálkoztak, és akkor már gond nélkül zajlott az elválás. 

A szeparációs szorongás egyaránt jellemző a fiúkra meg a lányokra, és ennek lehetnek  testi jelei is, például fejfájásra panaszkodik a gyerek vagy alvászavarral küzd. Gyakran a szorongó gyerekek nem mernek elaludni, mert az alvás kontrollvesztéssel jár, és ezt mindenképpen el szeretnék kerülni. A szeparációs szorongás kapcsán megjegyezte, sokszor nemcsak arról van szó, hogy a gyerek nem tud leválni, hanem a szülő nem tudja elengedni a csemetéjét. Ha nem is valljuk be, de szükségünk van arra, hogy a gyerekünk függjön tőlünk, mert ezáltal jó szülőknek érezzük magunkat és elégtételt érzünk, esetleg pótolunk valami más hiányt, ami az életünkben fennáll. 

A teljesítményszorongás általában az iskoláskorra jellemző, ugyanis ekkor találkozik a gyerek olyan életfeladatokkal, amikor teljesítenie kell. Anna Freud elmélete szerint míg a szeparációs szorongást a szeretett személy elvesztésétől való félelem okozza, a teljesítményszorongás esetén attól tartunk, hogy elveszítjük a szeretett személy szeretetét. Ez utóbbi gyakran önértékelési zavarral társul. – Az iskola mint rendszer teljesítmény alapján mér. Szülőként arra kell törekedni, hogy a gyerek érezze,  a szeretetünk nem függ a teljesítményétől. Ne külső jutalmak és büntetések mozgassák ilyen vagy olyan irányba a  viselkedését – hangzott a jó tanács. 

 

Ne kössük feltételekhez a szeretetünket!

Dr. Lazsádi Csilla szerint igen veszélyes és a gyerekben maradandó nyomot hagy, ha a szeretetünk megvonásával fenyegetjük. – Gyakran hallani szülőktől, hogy szeretlek, ha... vagy nem szeretlek, amikor így csinálsz. Óriási súlya van ezeknek a szavaknak, hiszen azt üzenem, hogy ha nem vagy olyan, amilyennek én szeretném, akkor nem vagy jó nekem – hívta fel a figyelmet ezen kijelentések súlyára a szakember. 

Szó esett a generalizált szorongásról is, amikor az érintett folyton aggodalmaskodik, kételkedik, mindig rosszat feltételez. Ez úgymond önbeteljesítő jóslatként működik, ugyanis ha folyton mondom magamnak, hogy nem fog sikerülni, azzal halálra ítélem a képességeimet, amelyek jól működtek volna, ha megvan a kellő motiváció. 

Az előadás során a pánikról, valamint a szorongás két kóros formájáról is szó esett, a fóbiáról, illetve a kényszerről. Mint mondta, a fóbia több mint idegenkedés, ilyen esetben az egyén arra élezi ki a viselkedését, hogy elkerülje ezeket a helyzeteket, például azt, hogy rovarokkal kerüljön kapcsolatba. A kényszer kapcsán elhangzott, bizonyos szintig természetes, például ha valaki elindul dolgozni, és akkor jut eszébe, hogy vajon lezárta-e otthon a gázt, visszafordul, hogy ellenőrizze. De ha valaki több alkalommal is hazaszalad, hogy leellenőrizze, az már kórosnak számít. Az is kényszernek számít, ha például bizonyos esti rítusok közül egyik mozzanat valami miatt egy este kimarad, és emiatt a gyerek úgy érzi, összedőlt a világ. A szociális fóbia kategóriájába tartozik, amikor a gyerek a felnőttekkel nem hajlandó beszélni, az iskolában társai tolmácsolják az üzenetét a tanító néninek. 

 

Örökölhető a szorongásra való hajlam?

A szakirodalomban különböző elméletek vannak arról, hogy öröklött vagy tanulható-e a szorongás. Például azon felnőttek környezetében, akik szorongásos zavarokkal küszködnek, 25 százalék az esélye annak, hogy felmenőik közül valakire ugyanez volt jellemző. Viszont, a genetika mellett, nem szabad elfeledni, hogy a gyerek azt a modellt követi, amit otthon lát, így szülőként ajánlott odafigyelni, hogy miként reagálunk bizonyos helyzetekben. 

 

Hogyan segítsünk?

A szülőket leginkább foglalkoztató kérdésre, hogy miként segíthetünk a gyereknek,  amikor szorongásra utaló jeleket látunk, a szakember számos konkrét tanácsot fogalmazott meg. Talán a legfontosabb, hogy vegyük komolyan az érzéseit, ne bagatellizáljuk el, amit érez, és biztosítsuk a támogató jelenlétünkről. Adjunk teret annak, hogy elmondja, mit érez, és fontos, hogy meg tudja nevezni az érzéseit, próbáljuk meg rávezetni, hogy amit érez, az nem egyenlő azzal, ami valójában történik. Fontos, hogy a rossz dolgokról is mesélhessen a gyerek, mert azáltal, hogy elmeséli, magán kívül helyezi és kezelhetővé teszi ezeket. 

Segíthet, ha tudtára adjuk: megértjük, mit érez, mi magunk is éreztünk már hasonlóképpen. Hasznos, ha alkalomadtán elismerjük a gyerek előtt, hogy néha mi, felnőttek is félünk, vagy éppen megijedünk valamitől, mert ezáltal jó példát mutatunk neki, hogy vannak néha negatív érzéseink is egy-egy felmerülő helyzet kapcsán, de keressük a megoldást. Ajánlott ugyanakkor szerepjátékkal gyakorolni az egyes élethelyzeteket, ugyanis ezáltal a gyerek alternatívákkal gazdagodhat. 

 

A napi rendszer, a keretek biztonságot adnak

Dr. Lazsádi Csilla hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a gyerek éle-tében legyen egy napi rendszer, mert ez biztonságot ad neki. Ha valami változik, készítsük fel rá, hogy ma kissé másként alakul a napunk. A gyereknek ismernie kell a család döntéseit, de ezek meghozatalának a felelőssége kizárólag a szülőé. – Sok üzenet érkezik a médiából, hogy szabadon neveld a gyereked, viszont a keretekre óriási szükség van. Ha mindenről neki kell döntenie, az óriási szorongás forrása lehet számára. A véleménye természetesen számít, de a döntést a szülők hozzák meg, mert ők ismerik a dolgok következményeit és ők vállalják a felelősséget – mutatott rá a pedagógus, aki szerint ugyanolyan fontos, hogy szülőként következetesek legyünk. Mint mondta, kialakult egy hamis kép, miszerint az a gyerek szorong, ahol a szülők autoriter nevelési elvet alkalmaznak. Ez is előfordulhat, ellenben az is, hogy ha túlságosan engedékenyek vagyunk, az szorongást vált ki a gyerekben, mert ha mindent szabad, akkor nem tudja, mihez tartsa magát. 

A szakember szerint nem ajánlott a gyereknek túl sok opciót kínálni egy-egy adott helyzetben, illetve semmiképpen ne büntessük a szorongó magatartásáért. Ne tegyünk meg mindent helyette, mert szüksége van arra, hogy érezze, ő is képes rá. Kerüljük azt is, hogy átverjük, mondván, pár perc múlva jövünk, és eltűnünk fél napra. Ugyanakkor a gyerek problémája ne legyen a család fő ügye, ne minden akörül forogjon, hogy szülők, nagyszülők próbálják elkerülni, hogy szorongani kezdjen a család szeme fénye. 

 

A halál ne legyen tabutéma

A szülők nagy része tanácstalanul áll, amikor a családban haláleset következik be, ugyanis nem tudják, hogyan tálalják a gyereknek, hogy a szeretett személy nincs többé, hogy mit, mennyit ajánlatos elmondani neki. Ennek kapcsán dr. Lazsádi Csilla igen hasznos tanáccsal látta el a szülőket:  nagyon fontos tisztán és egyértelműen beszélni a gyerekkel a halálról, nem szabad ködösíteni, félrevezetni, például hogy az elhunyt személy elutazott. El kell mondani neki, hogy meghalt. – Minél kevesebb teret engedjünk annak, hogy a gyerek fantáziálgatni kezdjen. Hiszen ami  a fejében van, az végtelenre növekedhet, valótlan dolgokat is hozzácsatolhat, és ez szorongást kelthet benne – indokolta álláspontját a szakember.