2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kevesen tudják, hogy szeptember 16-ától Szászrégenben a római katolikus egyház volt bentlakásában, korábbi rendeltetésének megfelelően, a kisfülpösi Szivárvány alapítvány szórványkollégiumot működtet.


Kevesen tudják, hogy szeptember 16-ától Szászrégenben a római katolikus egyház volt bentlakásában, korábbi rendeltetésének megfelelően, a kisfülpösi Szivárvány alapítvány szórványkollégiumot működtet. Az alapítvány vezetője, Ady István magyarfülpösi református lelkipásztor mutatta be lapunknak az épületet. 
– Azért indítottuk a szászrégeni szórványkollégiumot, hogy a Szivárvány Alapítvány által Magyarfülpösön gondozott, oktatott, I – IV. osztályt végzett gyerekeket ne engedjük el a világba úgy, hogy nem tudjuk követni tanulmányi eredményeik alakulását. Legközelebb Szászrégenben van lehetőségük általános, majd középiskolában magyarul tanulni. Kapóra jött, hogy üresen állt a szászrégeni katolikus egyházközség korábbi bentlakása, amelyet sajnos egy szerencsétlen tűzeset megrongált. Alapítványunk 25 évre béreli díjmentesen az egyháztól. Az épületet Portik János helybéli vállalkozó támogatásként saját cége anyagával és munkásaival tette rendbe július 9-étől. Így költözhettek be a diákok az új tanév elején – mondta Ady István. 
Azt is megtudtuk, hogy Fülpösön tizenhat I – IV. osztályos gyereket oktatnak, akik itt folytathatják tanulmányaikat. A diákok kényelmes szobákban laknak, az épületben reggeliznek és vacsoráznak. Mivel még nem tudtak a higiéniai szabályoknak megfelelő konyhát kialakítani, az ebédet a DIO Házban fogyasztják el a gyerekek. Jelenleg nyolc bentlakó van, a három hálószobában 12 diáknak van helye. Ezenkívül külön fürdőszoba, mellékhelyiségek, meditációs és közösségi terem áll a rendelkezésükre. Egyelőre a manzárdot lezárták, mert nincs anyagi lehetőség felújítani azt a szintet. Amennyiben azt is rendbe teszik, a szórványkollégium befogadóképessége elérti az 50 személyt. 
A Görgény völgye, Vajda-szentivány és Szászrégen közeli települések farmjain dolgozó, magyar és vegyes családokból származó gyerekek mellett az elkövetkezendő időszakban szívesen látnak olyan Felső-Maros menti, Dedrád, Bátos környéki diákokat, akik a létszámcsökkenés miatt nem tudnak, de szeretnének magyarul tanulni. 
A kollégiumban állandó felügyelet alatt vannak. Éjjel Csegedi Béla, nappal pedig Papp János, a tancsi általános iskola volt igazgatója foglalkozik velük, de önkéntes alapon német és román szakos tanárnő is segíti az oktatást. Sőt, sikerült az alapítványnak két fogorvost is megnyernie. Dr. Gidró Orsolya Fülpösön, míg dr. Zsigmond Zsolt Szászrégenben vállalta el a diákok ingyenes gondozását. 
– A kollégium legnagyobb érdeme, hogy elindít egy folyamatot, amelyre egyre jobban oda kell figyelni a szórványban. Sajnos, rohamosan fogyatkozunk, nem tudunk magyar osztályokat indítani, és ez tovább fokozza a lemorzsolódást. Csak közös összefogással, egymás megsegítésével tudunk valamit tenni ilyen helyzetbe kerülő gyerekeink megmentéséért. Portik János, a tanárok és mindazok példája követendő, akik erejük, anyagi lehetőségük, tudásuk szerint megpróbálnak valamit tenni azért, hogy a helyzet ne romoljon. Szombaton egy közösségi oldal felhívására gyűjtőakció zajlott, ami szintén elismerést érdemel. De többre lenne szükségünk, ezért bármilyen felajánlást szívesen fogadunk, hiszen, bár az épület bérlése díjmentes, a fenntartási költségek nagyok – mondta Ady István (fotó). 
A gyerekek teljes ellátást kapnak, hiszen nemcsak étkeztetik, tanítják, hanem öltöztetik is őket, ami nem kis teher. A tiszteletes azt is elmondta, ha kell, képességeiknek megfelelően magyar szakiskolákba, egyetemekbe irányítják őket. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató