Szótárazás, lapozgatás
2024-07-22 15:00:00
- Kuszálik Péter
A múlt keddi cikkem témája a büszkeség volt, de távolról sincs kimerítve, ezért folytatom. Végigkergettem a szókeresőt az idei írásaimon, a ’büszkeség’ csak január 23-án és a múlt héten szerepelt. Idézem a korábbi előfordulást: „A magyar nyelv nagyszótára, húsznál több kötetből áll majd, még csak a nyolcadik kötetnél tartanak. Száztízezerre becsülhető a feldolgozandó szavak és fogalmak száma. Ijesztő? Nem. Büszkeséget gerjesztő? Az sem. Eszköz, amit használni kell: tudatosan és figyelmesen.” Figyelmeztetőleg szóltam: a magyar nyelv gazdagsága, de még a magyarságunk sem ok a büszkeségre. Mert nem egy költő, csoport, nemzedék vagy császár alkotta meg ezt a gyönyörű ’hangszert’, hanem mi mind. Őseinktől maradt ránk, s mindannyiunk feladata, hogy gyarapítsuk és ápoljuk. Ilyenformán az egy főre eső büszkeség mérete csupán hangyatojásnyi lenne, de az oly kevés, hogy elhanyagolható.
Kár, hogy az anyanyelv fontossága nem tudatosult minden generációban, s naponta kell tapasztalnunk, hogy a nyilvánosság előtt szereplők egyre-másra törik kerékbe szegényt. Elegendő csak a Vibe Fesztivál írott anyagát átlapozni. Fashion Corner a divatsarok és íFoodcourt a sátorlappal fedett étkezde. Ez utóbbi helyett még a kajálda is jobb lett volna, mint ez a felvágós angol szó. (A Vibe honlapján egy ’szép ajándék’: „cea mai frumoasă cadou”…) Felületesség és igazgatói dicsekvés dögivel, minőség viszont jóval kevesebb. A belépőkártyára (Vibe Pass, mer’ mink szpík inglis, you ’now) vonatkozó tájékoztatás a fesztivál honlapján: „Ezen típusú jegy önmagában nem biztosít belépést a kemping területére.” Mit kell még tennem, hogy oda is beléphessek? Úgy látom, hogy hat év fesztiválozás még nem hozta meg a szükséges tapasztalatokat. Kevesebb önfényezés és több figyelem kellene.
Témánál vagyunk, mert az imént használt felvágós a büszke egyik ikerszava. De még bőven van. A Tinta Kiadó remek adattára – a Magyar szókincstár – segített a keresésben. Íme: gőgös, dölyfös, rátarti, hetyke, kivagyi, fennhéjázó, pökhendi, nyársat nyelt, arrogáns, hencegő, elbizakodott, pöffeszkedő, nagymellű, hivalkodó, kérkedő, beképzelt, önhitt, fölényes, gangos. A büszkékre még ezek a jelzős szerkezetek is illenek: fennhordja a fejét; kevély, mint a kanpáva; szaros karóval se lehet felérni az orrát. A fesztiváligazgató olyan büszke, mintha ő fújná a passzátszelet. A büszkeség meg a sztárolás (’divatikon’, pfuj!) korunk ragályos betegsége, az imént fölsorolt szinonimák nagy száma azt igazolja, hogy régebben (amikor e szavak megszülettek) szigorúbb erkölcsi elvek uralkodtak a Kárpát-medencében: megszólták azokat, akik úgy feszítettek, mint liba a jégen.
A büszkeségnek nincs mértékegysége, ám a közvélekedés elegendő fokmérőnek bizonyul. Tamási Áronról köztudott volt, hogy királyként ’vonult’ a főtéren, nyomában rajongók hada aprított. Írói körökben az alacsonyabb rangúakat időben figyelmeztették, hogy mennyire közelíthetik meg a Mestert és hány fokos meghajlás után rebeghetik el a kérdésüket. Most a 20. század írástudóiról beszélek, mert az ókorban másképp kezelték az ügyet. A régi görögöknek is külön szavuk volt a fennhéjázó magatartásra. A hübrisz szó jelentése: elbizakodottság, gőg. Az antik gondolkodás azt tartotta, hogy a mértéken felüli előny (pl. hatalom, gazdagság, képesség, szerencse) és az ebből fakadó önhittség kivívja maga ellen az istenek haragját, akik ilyenkor az egyébként vétlen embert is lesújtják – közli az Irodalmi fogalmak kisszótára. Magyarán: megvetés és megszólás lehet az osztályrésze azoknak a tollforgatóknak, akik az önimádat bűnébe esnek. Szőcs Pista ily szavakkal ’köszöntötte’ az Anyám könnyű álmot ígér féktelen sikerét: „A tehetség azonban éppúgy nem az embertől függ, mint a szépség. Valakinek a született szépségét is csak olyankor dicsérjük, ha le akarjuk venni a lábáról. A tehetséget csak tudomásul venni illik. Megítélni azt lehet, ki hogyan viseli.” (Utunk, 1970. ápr. 24.) A kiemelt mondat a hatalomra vonatkoztatva is értelmezhető: megítélni azt lehet, ki hogyan viseli el a hatalmat; hogyan él vele, vagy hogyan él vissza vele. Eötvös József szerint: „Semmi sem fejleszti ki gyengeségeinket inkább, mint ha hatalomhoz jutunk.” De van egy másik meglátás is, a régi időkből. Jézus arra figyelmezteti Pilátust, hogy nincs benne alázat, mert nem képes „a maga csekély értékét az igazsághoz híven fölismerni”. Természetesen nem ezekkel a szavakkal, hanem emígy: „Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna néked.” (Jn 19, 11.)
Az értékek ügyében a közvélekedés a fokmérő, mondottam az imént, de a külső szemlélő értékbecslése általában nem azonos a Mesterével. Egy szerkesztő mesélte, hogy évekkel korábban X felhívta őt és ’szerényen’ figyelmeztette: a közeljövőben kerek számú évfordulója leend. Finom célzás volt az ünneplésre. A sors megoldotta a problémát, de úgy sikerült, hogy még nekrológot se közöltek róla az illető lapban. Az erre vonatkozó népköltészeti remekmű kimondja: „Magadnak eszel, magadnak szarsz, / Ezt így megírta Engels és Marx”. X-re vonatkoztatva: „Magadnak élsz és magadnak halsz…” (Nyugodjék békében.)
