Találkozás járvány idején

Folyó év szeptember 12-én találkoztak Marosvásárhelyen az 1960-ban végzett orvosok. A járvány okozta mindenféle veszély és korlátozás ellenére a marosvásárhelyi kollégák úgy döntöttek, hogy ezt a találkozót meg kell tartani, nem lehet halasztani. Jól tették, mert amennyire aggodalommal teli indultunk, annál meghittebb, bensőséges hangulatban láttuk viszont egymást. 

Két professzor is vállalta a velünk való találkozót, Péter Mihály és a jelenlegi egyetemi vezetőség képviseletében Nagy Előd, aki tartalmas köszöntővel indította találkozónkat. Majd az Ő jelenlétében Csáki József és prof. Péter Mihály a kevés résztvevőnek átnyújtotta a gyémántdiplomát. Filipp György köszöntőjével zárult a találkozó hivatalos része. 

Az Anna panzióban közös ebéddel és kötetlen beszélgetéssel folytatódott találkozónk, melynek nívóját fényesítette két kollégánk frissen kiadott könyve. Dr. Bige Szabolcs a magyarországi határzár miatt nem tudott eljönni, de két kötettel lepett meg minket, címük: Búvópatak, avagy hamu alatt izzik a zsarát és Küküllőn innen és túl, Életem varázsdala. A másik meglepetés dr. prof. Péterffy Árpád (aki a korlátozások ellenére vállalta a megjelenést) könyve volt, címe: Az erdélyi magyar orvosképzés és sebészet története dió-

héjban. A kimondottan jó ízléssel előállított könyvet a két orvos testvér, Árpád és Pál írták, a tetszetős fényképeket készítette és rendezte a villamos mérnök testvér, Attila Kálmán. Könyvük gyönyörű, mint egy ékszer, tartalma nagyon olvasmányos, leköti az ember figyelmét, rövid történelmi áttekintést nyújtva szinte éljük az eseményeket, melyeknek mi is részesei voltunk. Van személyes vonatkozása is, a szerző bemutatja családja ősiségét. A kötet végén volt tanáraink életrajzi adatainak közlésével lehetőséget nyújt arra, hogy jobban megismerhessük őket. A sok szép fénykép lazítja a gondolatmenetet, szellőssé teszi az olvasmányt, és dokumentációs értékén túl nosztalgiát is ébreszt. Sugárzik belőle a szakma, a család és a szülőföld szeretete. 

Majd eljött a búcsú ideje, járvány ide, járvány oda, mi öleléssel váltunk el egymástól, és vittük magunkkal a lelkünk gazdagított csomagját.

A 60 éves orvosi gyémántdiplomás találkozónkra

Egy kínai közmondás szerint:

,,Az élet legnagyobb trükkje az,

hogy fiatalon haljunk meg,

de a lehető legkésőbb.”

Kedves kollégák, tisztelt Nagy Előd és Péter Mihály professzor!

Nagy öröm számomra, hogy ebben az embert próbáló zűrzavaros időben, 60 év után újra itt lehetek veletek együtt Marosvásárhelyen, a volt egyetemünkön, a professzorok megtisztelő jelenlétével. Hosszú, megpróbáltatásokkal terhelt életút volt ez a 60 esztendő. Előlegként már itt az egyetemen megkaptuk az öv alatti ütéseket, amik az évek során folytatódtak. Erről minde-

nikünk nagyon sokat tudna elbeszélni. Azt azonban nem gondoltuk, sem akkor, sem később, hogy egy mindent elpusztító, láthatatlan hatalom telepszik ránk.

Eszembe jut az Illés együttes népszerű dala: ,,Újra itt van a nagy csapat…” De számunkra már ez sem igaz, mert a csapatunk másik fele hiányzik a koronavírus-járvány miatt. Így lett ennyire csonka a mai találkozónk. Ennek ellenére dicséretes a találkozónk kezdeményezésének az ötlete, megszervezésének a vállalása, melyhez nemcsak hit, hanem bátorság is kellett. A Csáki házaspárban megvolt mindez, vagyis Gyöngyi egy igazgyöngy. Még van két hősünk (s ki tudja hány): Péterffy Árpád és Kiss András, akik a sok korlátozó körülmény dacára vállalták ideutazásukat.

Végignézve magunkon, mindenféle érzés és gondolat kavarog bennem. 

Az első benyomás szerint megkoptunk, megöregedtünk, bár a feleségem és barátnői szerint ők nem öregek, csak az idő eljárt. Legyen ez így vagy úgy, tény, hogy megfogyatkoztunk. Elveszítettük tisztelt és szeretett tanárainkat, sok kedves kollégánk, barátunk elment. Ebben a nosztalgikus, szomorkás, de természetes folyamatban mi magunk is benne vagyunk, tudva azt, hogy nem a koros, hanem a soros lesz a következő, aki útra kel.

A másik érzést az öröm és a hála hatja át. Gondoljuk csak meg, amikor világunkban a halál kultúráját terjesztik, ránk kényszerítik és tömegek tapsolva élik meg ezt a fajta új világot, mi megmaradtunk, sőt össze is gyűltünk ma itt, Marosvásárhelyen az egyetemi találkozónkra, hogy újra láthassuk és köszönthessük egymást.

Adódik a kérdés: hogyan sikerült ez nekünk? Amikor pácienseim életmódbeli tanácsot kértek tőlem, azt szoktam mondani, hogy nagy ívben kerüljék el (ha lehet) a rendőrt, az ügyvédet és az orvost. A rendőrt kerüljék azért, mert fehér-fekete a gumibotja, mert bárhogy is áll egy dolog, mindig neki van igaza. (Az is igaz, hogy ma már a botja teljesen befeketedett. Ez is jelzésértékű). Az ügyvédet kerüljék azért, mert ő az az emberfajta, aki a legaljasabb cselekedetek elkövetésére is képes. (Tudtommal egyetlen ügyvéd sincsen közöttünk.) Ennek is jelzésértéke van. És kerüljék az orvost, akit ma már nem az önzetlen felebaráti gyógyító, segítő szándék vezérel, hanem a haszon, a pénz. Tisztelet a kivételnek. 

 Természetesen vannak kivételek, talán nem is kevesen. Ne menjünk messzire, hiszen itt vagyunk mi. Így neveltek minket a családi környezetünktől kezdve végig a szüleink, tanítóink, tanáraink, a tisztelt és nagyra becsült egyetemi oktatóink. Ők voltak azok, akik kimondatlanul is magyar keresztény szellemben mutatták az irányt nekünk, a sok nehéz akadállyal küzdő, kisebbségi, gyógyítani vágyó ifjúnak. Legyen áldott az ő emlékük!

Úgy gondolom, hogy ezek az igazi értékek tartottak meg és tereltek össze minket mind a mai napig. És most következzen a sok közül két példa. Miután a kiválóan működő 1-es és a 2-es klinika jó magyar szakembereit, oktatóit menesztették, Szombathelyi László Nagybányára, Szerémi Lajos hozzánk, Szatmárnémetibe került. Én mint volt tanítvány örültem ennek. Egy beszélgetés alkalmával (Szombathelyi dr. véleményével egybehangzóan) Szerémi Lajos keserűen mondta: látjátok, itt vagyok ház és vagyon nélkül, mert én nem pénzért gyógyítottam. A másik példa: Dóczi Pali bácsitól hallottuk, aki az év végi programon kívüli szabad előadásában többek között azt mondta, hogy kedves kollégák, gondolkozzanak mindig körültekintően, nem kételkedve, de mindig kritikusan, tudatosan építsék fel a kórmegállapítást. Ezért nem működött nálunk az úgy nevezett „blikk” diagnózis, mely megjelent az ország más egyetemein. De hasonlóan fontos, a tankönyvekben nem szereplő tanácsokat kaptunk Spilmann Józseftől is. 

 Végül elmondhatom, hogy amit itt kaptunk a Marosvásárhelyi Orvosi Intézetben (Egyetemen), azokban a Trianon által megterhelt, nehéz szociálkommunizmus uralta diktatúra éveiben, az nem volt más, mint kegyelem. Mert a magyarság mindig kapott kegyelmet, amikor kritikus időket kellett megélnie. Gondoljunk csak bele, hogy történelmünk során hányszor kerültünk végveszélybe, és mindig megjött a kegyelem. Ez segített minket túlélni az oly sokszor vesztünkre törő túlerő gonoszságait. Ennek a kegyelemnek köszönhetjük, hogy most itt vagyunk, és együtt emlékezhetünk a 60 éves találkozónkon.

Köszönet és hála ezért a kegyelemért, és köszönet Nektek, akik elvállaltátok találkozónk megszervezését.

Dr. Filipp György, Szatmárnémeti