Támogatás helyett megaláztatás

„Az életem abból áll, hogy különböző helyeken bizonyítsam, hogy fogyatékkal élő vagyok”

Az igazságszolgáltatáshoz fordul a 25 éves, fogyatékkal élő Nyikó Anetta, mivel, miután tizennyolc éves korában megvonták tőle a személyi gondozót, nemrég végleges jelleggel besorolták a kettes rokkantsági fokozatba, ami azt jelenti, hogy végleg elveszíti a lehetőséget arra, hogy ismét segítőre legyen jogosult. Tették ezt annak ellenére, hogy a fiatal lány állapota nem javul, az orvosok szerint nem is várható javulás, és olyan mindennapi teendőkben, mint a bevásárlás, főzés, takarítás is segítségre szorul. Anetta története sajnos nem egyedi, hanem élő példája annak, ahogyan a fogyatékkal élőkhöz viszonyulnak az állami hivatalok. A fiatal lány ezért is döntött úgy, hogy közösségi oldalán megosztja azt a nyilvánossággal. 

A Kovászna megyei Nyikó Anetta élettörténetéről már írtunk lapunk hasábjain, a fiatal lánynak egy születési rendellenesség nehezíti az életét, fogyatékkal él,  ennek ellenére igyekszik teljes életet élni: a Sapientia marosvásárhelyi karán informatika szakon végzett, mesterizett, és jelenleg is programozóként Marosvásárhelyen dolgozik. Emellett kiváló tehetséggel megáldott énekes, slammer, egy zenekar tagja, és önkéntesként mások megsegítésén fáradozik. A születési rendellenesség miatt Anetta több mint tíz korrekciós műtéten esett át, ugyanis a két térde teljesen el volt csúszva, nem volt kapcsolat a combcsont és a lábszárcsont között. Tízéves koráig tizenegy műtétnek kellett alávetnie magát azért, hogy annyira helyrehozzák, hogy járni tudjon. Mindemellett egy másik diagnózisa is van: az achondroplasia, azaz törpenövés, ami egy ritka betegség, és szintén sokat nehezít a fiatal lány mindennapjain.  

Ennek ellenére megvonták tőle a személyi gondozóhoz való jogot, holott erre ma is nagy szüksége van, hiszen a munkahelye miatt Marosvásárhelyen lakik, távol a szüleitől. 

– Az állami nyilvántartásban mi, fogyatékkal élők, különböző fokozatokba vagyunk besorolva, ami alapján megítélik számunkra a megfelelő támogatást. Én 18 éves koromig a súlyos kategóriába (grad grav) tartoztam, és jogosult voltam arra, hogy személyi gondozó legyen mellettem. Ennek a segítő személynek az anyagi járulékát az állam finanszírozta, minimálbérnyi összeggel. Ez a segítő édesanyám volt. 18 éves korom után a kiértékelő bizottság úgy határozott, hogy többé nincs szükségem személyi gondozóra, így áttettek a hangsúlyos kategóriába (grad accentuat), amely esetben nem jár kisegítő személy, annak ellenére, hogy az állapotom semmit sem javult. Ez a kategória 375 lejnyi állami juttatásban részesül havonta. Ráadásul minden évben újra és újra végig kellett járnom a procedúrát, hogy felmérjék az amúgy változatlan állapotomat. Minden ilyen kiértékelés érzelmileg nagyon megterhelő és nagyon megalázó látogatás volt. Minden alkalommal pszichológiai vizsgálatnak vetettek alá, egyetemista koromban hitetlenkedve meredtek rám, hogy biztos kitaláltam az egész történetet, nem jött, hogy elhiggyék, hogy fogyatékkal élő személy egyetemista lehet. Többévnyi érdeklődés és tanácskérés után elhatároztam, hogy a legutóbbi végzést, miszerint véglegesen megvonták tőlem a személyi gondozóhoz való jogot, bírósági úton megtámadom. Nem értek vele egyet, hiszen egyre többször van szükségem segítségre a hétköznapokban. Olyan alapvető dolgokat nem tudok megtenni segítség nélkül, mint a bevásárlás, főzés, takarítás. Bármennyire is próbálok független életet élni, el kell ismernem, hogy segítségre van szükségem. És mindannyian tudjuk, hogy milyen nehéz segítséget kérni. Pontosan ezért lenne szükségem erre a fokozatra, mert így lenne anyagi keretem arra, hogy alkalmazzak valakit, aki segít, és nem csak a köszönömért. Jelenleg minden alkalommal, amikor segítséget kell kérnem, sok esetben apróságnak tűnő teendőimben is, úgy érzem, hogy kihasználom a barátaimat, még akkor is, ha ők szívesen teszik – mondta el Anetta. 

Ha valaki mozgássérült, az nem jelenti azt, hogy szellemi fogytékkal él

A fiatal lány hozzátette: sajnos a tapasztalat egyértelműen az, hogy a köztudatban, de még a hivatalokban is gyakran összemossák a fizikai és szellemi fogyatékot, így neki hiába van ortopédiai jellegű betegsége, folyamatosan pszichológiai teszteknek vetik alá, mintha kétségbe vonnák a szellemi képességeit. Úgy véli, a mozgáskorlátozottaknak nem kellene folyamatosan bizonygatni a szellemi épségüket, hiszen a kettő nem jár együtt, a testi fogyaték ellenére ugyanúgy képesek tanulni, fejlődni, munkába állni, mint bármely egészséges társuk. Ugyanakkor rámutatott: tisztában van vele, hogy bizonyára vannak visszaélések, amelyeket ki kell szűrni, viszont amikor elbírálás végett bizottság elé kell menniük a fogyatékkal élőknek, előzőleg egy halom papírt kell összegyűjteniük, arra viszont senki sem gondol, hogy egy mozgásképtelen vagy éppen a mozgásában korlátozott, kerekes székes személynek milyen nehezére esik beszerezni a szükséges iratokat olyan körülmények között, hogy Romániában a hivatalok, intézmények nagy része nem akadálymentesített.  

Mindemellett az is érthetetlen, hogy egy olyan bizottság hoz döntést az ügyében, kizárólag az iratcsomó alapján, amely sok esetben nem is találkozik az egyénnel, akinek a sorsáról dönteni kell – tette szóvá Anetta. 

Miután elhatározta, hogy az igazságszolgáltatáshoz fordul jogorvoslatért, a fiatal lány újabb akadályokba ütközött. A tárgyalásra, amire a sepsiszentgyörgyi törvényszéken került sor, eleve nehéz volt tolószékkel bejutnia, ugyanis az épület nem akadálymentesített, és amikor szerény román tudása miatt tolmácsot igényelt, kiderült, hogy ezt a kérését sem tudják teljesíteni. 

– Amikor felkértem édesapámat, hogy tolmácsoljon, a bíró kijelentette, hogy az nem törvényes, mivel édesapám családtag, így nem tolmácsolhat. Megpróbáltam saját magam szegényes román tudásommal elmagyarázni, hogy miért is van szükségem személyi gondozóra. Mondtam, hogy nem tudom megoldani egyedül a bevásárlást, a főzést, a takarítást. A bíró az első fél mondatom után félbeszakított, szavamba vágott. Minden mondatával arra utalt, hogy a családom majd segít. Mondtam, hogy nem élek a családommal, Marosvásárhelyen lakom, egyedül, mert ott van a munkahelyem. Erre a kijelentésre a bíró összenézett kolléganőjével, és teljesen hitetlenkedő tekintettel azt kérdezte tőlem, hogy van-e erre tanúm. És itt szakadt el nálam a cérna. Miért kellene tanú? Miért nem lehet elhinni azt, hogy egy fogyatékkal élő, aki nem tud rendesen járni, attól még tud dolgozni? Ezt követően a bíró megkért, hogy mutassam meg a tolószékem, amivel előzőleg bevonultam a terembe. Minden mondatából az látszott, hogy  kétség nélkül hisz abban, hogy megjátszom a fogyatékosságom, annak ellenére, hogy minden orvosi papír a kezében volt. Ennél megalázóbb és felkavaróbb élmény egy fogyatékkal élőnek nem tudom, hogy létezik-e egyáltalán. Az egész életem abból áll, hogy különböző helyeken bizonyítsam, hogy fogyatékkal élő vagyok, és hogy fizikai fogyatékosként még lehetnek rendben a szellemi képességeim. Kérdem én, melyik az a rész az én állapotomban, amit meg tudnék játszani? A kis növésem? A 12 műtétem, amelyeknek köszönhetően még meg tudok tenni pár lépést? A hátgerincferdülésem? Van bárki is, aki szívesen ülne tolószékbe és menne törvényszék elé csak úgy, színjátékból?

Ez a helyzet már rég nem a pénzről szól. Ez a helyzet már morálisan sárba döngöli a maradék önbizalmunkat is. Ez a helyzet azt mutatja, hogy az ország, az állam még mindig megveti és ki akarja taszítani a fogyatékkal élőket a társadalomból – adott hangot elkeseredésének közösségi oldalán Anetta. 

Amint lapunknak elmondta, sajnos nem egyedülálló az esete, sok fogyatékkal élő társa van hasonló helyzetben, akadnak az övénél súlyosabb állapotban lévők, akiket látszólag minden ok nélkül helyeztek át egy kedvezőtlenebb besorolásba, és vontak meg tőlük olyan jogokat, amelyekre szükségük lenne a mindennapi életvitelben. Amióta nyilvánosságra hozta az őt ért sérelmeket, szintén sok sorstársa kereste meg, jelezvén, hogy ugyanabban a helyzetben vannak, legtöbbjüknek azonban nincs anyagi lehetőségük sem pedig kellő lelkierejük ahhoz, hogy szembeszálljanak a rendszerrel, és kiálljanak az igazukért.