2026. január 15., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nemsokára megszólalnak az új tanévet jelző iskolai csengők. Erre készülnek a nyárádremetei oktatási intézmények is.

Fotó: Vajda György


Nemsokára megszólalnak az új tanévet jelző iskolai csengők. Erre készülnek a nyárádremetei oktatási intézmények is. Bondor András igazgató beszámolt arról, hogy a lehetőségek szerint a községben levő iskolaépületeket előkészítették ugyan az új tanévre, megfelelő környezetben kezdenek a diákok, de anyagi és egyéb körülmények miatt csak a szükséges karbantartást végezhették el.

A községközpontbeli iskolában szükség lenne még 2-3 osztályteremre, amit csak manzárdosítással tudnának megoldani, ugyanis a kis létszám miatt Vármezőből is be kell hozni a gyerekeket. Amúgy nem panaszkodnak, hogy nincs elég diák. Óvodásoktól a VIII. osztályosokig a községben 540 diák foglalja majd el a tanintézetek padjait. Igaz, a kisebb falvakban fogyóban a gyerek, ezért az iskolabusz az V–VIII. osztályos vármezőieket Remetére, a mikháziakat és a deményháziakat pedig Köszvényesre hozza be. Alsó osztályok (I-IV.) indulnak az említett falvakban is, ahol a létszámot helyenként a roma gyerekek egészítik ki. Vármezőben és Mikházán korábban sikerült felújítani az iskolaépületeket. Köszvényesen és Nyárádremetén nem tudtak nagyobb befektetést végezni, mert az épületek részben visszakerültek az egyház tulajdonába. Mikházán az óvodában ajtó- és ablakcserére lenne szükség, az igazgató reméli, hogy az önkormányzatnak sikerül iskolakezdés után kiszorítania az ehhez szükséges összeget. Elmaradt a remetei iskola kerítésének a felújítása, de ez nem zavarja az oktatást, így iskolakezdés után „dolog lesz” az udvaron – mondta az igazgató.

Ami az oktatást illeti, sajnos a tanárok nagy része ingázik, s ez azt jelenti, hogy a kötelező órákon kívül nem igazán vállalnak foglalkozásokat. Bondor András Szászrégenből Remetére költözött, és nem bánta meg, mert így az adminisztrációval is tudott foglalkozni és sikerült egyéb foglalkozásokban is részt venni. Szükség lenne magyar szakos tanárra, mint mondja, nem talált ilyent a megyében, reméli, hogy ezt a tanfelügyelőség az iskolakezdésig megoldja. Bondor András kiemelte a szülők, a szülői bizottság tevékenységét, akik minden ünnepségen, vagy bármilyen felkérésre jelen vannak, és támogatják az iskolát.

Megtudtuk, hogy az új tanévtől igazgatóváltás lesz. Lejárt Bondor András mandátuma, hogy ki lesz helyette, nem árulta el, de kifejtette, jó kezekbe kerül az iskola, ő pedig felszabadulva az adminisztrációs teher alól, folytatja az oktató, nevelő munkát.

Több ezer ellenőrzés 2025-ben 15 órával korábban

Otthontalanul a fagyban 15 órával korábban

A román kultúra napja 15 órával korábban

A hárítás művészete 15 órával korábban

Hírek, rendezvények 15 órával korábban

Kátyúk Marosvásárhelyen 15 órával korábban

Adócsapda 15 órával korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató