2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tavasszal folytatják a Poklos medrének a felújítását

Egy olvasónk érdeklődött minap afelől, hogy miért maradtak abba a Poklos-patak felújítási munkálatai, ugyanis, mint mondta, a munkacsoportok eljutottak a Testvériség utca környékéig, majd a munkagépek egyik napról a másikra távoztak, és jó ideje nem tértek vissza.

Fotó: Nagy Tibor

Mint ismeretes, a Vízügyi Igazgatóság saját költségvetésből végzett beruházás keretében főjavítást végez a Poklos-patak medrén, és betonlapokkal burkolja. A munkálatot a Jeddi út felől kezdték el és a Testvériség utca környékéig már elhelyezték a betonlapokat. Dávid Csaba, a Vízügyi Hatóság illetékese lapunk érdeklődésére elmondta, a Poklos medrében végzett felújítást az ilyen típusú munkálat végzéséhez kedvezőtlen időjárás miatt kellett szüneteltetni, viszont remélhetőleg márciusban, amint az időjárás engedi, folytatni fogják.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató