2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Templomot szenteltek Gerendkeresztúron

A település csupán pár kilométerre van Marosludastól, de mivel nem a főút mentén található, kiesik a figyelem látószögéből. Pedig érdemes lenne több szempontból is odafigyelni rá.  

A település csupán pár kilométerre van Marosludastól, de mivel nem a főút mentén található, kiesik a figyelem látószögéből. Pedig érdemes lenne több szempontból is odafigyelni rá. S ha a közvélemény érdeklődése elkerülte az utóbbi időben, akkor saját maga hívta fel a figyelmet: itt vagyunk, templomot, parókiát újítunk fel, kopjafát avatunk, s a valamivel kevesebb mint kétszázan magyarként, reformátusként próbálunk megmaradni a számunkra kijelölt göröngyös úton! A település a XIII. század végén, 1289-ben szerepel először írásos dokumentumban, Keresztur néven, ekkor azonban lakatlan településként említik, valószínű, hogy a tatárjárás idején pusztult el. Az időközben benépesült falu 1361-ben kőtemplomot építtet. 1848 októberében román felkelők a magyar lakosságot lemészárolták és a falu templomát felégették. Ezt 1856-ban újjáépítették. Ennek a templomnak a felújítását most fejezte be a gyülekezet. Tegnap főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke igehirdetésével, meghívottak jelenlétében felszentelték a felújított templomot. Ugyancsak tegnap avatták fel a II. világháborúban Gerendkeresztúr határában elesett és eltemetett honvédek emlékére állított emlékművet.

Új köntösben a templom

Rátoni Csaba fiatal lelkipásztor, amikor a gyülekezethez került, nagyon rossz állagú épületeket talált. A parókia ajtaját csak berúgni lehetett, a nyílászárók annyira tönkrementek, a templom dohos volt, mállott róla a vakolat. A presbitériummal közösen úgy döntöttek, felújítják mindkét épületet. A parókiára új nyílászárók kerültek, a falakat újravakolták, úgyhogy ma összkomfortos papi lak lett belőle. A templomon 2011 augusztus elsején kezdték el a munkát, közmunkával kívül-belül leverték a nedves, salétromos vakolatot. A komplex munkálatot, amely nemcsak újravakolásból állt, hanem szigetelésből, aláalapozásból, vízelvezetésből, belső-külső drénezésből, szellőző vakolat felviteléből is, amit Keszeg Jenő ludastelepi vállalkozó és csoportja kivitelezett. A drénezést speciális technológiával oldották meg, amelyhez a gógánváraljai gyülekezet biztosította a szükséges, falba ékelt – drága – anyagot. A templom belsejében, körülbelül embermagasságig gipszkartont helyeztek el úgy, hogy a fal szellőzhessen. Ezt a megoldást a gyulafehérvári református templomban látták. Mivel a torony tetőzete is megkopott, idén azt is újrafestették. A templomba új bútorzat került, amit két asztalos, Csegöldi István és Csegöldi Vilmos önkéntes munka gyanánt végzett el. – Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők… de minket az Úristen és a támogatók is segítettek – mondta a lelkipásztor.

Lelkes támogatók

Mindezt a gyülekezeti tagok lelkes közmunkájával sikerült megvalósítani, akik nem a pusztulás fölött siránkoztak, hanem a megmaradás vágyának lelkületével álltak fiatal lelkészük és Csegöldi István főgondnok mellé. A munka mellett anyagilag is hozzájárultak templomuk széppé és otthonossá tételéhez. Az egyházfenntartói járulék mellett további legkevesebb 100 lejt adtak, de volt olyan is, aki sokkal többel járult hozzá a munkálatokhoz. Mivel a gyülekezet lélekszáma 200 alá csökkent, a kis gyülekezetet támogatni kellett, mert magára nem tudta volna előteremteni a szükséges pénzösszeget. Hála istennek, támogatókra találtak, s nem is kevésre. Ezek sorában: a marosludasi, az andrássytelepi, a kolozsvári Bulgária-telepi, a kövesdombi, a marosvásárhelyi Ludas utcai, a cserealji, a somosdi, a gógánváraljai református gyülekezet, a Kecei Polgármesteri Hivatal, a püspökség, de magánszemélyek is, Deé Gyula, Domokos János, Bartha Károly, Simon István szentpáli polgármester, Ciotlăuş Cristian, Bartók Károly Magyarországról és sokan mások. A munkálatok több mint 50.000 lejbe kerültek.

A templomszentelési ünnepségre meghívták a támogatókat, az évek során itt szolgáló lelkészeket – Kántor Csaba főjegyzőt, Czirmay Levente marosludasi lelkészt és Sógor Gézát – is.

A parókián folyik a magyar oktatás

A gyülekezet új reménnyel, megújult hittel lép be az adventbe, a várakozás időszakába. – Mi, a gyülekezet nem is hittük volna, hogy ilyen szép templomunk lesz! Nagyon boldogok vagyunk! Ha több fiatal lenne, még boldogabbak lennénk! – mondta a harangozó.

A gyülekezet életkor szerinti összetételéről kérdezve, Rátoni Csaba lelkipásztor elmondta, hogy a kevesebb mint 200 tagból 30 a gyerek, akik román iskolába járnak, mert a faluban megszűnt a magyar iskola és az ingáztatásukat nem oldották meg. Hogy miért, arra most nem térünk ki. Ezért a parókián szombatonként magyar nyelvoktatás is folyik, 15 óvodásnak és kisiskolásnak, öt általános iskolásnak és 16 nyolc osztályt elvégzett fiatalnak. Az órákat egy helybeli nyugdíjas magyartanár tartja.

Kopjafa a honvédek és a helyi hősi halottak emlékére

A templomszentelés mellett egy másik fontos esemény is volt tegnap: a templomkertben felavatták a II. világháborús emlékművet. Ezt egyrészt – amit a kopjafa talapzatán található első tábla jelöl – a Gerendkeresztúr határában elesett és eltemetett honvédek emlékére állították a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság jóvoltából. E nemes gesztus Pataky Józsefnek, a bizottság elnökének köszönhető, aki felvállalta az elesett honvédek nyughelyeinek „megjelölését”. A faluban 22 honvéd esett el, többségük gyulai volt. Másrészt – amit a második tábla jelöl – a gerendkeresztúri hősi halottaknak állítanak emléket.

A református egyházközség szép ünnepét közös ebéd zárta, amely hálaadási együttlétként koronázta meg a befejezett munkát.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató