Beresztelkén agyonlőttek egy férfit. Egy férfit, aki a máséhoz nyúlt. Egy rendőr fegyvere sült el.
Beresztelkén agyonlőttek egy férfit. Egy férfit, aki a máséhoz nyúlt. Egy rendőr fegyvere sült el. A hír önmagában a kevésbé érdekes kategóriába tartozik, azaz csak tartozna, ha nem magántulajdonról (vagy közös tulajdonról) lenne szó, ha nem közelegne a tél, és ne lenne fűtés nélkül Beresztelkén vagy Magyarrégenben, egyáltalán a vidéki településeken egy csomó szegény ember.
Azért is nyugtalanító a hír, mert az, aki a máséhoz nyúlt, engedély nélkül vitt, ragadott, gyűjtött, vágott fát tüzelőnek, vagy csak faizott (így hívták a régmúltban a rőzsegyűjtögetést az uraság erdejéből), tehát az az ember a nemzetiségi rovatba, amennyiben írni tud és ő töltötte ki, avagy odarajzolta a keresztet, azt vallotta, hogy roma. Cigány. (Ha meg nem hamisították adatait, és besorolták, beterelték a többségieket vastagító karámba.)
Az esetnek továbbá az ad politikai aktualitást, hogy 1990 óta a cigányellenes indulatok a lakosság jelentős hányadában szabadon és kevéssé korlátozottan bugyognak-buzognak. Előítéletekből és sajnos valós tapasztalatokból táplálkoznak. Megkárosíttattak, megverettek, megkéseltettek. Panaszukat – érzésük szerint – a rendőrség, a bíróságok lanyhán, nem méltó mértékben intézték el, adtak rá elégtételt. Ugyanakkor a roma lakosságot is érik támadások szintén sok száz év óta. Erőszakos támadások, kiűzetési kísérletek, házgyújtogatás, bosszúállás. A gyűlölet, azt gondolom, kölcsönös.
Ebben a hangulatban, amikor a leggyengébb, de számbelileg folyton szaporodó kisebbség sérelmet szenved a többségi rendfenntartó erőktől, akkor Beresztelkén (i.e. tájainkon) is előállhat az Atlanta-szindróma, amikor a néger (afroamerikai) lakosság a fehér rasszizmussal vádolja a rendet rakó rendőröket. Ott tudatos, szervezett polgárjogi mozgalom zajlik igazi vezetőkkel, amibe a kongresszus, a helyi önkormányzatok és hatalmi ágak is beavatkoznak, reális megoldásokkal vagy tetszetős, szemet vakító félmegoldásokkal keresik az etnikumközi, fajközi békét.
Nálunk láthatatlan bosszúhadjárat folyik, nagymérvű nyilatkozatözön, dehogyis nyilatkozatháború zajlik; mindenki meg van győződve, hogy tényleg loptak, és tenni kéne valamit a cigánynyomor ellen. Végre meg kellene találni az utat a felemelkedéshez, a kilábaláshoz, a munkakultúra fejlesztéséhez, a jóléthez, az iskolázás legyen önként vállalt kötelesség, gyökerezzen meg végre-valahára, ne guberáljanak, ne tegyék pokollá a blokknegyedek szeméttározóit… stb.
Fel kellene világosítani őket a jogi felelősségről és a társadalmi következményekről, arról, hogy a jogok és főleg a kötelességek mindenkire egyformán vonatkoznak. Hogy ne számítsanak arra, hogy azért, mert nyomorú roma és bűnözött, a társadalom humanizmusa, vélelmezett vagy valós alapokon nyugvó együttérzése, emelkedettsége, előítéletmentessége, a polgárjogi aktivisták csatározása nyomán a tekintetes bíróság enyhébb büntetést szab ki rájuk, hiszen őket még az ág és a nehéz múlt is húzza.
Ne legyen mentség, hogy nem ismerik (el) a társadalmi együttélés szabályait, amelyek alól felmentik magukat, vagy soha nem is hallottak róla. Tudom, most a befogadást ajánlják ellenérvként. Volt erre kísérlet az utóbbi 70 év alatt. Kevés sikerrel. Valószínűleg rosszak voltak a módszerek. Nélkülük találták ki értük, vagy végső soron ellenükre?
Sejtem, a lakosság nagy része is szeretné ezt az álszabadságot magának tudni. Irigyli a romaromantikát, szabadosságot, függetlenséget. Még ha ezt soha be nem vallja, csupán a mulatószenében éli ki féken tartott indulatait. De a nem roma társadalomban az iskolázás, az együttélés gyakorlata, a szomszédság visszatartó ereje, a közvélemény hatása és határszabása, a hagyományok ereje, a tisztaságvágy és rendszeretet, a kultúra ápolása és művelése visszatartja őket. Önként vállalnak korlátokat. Sőt egy idő után, úgy harmincéves korban, a családalapítással egyszerre az átlag már nélkülözhetetlennek érzi a korlátokat. Saját jóléte érdekében.
A beresztelki eset bírósági eset. A rendőr is védekezhet, a roma lakosság is visszafoghatja lincselő indulatait. Kordában kell tartani az érzelmeket. Tűzifára pedig szükség van. Az életkörülmények javítása a társadalom, a kormányzat és önkormányzatok kötelessége, dolga.
Hagyni kell, hogy az igazságszolgáltatás tegye a dolgát. A jóhiszeműség nem bűn, csupán költséges.
