A természet kalendáriuma (CXXVI.)

Lombhullás ideje. Csillagfényes estéken november első harmadában a Bika csillagképből sugároznak szét – az angolszász világban időnként halloweeni tűzgolyókként emlegetett – Tauridák.

Az alkony utolsó áldását a felvonagló tájon csendben hinti szét

Kendert tilolja, fonnyod házad népe ruhákat,

Káposztás húsod nagy ropogással álljon,

Csépelj, vágj fát, udvarodnak hord ki ganajját,

Nyomtass turokat, sokadalomra legyen.

Novemberre így oktat az 1579-ben Pécsi Lukács fordította, Telegdi Miklós nagyszombati nyomdájában kiadott kalendárium.

Lombhullás ideje. Csillagfényes estéken november első harmadában a Bika csillagképből sugároznak szét – az angolszász világban időnként halloweeni tűzgolyókként emlegetett – Tauridák.

Őszi elmúlás. A halottakról való megemlékezést Cluny bencés szerzetesei terjesztették el a X. században, de gyökerei a pogány világba nyúlnak: a halottak visszajárásával kapcsolatos hit kelta eredetű. Ennek maradványa a halloween ünnep, a kelta újév. Napjainkban kezdik összemosni a vidámságra alkalmat adó ünnepet a halottak napjával. De a hagyományok kultúrkörökhöz kötődnek, globalizálásuk halálos veszély népi kultúránk kincseire.

Száraz kórén sípol a szél.

Kéken nyit az őszibánat.

Kotyog egy magányos szekér.

Recsegtetik a kotymányok.

Horváth István Megy az őszi elmúlásba című versében még csak-csak értjük az őszi kikerics (Colchicum autumnale) ózdi őszibánat elnevezését, a kotymány megértésében már Szabó T. Attila Szótörténeti tára segít: kivájt sárgödör az úton recsegteti a szekeret. S visszaköszön a versből a több évszázados okítás:

Rajta trágya-halma mellett

öregparaszt dudorászik.

Felette a megőszült ég

néma unalommal ásít.

Fulladó csuklásnak hallszik

nyűtt ostora csattogása.

Megy a döcögő szekérrel...

Megy az őszi elmúlásba.

Kötetben 1960-ban a Krizantémokban jelent meg. Az akkori fehér krizantémok jelképek. Elnézem Dátuly Rozi néni színes virágmezejét Vámosgálfalva határában Abos felé menet, ahogy éppen várják, hogy kivigye őket valaki egy kedves sírhantra. Hogy aztán halottak napján Dicsőtől Bonyháig a dombperemekre kiült temetők fölött milliomnyi gyertyaláng táplálta halovány füstoszlopok támasszák alá a Kis-Küküllő völgye fölé telepedő ködmennyezetet. Így óva napig-hétig őket a hóharmat képében bizton megérkező fagyhaláltól.

November 3. Szent Hubertusz napja. A vadászok, erdészek, lövészek védőszentje akkor tért meg, amikor az üldözött szarvas agancsa közt látni vélte a keresztet.

Bükkök smaragd színét erezve fent

az első pár vörös folt megjelent.

Állunk. Kezedben késő kék virág.

Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák.

Kezdi Szeptemberi fák című versét Áprily –

Én azt mondom: Vér. Vérfoltos vadon.

Elhullt a Nyár a nagy vadászaton.

Amerre vitte buggyanó sebét,

bíboros vére freccsent szerteszét.

Ahol a nyom-vesztő bozóthoz ért,

hogy tékozolta, nézd, a drága vért.

S míg vérnyomán vad szél-kopó csahol,

hörögve összeroskad valahol.

Jutott eszembe mindez Mozart B-dúr zongoraversenyét hallgatva a Kultúrpalota nagytermében, mikor Alekszej Nabjulin orosz zongoraművész ujjai alatt kibomlott a zárótétel vadászat típusú témája.

S ahogy félbeszakítja azt a zongora virtuóz kadenciája, kerüljön ide egy éppen száz évvel ezelőtt írt verstöredék.

Sötétedik.

– Az esti napfény távozó tüzét

Hunyorgatják még álmosan a csendes ormok,

S az alkony, mint gyászfátylas, bús bíbornok,

Utolsó áldását a búsan felvonagló tájon csendben hinti szét.

Midőn feléd lábujjhegyen az Álom közelít,

Légy áldva, táj, te derűs, pihenj, ki szültél szőke Aratást
és édesajkú Szüretet,

S ki rabtartódat, az embert, bölcs mosollyal tűröd, táplálod
s szereted,

S várod nagy türelmesen, hogy bölcs lesz végre, mint te
és szelíd.

Feledd, hogy görcs kezében most a kard

Ős, barbár fénnyel villog, s hogy ezer

Új és finom csudájuk rútra vetkezett, s lőn gyilkolásra szörnyű szer,

S ki már hozzád tért s arat, és… szívedre elfektette, óvd meg
és takard.

Szorítsd erősen kebledhez, fülei immár mit se halljanak,

Szétlankadt ajka közé ágyazd mécsvirág bogos, némító
gyökerét…

Mire a lombok lehullottak, nem ért véget az a háború… A Sötétedik verstöredék szerzője, Tóth Árpád 1928. november 7-én költözött késő kék virágok alá. Halottak napjára az Istenszéke alatti táj bús bíborát hoztam a hegyről Neked, Kedves Olvasóm.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán

Kelt 2014-ben, mindszentek napján