Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A cinteremtől ha nekiindulunk a legmeredekebb útnak, utolsó kanyarában, balról, átlósan a szembeni oldalon négy lucfenyő, s a tőlük növésben mára már elrugaszkodott jegenyefenyő-ötösével állt a város – tudomásom szerint – egyetlen Szervátisz Jenő-szobra. Id. Both Károly sírján.
Még a harmincas évek végétől ismerték egymást. Felirata szerint a két egykori EKE-tag barátsága 1945 után is megmaradt, amikor a vásárhelyi szervezett turizmus egyik irányítója volt „Karcsi öcsém” – mindenese a Szakszervezetek Házában működő turisztikai körnek. Az első fénykép 1999-ben készült. Több mint harminc évig hirdette egy (nem csupán turista-) barátság emlékét. A második kép 2005-ben, a szobor hűlt helyével. Máig nem tudni, ki lopta el a református temetőből.
Nevével először 1968 nyarán találkoztam. A madarasi menedékház mögött, ott, ahol a – csak azért is – 1801 méteres csúcs felé veszi útját a meredekebb ösvény, egy földből kibújt sziklán, fémtáblán:
„Both Károly – a természetjárás fáradhatatlan úttörőjét érte utol a halál 1966. II. 20-án."
Télen-nyáron állandóan a hegyeket járta. ’58-ban ő irányította a Keleti-Kárpátok első komoly zsombolyfeltárását. A Likas-havas zsombolyrejtélye ekkor oldódott meg.
Azon a nyáron a két Szervátiusz hosszabb időt töltött fenn a Madarasi Hargitán Csoma Pista bácsi, a legendás menedékházgondnok vendégeként. Ott készült Üdő Márton-szobruk – vajon hol van ma? –, no meg „Éva”, aki most is ott szemléli az idő múlását a menedékházzal szemben. Maga Pista bácsi is ott pihen a szobor lábánál. S meglátogatta őket a hegyek-vizek örök vándora, Székely János. Mintha nekik is címezte volna kérdését a költőtárshoz, Kányádi Sándorhoz írt sorokban ’65-ben:
„Csak a magány, a nyugtalanság, csak a homály a csúcsokon.
Magunkra hagyott minket minden. Te sem jöttél meg, Sándorom.”
Azon a nyáron többedmagammal először jártam az almási barlangoknál. Túravezetőnk az a Körtesi Károly volt, aki nem csupán fényképészként, de természetfotósként is hosszú időn keresztül – a ’30-as évek derekától kezdődően – volt az a támpont, ahonnan későbbi vásárhelyi fotósok elindultak. A Madarasi Hargitán dr. Kiss Géza mellett – a Református Kollégium múlt századbeli történetének méltatlanul elfeledett kollégiumi nevelőtanáráról van szó – Málnássy László, a Marosvásárhelyi Gombászegyesület névadója volt vezetőnk. Laci bácsi könyvét, a Dacia Kiadónál 1972-ben – ez az első gombászati szakkönyv a romániai magyar könyvkiadás történetében – megjelent Kis gombáskönyvet nagyapám lektorálta.
Éveken keresztül a természet rejtelmeit kerestük. Aztán Laci bácsi utolsó csapata szétrajzott a földrajz és a tudásszerzés szélrózsája szerint: világhírű matematikus és zongoraművész, újságíró és Japánig híres fotóművész, építészmérnök, műszaki tudományok doktora és népművelő, világjáró orvos és geológus, nagyhírű fogorvos és biológus tanár lett belőlünk. De mindnyájan olvasói maradtunk a természet kalendáriumának. Van, aki jár benne, más járni tanít, megint más fényképben, írásban próbálja leképezni a látszó s láthatatlan valót.
Verőcén, a Duna-kanyarban áll a Kárpát-haza temploma. Központi ablakán az álmában égbe emelt Emese alakja látható, akitől a monda szerint az Árpád-ház származik, mely család a 400 év alatt a legtöbb szentet adta Európának és a világnak. Emese napján ezzel biztatom „olvasásra” a hegyi túrákra indulókat; előbb említett hasonló jókat kívánva nekik.
2012. július 5-én, Aratás havában.
Kiváló tisztelettel:
Kiss Székely Zoltán