A természet kalendáriuma (LXXXIII.)

1851. január 4-én született Déchy Mór utazó és hegymászó. A magyarság őstörténetében jelentős szerepet játszó magashegység, a Kaukázus első kutatója volt. 1884 és 1902 között hét nagy utazást tett a Kaukázusban.

Borzonti tél

1851. január 4-én született Déchy Mór utazó és hegymászó. A magyarság őstörténetében jelentős szerepet játszó magashegység, a Kaukázus első kutatója volt. 1884 és 1902 között hét nagy utazást tett a Kaukázusban. Ő készítette az első fényképfelvételeket e magashegységről. Máig számon tartják a Kaukázus eljegesedéséről, vízrajzáról, felszíni formáiról általa leírtakat. Sikereinek titka: semmi nem riasztotta vissza a maga elé kitűzött célok elérésében.

„Minden lélegzet mellbe vágott, minden

Lépésemmel derékig rogytam a

Kérgesre dermedt, istenverte hóba.

Keserves volt, a gyötrelem maga!

Mérföldek hosszán minden centiméter

Haladásért meg kellett küzdeni,

Miközben már a fagyhalál kísértett.

Ki nem próbálta, el sem képzeli!

Mi űzött mégis? Én magam sem értem.

Biztos, hogy nem a pusztulástól féltem,

Hiszen az élet rég terhemre van.

Mentem, sehol se lassítván a tempót,

Mentem, minthogy mindez küzdelem volt,

És én nem akartam megadni magam.”

Székely János Magányos túráját Lászlóffy Aladárnak ajánlotta a Havasi szonettekben. A Hargitát járta így keresztül-kasul telente.

Most nincs akkora hó, a borzonti szerpentin is csupán némi fogózót ad nagy havakról. Nagy hidegekről.

250 évvel ezelőtt, 1763. január 7., madéfalvi veszedelem. A Mária Terézia által elrendelt kényszersorozás ellen tiltakozó székelyek lemészárlása. Mert ragaszkodtak ősi jogaikhoz, a szabadsághoz, az önrendelkezés jogához, s nem akarták megadni magukat. A huszonegyedik században az emberi méltóság megbecsülésének egyedüli méltó feltétele változatlanul a szabadság. A Kultúrpalota nagytermében 7-én tisztelegnek Madéfalva emléke előtt.

A Gecse Dániel utcában volt a felsőváros legismertebb másoló- és fordítóirodája, a Sipos. Az öreg Sipos tanár úrtól hallottam először arról, hogy a madéfalvi veszedelem után a Küküllő menti Magyarsárosra behúzódókat Székely családnevűként anyakönyvezték attól fogva. Innen feleségem családneve is. Hasonló történt Torda környékén is: Székely János családneve is innen eredne.

Éjszakánként magasan jár már a téli égbolt egyik legszebb csillagképe, az Orion. Jellegzetes homokóra alakját, középen a három csillag alkotta övvel, a januári égbolt D-DNy-i nyolcadában lelhetjük fel. Tiszta egű éjszakákon felpislog közepéből az Orion-köd. Távolsága 1300 fényév. Benne napjainkban is születnek a csillagok. Pontosabban, amit látunk belőle ma, az az 1300 évvel ezelőtti fénye.

Gondolj csak bele, kedves Olvasóm! Mi történt 1300 évvel ezelőtt, Kr. u. 714-ben? A kazárok elvesztették a Kaukázustól délre lévő területeiket, az arabok elhódítják tőlük Transzkaukáziát. A kazár birodalom északra terjeszkedik, s a sztyeppövezetben lassan nyugat felé mozgó magyarság a kazár birodalom fennhatósága alá kerül. Ha feltekintesz az égre, s megleled az Orion felhőt, annak mai fénye 181 évvel a honfoglalás előtt indult el felénk.

„Alkonyodás közeledett lassan az erdőn – írja a Magyar örökségünkben az 1908-ban, január 8-án Válaszúton született Wass Albert. – Csöndes… alkonyodás volt ez, … s a patak, mely lent a fenyők közt verdesett, olyan volt, mint egy ideges szív. A szellő is teljesen rendszertelenül bujkált a fák között, majdnem céltalanul, mint a szerelmes gondolat. Néha fölfelé jött a fenyők alatt, megsimogatta a kérges törzseket, átborzolt a mohán, s érintésével remegésbe hozta a tűleveleket, melyek különösen érzékenyek voltak akkoriban. Aztán egészen váratlanul elfordult oldalra, megtapogatta langyos ujjával a málnák rügyeit, a tekervényes szarvascsapások nyomán tovatévelygett az irtás sűrűjébe, hogy onnan hirtelen újra lerohanjon a patakhoz, s a juharfák alól felkapva néhány ősz óta fonnyadó levelet, jókedvűen belevágja a sustorgó vízbe.”

Nagy valószínűséggel a korai juharról (Acer platanoides) írja e sorokat a táj jó ismerőse, Wass Albert. Rezdüléseiből értette az erdőt.

A korai juhar őszi lombszíneződése néhány hétig a sápadt sárgától a lángpiroson át az alvadt vérvörösig varázsolja tarkává az avart. Őszi színeiket már rég elfelejtették a lehullott levelek, mire év végére, elvékonyodva engedik magukat, s felkapja őket az erdőszél szellője. A korai juhar a távoli észak kivételével csaknem mindenütt megtalálható Európában, a Kárpát-medencében főleg a hegyvidékeken. Főleg a párás, üde vagy mérsékelten nyirkos talajú erdőket kedveli, ezért elsősorban a szurdok- és ligeterdőkben és a gyertyános-tölgyeseiben gyakori, főleg a hárssal (Tilia) és a kőrissel (Fraxinus) vegyes állományokban. Eredeti termőhelyein ma már ritkább, de parkfának gyakran ültetik. Akárcsak rokonát, az 2014. év fáját, a mezei juhart (Acer campestre). Mindketten a szappanfavirágúak (Sapindales) rendjébe és a szappanfafélék (Sapindaceae) családjába tartoznak. A mezei juhar egész Európában közönséges; főleg az irtásokon, legelőkön feltűnő. A mezei juhar kisebb termetű, lombhullató fa, ritkán éri el a 10–15 méternél nagyobb magasságot, de kivételes esetekben akár 25 méterig is felmagasodhat. Koronája sűrű, szabályos gömbölyded, sokszor terebélyes. A tápanyagban gazdag vályog- vagy törmeléktalajokon 800–900 méter magasságig az ártéri erdőktől a karsztbokorerdőkig a legtöbb erdőtársulásban előfordul, de a legjellemzőbben az aljnövényzetben bővelkedő gyertyános tölgyesekben. Akár százötven-kétszáz évet is megérhetnek. A Kárpát-medence legnevezetesebb mezei juharfája a gyulai vár parkjában állt. A mintegy négy méter törzskerületű famatuzsálem lombsátra alatt komponálta volt Erkel Ferenc a Bánk bán dallamait.

A Tisztviselőtelepről a Somostetőre felvezető út mentére telepített fasor éppen e két juharfafajból állt, míg fel nem húzták a zsidó temető fölé a rondábbnál rondább villákból álló telepet – az újgazdag betelepedők (rém)álmait, s ki nem vágták a régi fasort.

Az új esztendő békés, de eredményes küzdelmeinek reményében, maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán

Kelt 2014-ben, Boldogasszony havának negyedik napján.