Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
„Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz.
Annál többet, annál szebbet mondasz.”
Sinkovits Imre hangjával indította a ’70-es évek közepétől kezdődően legendás rádióműsor-sorozatait (Magnóval a világ körül, Muzsikáló természet, Bioszféra expedíció) Balogh János, aki Petőfi A Tisza versének eme szakaszát egész munkássága jeligéjévé választotta.
Jómagam Szőkefalván tanítottam akkoriban, s esténként Grundig rádiómagnómmal vadásztam a Kossuth rádióban elhangzó műsorok után, hogy aztán az ökológiaórákon forgassam le a felvetteket. Soha jobb/több segédanyagot!
Abban az időben már az ökológiát tantárgyként tanítottuk, sok európai országot megelőzve! Ebben nem kis része volt a szászrégeni Stugren Bogdannak, a kolozsvári egyetem tanárának, akinek első ökológiai tárgyú könyvei Németországban jelentek meg. Aztán itthon is… A kolozsvári tudományegyetem ökológiai iskolája a mai napig nemzetközi hírű. Egyik tanítványa, Sárkány Kiss Endre, vagy az ő tanítványa, Markó Bálint munkásságára világszerte odafigyelnek. Mindketten elszakíthatatlanul kötődnek Vásárhelyhez.
Balogh János nagy tudású, széles látókörű tudós, lebilincselő előadó volt. Az idős professzor mondta volt:
„Oktalan az az ember, aki azért dolgozik látástól vakulásig, hogy lomokat vásároljon – mert a fogyasztási javakból lom lesz – nem is túl sokára.”
Csak ötvenéves korától, 1963-tól adatott meg neki, hogy elkezdje világjárását, s olyan tudománynépszerűsítő sorozatokat szerkesszen tudományos munkássága mellett, mint a Duna Televízióból is ismert A napsugár nyomában vagy A megsebzett bolygó. Ha szerencsésebb országba születik, népszerűsége ma világszerte David Attenborough-éval, Gerald Durrellével s Jacques Cousteau-éval vetekedne.
(S akkor mit mondjunk az előbb említett hazai kutatókról?)
Nem sokkal halála előtt egy beszélgetés során megkérdezték a kilencvenéves, akkor már Corvin-lánc-tulajdonos Balogh Jánostól, hogy oly sok siker, annyi elismerés után minek örülne, mit szeretne még? Válasza: szeretné, ha még sok év múlva is igazak lennének rá Ady szavai: „Ifjú szívekben élek”.
Mint ahogy ott él ma is Petőfi Sándor.
Pesten írta volt, 1844 júliusában, Az Alföld című versében:
„Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.
Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sír is fölöttem.”
Aztán négy évre rá, 1849. július 29-én, Marosvásárhelyről, utolsó levelében feleségének Tordára:
„Kedves édes Juliskám,…
Előbbeni levelemben írtam, hogy Csíkszeredának és Kézdivásárhelynek gyönyörű vidéke van; Sepsiszentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék… – s micsoda életigenlő bizakodás vezeti tollát, íratja le vele utolsó levele utolsó sorait – Szopik-e még a fiam? válasszátok el minél elébb, s tanítsd beszélni, hogy meglepjen. Csókolom a lelketeket és szíveteket miljomszor számtalanszor!
imádó férjed
Sándor”
Két napra rá eltűnik örökre a fehéregyházi csatatéren.
Az idén augusztus 5-én emlékezik a segesvári csatára a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület.
Kelt 2012 Utónyár havában, Domokos napján, mikor a Nap a Szűz jegyébe lépett.