A természet kalendáriuma XXXI.

Kelt 2012 Luca napján. A Gergely-féle naptár bevezetése előtt Luca napja, december 13. volt az év legrövidebb nappala.

Borzont decemberi fenyői

Kelt 2012 Luca napján. A Gergely-féle naptár bevezetése előtt Luca napja, december 13. volt az év legrövidebb nappala. Maga a név is a Nap természetére utal. A lux szó fényt jelent. Innen megint hosszabbodnak a nappalok s fogyatkoznak az éjszakák: bármilyen hihetetlen is: innen indulunk a tavasznak!

A természeti változásokat jól értő őseink e nap köré is megteremtették saját szokásaikat. Sok helyen ismeretes még ma is a Luca-kalendárium. Luca napja és karácsony között éppen tizenkét nap van. A hiedelem szerint ennek a két hétnek minden egyes napját jól meg kell ám figyelni, mert időjárásuk a következő év 12 hónapját fogja jellemezni. Ez a hiedelem nyilván csupáncsak mese.

A Luca-napi szokások közül a legismertebb a Luca-szék készítése. A szék mind a tizenhárom darabja más-más fából kell készüljön, esetleg a négy ereszték lehet ugyanabból a fából. A babona szerint a széket csak Luca napján szabad elkészíteni, s aki karácsony éjjelén rááll, egyszeriben meglátja a boszorkányokat. Mivel a „nézés” után a széket el kellett égetni, néprajzi gyűjteményeink csak igen kevés Luca-székkel dicsekedhetnek.

Firtathatjuk a jövőt úgy is, ha Luca napján búzát vetünk. Nedves fűrészporba kell szórni a búzaszemeket, s a zöldellő kis növények az Újesztendő ünnepi asztalának díszei is lehetnek akár.

Ha búzánk szépen cseperedik, az valóban jó jel az új esztendőre: jó vetőmag jó termést ígér. Luca napján jómagam búzát vetek, s remélem, szépen cseperedik majd. Téged is biztatnálak erre.

1817-ben, Luca napján halt meg Kitaibel Pál, a magyar biológiai tudományok egyik úttörője.

1757-ben született Nagymartonban. Pesten, az orvosi tudományok elsajátítása után egyetemi tanársegéd. Ebben az időben indult meg a természet rejtett kincseinek feltárása s ipari célokra történő hasznosítása.

Kitaibel ebbe kapcsolódott be. Ásványvizeink első kutatója. A klórmész felfedezője. A magyar balneológia megteremtője. Az első hazai földrengési monográfia szerzője.

A tellúr elem egyik felfedezője. (Tisztességességére jellemző, hogy hivatalos nyilatkozatban ismeri el Müller Ferenc elsőbbségét.) Állattani, néprajzi megfigyelései is számottevőek.

Neve leginkább azonban a botanikában maradt fent. Abban az időben a természetbúvárnak zörgő parasztszekéren vagy az apostolok lován kellett bejárnia az országot, ha látni, tapasztalni kívánt. Körülbelül 20.000 km-re tehető az általa bejárt utak hossza, 1792–1816 között egész Magyarországot – Erdély kivételével – bejárta. Az akkori magyar birodalom területén körülbelül 3000 növényfaj élt. Ennek fele Linné rendszerében már szerepelt. A másik fele egytizedét (majd’ 150 fajt) Kitaibel fedezte fel és adott nekik tudományos nevet, a maradék kilenctized 262 kutató munkásságának eredménye.

Kutatómunkáját anyagilag és erkölcsileg Waldstein Ádám gróf segítette. A biológiában a faj első leírójának névrövidítése kerül a latin fajnév neve mögé, ez Kitaibel esetében a W. et K. lett. (A mecénásnak a neve bizony megelőzi a kutató nevét…)

1816. december 16-án hunyt el Benkő Ferenc ásványkutató. A Magyar mineralógia az első magyar nyelvű kézikönyv. Neki köszönhetjük az első magyar nyelvű ásványtant és a Kárpát-medence első, máig is működő természetrajzi múzeumát. Ásványtani és természetrajzi kutatásain kívül földrajzi művei is jelentősek, pedagógiai tevékenysége pedig különösen fontos. Ha távoli rokonát, Benkő Józsefet tekintjük Erdély egyik utolsó, latinul alkotó polihisztorának, Benkő Ferenc az elsők közt volt, akik a tudományt anyanyelven művelték és terjesztették.

1786-ban, ugyancsak Kolozsvárt adta ki a Magyar minerológiát. Az első, magyar szerző által magyarul írt ásványtannak csak 38 előfizetője volt. Művét az ifjúságnak szánta. A könyvben megmaradtak Werner hibái, az ásvány meghatározásánál nem végeztek vegyelemzést, az anyagokat csak a külső jegyek alapján osztályozták. A műt öt részre osztotta: 1. Kövek és földek, 2. Sók, 3. Enyves és égő matériák, 4. Fél és egész értzek, 5. Kővé vált dolgok vagy perificatumok. Werner könyvét erdélyi példákkal „megbővítette”. Így megemlítette Nagybánya, Felsőbánya, Topánfalva, Zalatna, Magyarlápos, Déva stb. érclelőhelyeit, a torockói, zalasdi, magyarláposi bányákat, a Hátszeg vidékén található kőszenet vagy a szászlónai hólyagos földet. Az ásványokat formák és színek szerint osztotta fel. Nyelvi alkotókészségét bizonyítja, hogy a színek számos árnyalatát nevezi meg: barackvirágszín, borszín, hajnalszín, meggyszín, szalmaszín, tubákszín, tüdőszín, veres, veresbarna stb. Werner nyomán a fő színek közé felveszi a szürkét és árnyalatait is: hamuszín szürke, kékesszürke, vasderes, sárgásszürke, füstszínű szürke. A kék árnyalatai is újítóan hatnak: indigókék vagy szederjes, berlini kék, lazúrkék, violaszín, bányakék. Benkő érdeme, hogy gyakorlati alkalmazásokat is felsorol, például a fehér illetve a sárga agyag esetében. A földolajt is
megemlíti: „nevezik az Oláhok
»Dohot«nak, a Magyarok »Deget«nek”. A sókról ezt írta: „ízt adnak az eledelnek, megtartanak sok dolgokat a rothadástól, e mellett némelyek forrasztó, mások választó erejűek”. Ide tartozik többek között a konyhasó, amelyet Désaknán, Kolozson, Tordán, Újvárt, Vízaknán és Parajdon bányásznak vagy „napfényen vágnak”.

Benkő másik nagy érdeme a kollégium természetrajzi múzeumának alapítása. Feltételezhető, hogy enyedi székfoglalása évében, 1790-ben már létezett egy kezdetleges gyűjtemény. Ezt alátámasztja az Enyedi Ritkaságok című írásában található bejegyzés: „Az új kollégiumba a kis auditoriumon belől vagyon a Museum ilyen homlok-irással Raritatum et Rerum Naturalium Museum ritkaságoknak és természeti dolgoknak museuma vagy gyűjteményes háza, melyben tétettek által 1796. Évben…” Majd az áthelyezett tárgyak jegyzéke következik. A jegyzék 1790-ben kezdődik, tehát előtte kellett léteznie egy gyűjteménynek. A RARITATUM ET RERUM NATURALIUM MUSEUM vagyis A RITKASÁGOKNAK ÉS TERMÉSZETI DOLGOKNAK GYŰJTEMÉNYES HÁZA 1796-ban alakult és jelenleg is működik.

Munkásságát kortársai tisztelték és méltányolták. Tagja volt az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságnak, ásványtani munkásságát külföldön is méltatták, a jénai Mineralogische Societät 1798-ban tagjává választotta.

Jelmondata napjainkban is aktuális lehetne: „Mentül jobban esméri valaki a tulajdon hazáját, annál jobban tudgya azt mind szeretni, mind pedig más idegen földek felett betsülleni.”