2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

– A 2013-as esztendő az előre eltervezett és kidolgozott költségvetés szerint alakult. A múlt esztendőben indítottuk be a szennyvíztisztító állomást és a csatornahálózat működtetését.

Fotó: Nagy Tibor


– A 2013-as esztendő az előre eltervezett és kidolgozott költségvetés szerint alakult. A múlt esztendőben indítottuk be a szennyvíztisztító állomást és a csatornahálózat működtetését. Egy udvarhelyi vállalkozót bíztunk meg a bejáratásával, a vízminták rendezésével. A környezetvédelmi hatóság és a vízügy is több alkalommal ellenőrizte, és úgy néz ki, minden rendben van: a vízminőség megfelelő, az ülepítőállomás is működik. Vannak imitt-amott problémák a szennyvízvezetéknél, ahol leégett az egyik pumpa motorja, ki kellett cserélni. A másikat meg ellopták. De most már megoldódtak a gondok. Lent a tisztítóállomásnál is van egy nagyobb kapacitású pumpa, azt is nemrég cseréltük, úgyhogy szerintem a 2014-es esztendő a paraméterek szerint megy – számol be a megvalósításokról Madaras Árpád polgármester.

Sikerek, megvalósítások

Egy másik, a falu számára rendkívül fontos megvalósítás a halottasház, amelyet a tavaly sikerült átadni. Ez is egy komoly, 400 ezer lejes beruházás volt, amit önerőből valósítottunk meg. Hozzá kell tennem, hogy 40 ezer eurót kaptunk a holland S.O.S. Alapítványtól erre a célra. Végig figyelemmel kísérték a munkálatokat, tájékoztattuk őket, több alkalommal eljöttek, megnézték, és végül elégedetten távoztak. Úgy látom, a lakosság is elégedett, hiszen hatalmas segítség számukra. Sajnos, több mint húsz alkalommal kellett a tavaly igénybe venni, olyan is volt, hogy egyszerre két halott is volt a ravatalozóban.

Ezek lettek volna a 2013-as év nagyobb eredményei. Közben persze végeztünk mást is: a kultúrotthon pincéjében modernizáltuk a konyhát, az iskolánál és az óvodánál is nyílászárókat – ablakot, ajtókat – cseréltünk, a kultúrotthonnál a bejárati rész előterét is befödtük, termopán ablakokra cseréltük a régieket – sorolta a községvezető.

Ugyanakkor – ezt is saját erőből és osztrák segítséggel –, az iskola udvarán szeretnénk kialakítani egy multifunkcionális pályát, ahol teniszezni, kosárlabdázni, kézilabdázni lehet. Bizonyos munkákat már elvégeztünk, a napokban nekifog a vállalkozó, hogy tovább folytassa a munkálatokat. Be lesz kerítve, a gyerekek nyugodtan sportolhatnak a friss levegőn.

Egy hosszú lejáratú hitel megterheli az önkormányzatot

A múlt évben ugyancsak jelentős beruházás volt – és bizonyára érdekli a falu lakosságát is – a Katona-híd újjáépítése, tájékoztatott a polgármester. Ennek az értéke majdnem négymillió lej. A 2012-es esztendőben – akkor fejeződött be a munkálat –, gondolták, hogy az Európai Unió szolidaritási alapjából a 2010-es árvizek után a károkért kapnak támogatást, de nem sikerült. A múlt esztendőben ezért vettek fel 1 millió 900 ezer lejes – öt évre szóló hitelt –, amit, sajnos, fizetni kell, ami komoly megterhelést jelent az önkormányzatnak a következő öt évre.

– A többi terveinket hátráltatja, mert ez az elsődleges, ebből fizetjük ki a vállalkozót.

A teljes beruházás összege közel négymillió lej, pontosabban 3 millió nyolcszázezer lej, a megyei tanácstól 700 ezer lejt kaptak, s még 2 millió 700 lej maradt a múlt évben, amire kapták az egymillió 900 ezer lejes hosszú lejáratú hitelt, a fennmaradó különbözetet önerőből kell kifizetniük a vállalkozónak. Ez, mondta, olyan megterhelés, ami az elkövetkező években kissé hátráltatja az önkormányzatot. Vannak terveik, vannak pályázataik, járdásítási terveik is. Igen fontosnak nevezte az utcák bekamerázását, mert rengeteg a panasz, az utóbbi időben nagyon megszaporodtak a lopások. Igény van rá, a bűncselekmény-megelőzés érdekében. Erre nincs külön összeg elkülönítve, egyelőre terv marad.

– Az idén a pénz megvan a hitelnek a visszafizetésére, ez a legfontosabb most, mert a bank nem kegyelmez, ezenkívül lesz pénzünk az önkormányzat fenntartására, működtetésére, a bérekre.

Megnyertünk egy pályázatot a Sóvárad községi községgazdálkodási szolgálat létrehozására és felszerelésére, illetve egy másikat a művelődési otthon felszerelésére. A napokban kerül sor Gyulafehérváron a szerződés aláírására – tájékoztatott a polgármester.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató