Testtelen tánc a szóban

• 2013-09-20 13:36:26

• Kaáli Nagy Botond

A teljesség felé, avagy A nagy versmondás – e címet viseli az az irodalmi-zenés műsor, amelyet József Attila, Weöres Sándor, valamint a magyar nyelv tiszteletére állított össze Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész. 

A teljesség felé, avagy A nagy versmondás – e címet viseli az az irodalmi-zenés műsor, amelyet József Attila, Weöres Sándor, valamint a magyar nyelv tiszteletére állított össze Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész, a szombathelyi színház igazgatója, a budapesti Sebő együttes (Sebő Ferenc Kossuth-díjas zeneművész, Barvich Iván és Perger László), illetve a szombathelyi Fűzfa Balázs innovációdíjas irodalomtörténész, tankönyvszerző.
A Kós Károly Akadémia Alapítvány, valamint a Bolyai Farkas Elméleti Líceum által szervezett rendezvényre a nagy múltú iskola dísztermében, teljes telt házas (főként diák)közönség jelenlétében került sor.
A Sebő együttes virágénekeit, különleges hangszereken (például koboz) is megszólaltatott versfeldolgozásait követően elsőként Fűzfa Balázs szólt a jelenlévőkhöz, aki a Marosvásárhely és Szombathely közötti párhuzamokról beszélt, és büszkeséggel tolmácsolta az ovációban kitörő bolyais diákseregnek a szombathelyi Bolyai János Általános Iskola diákságának üdvözletét.
– Szombathelyen idén száz éve született Weöres Sándor. De a két város között a Bolyai jelentette kapcsolat is nagyon fontos. A XIX. század első felének egyik legfontosabb mondata az Appendixben íródott: a semmiből egy új világot teremtettem. Széchenyi, Berzsenyi, Bolyai és Csokonai mindannyian a semmiből teremtettek új világot, teremtették meg a modern magyar nemzetet, hiszen 1844-ig a magyar nyelv jogilag nem is létezett. Évszázadokkal előre gondolkoztak. Hiába tépte szét hétköznapjaikat a történelem, megőrizték magukat a mindenség számára – mondta Fűzfa Balázs, majd Weöres Sándor gondolatait olvasta fel, a Sebő együttes pedig Weöres-versfeldolgozásait adta elő.
Jordán Tamás A teljesség felé című, filozófiai gondolatokat tartalmazó kötetből idézett, és megkérte Sebő Ferencet – olvassa fel azt a verset, amelyet Weöres Sándortól kapott, és amelyet csak 66. születésnapján volt szabad elolvasnia. A jellegzetesen weöresi üzenet az utolsó sor: „Csak a belső táj ne legyen barátságtalan.”
Az est dinamikus és hangulatos, további részeiben dalos-verses játékok hangzottak el, amelyeket a közönség többszöri felnevetése szakított meg. Szó esett Weöres Sándor és József Attila kapcsán a hétköznapiságról és emelkedettségről, a szentről és a profánról, arról, hogy minden költői szó az önzetlenség példája és példázata, hiszen a betűk lemondanak önmagukról a szóért, a szó a sorért, a sor a versért. Mindez összetettségre tanít. Weöres Sándor azon kísérletezett, hogy túl tudjon lépni a nyelven. A vers testtelen tánc, ezt talán Weöres nem létező nyelveken írt költeményei igazolják a leginkább – hallottuk többek között az igen hangulatos, nívós és laza, a diákpublikum figyelmét is lekötő esten, amely a költészet lényegére összpontosított, és sikerrel kísérelte meg a lehetetlent: megmutatni a szavakban és a mögöttük-közöttük rejtőző játékokat, üzeneteket, jelenségeket és rejtett jelentéseket egyaránt.