Theo Wolters, Nemes Szabolcs és Láposi István hangversenye

• 2022-03-07 16:49:09

• Csíky Csaba

Zenekritika

Classic Meets the Best Local Virtuosos

A szomszédban dörög az ágyú, miközben mi azt próbáljuk megérteni, hogy miért kell ezért megbüntetni, indexre tenni sportolókat, művészeket, alkotásokat és alkotókat, a kollektív bűnösség elve „cui prodest”? A tehetségtelen politikusoknak.

Huszonkét esztendővel ezelőtt írtam le a következő gondolatokat: Ritka zenei élmény a vártemplom orgonakarzatán megszólaló négy harsona nagyszerű összjátéka… Molnár Gézának sikerült együttest kovácsolnia a tehetségekből, kinevelnie végre igényes, okos, értelmes építkezéssel azt a fúvósosztályt, ahol az előadó technikai felkészültsége, muzikalitása, zenei értelemben vett gondolkodásának minősége egymást áthatja, egymást segíti. Együtthangzásuk megbízható, bársonyosan puha, a szólórészek egymás hangzásától lesznek tökéletesebbek, szépek… Köszönjük, Géza. 

Az eredmény ma már kézzelfogható. Például Nemes Szabolcs és Láposi István. Egy olyan Hidas Frigyes-művet hallhattunk előadásukban, melyet Floridától Marosvásárhelyig csak a legnagyobbak tűznek műsorukra. És úgy is játsszák, amióta Hőna Gusztáv és Balogh Sándor bemutatta 1998-ban a nekik dedikált művet. Természetesen Theo Wolters, az eredetileg trombita szakot végzett karmester is a siker részese, aki élvezettel dirigálta a számára hangszeres rokonságot rejtő Kettős versenyt.

Nyitányként ellenállhatatlan eleganciával és lendülettel vezényelte Rossini Egy olasz nő Algírban című művét Theo Wolters, ami a szerzőnek A sevillai borbély és a Hamupipőke mellett a három legtöbbet játszott operája egyikének nyitánya. Könnyed, virtuóz, magával ragadó játékossággal volt finom és művészi. Sosztakovics 6. h-moll szimfóniájának – a hangverseny zárásaként – formai felépítése elég szokatlan. A lassú második tétellel indul (Largo), majd egy sherzo következik (Allegro), és egy rondóval zár (Presto). Nemrég került a kezembe Harold C. Schonberg amerikai zenekritikus írása, aki Sosztakovics jegyzeteiből idézi: „A háború sok új bánatot hozott és sok új pusztítást, de nem felejtem el a szörnyű háború előtti éveket. Erről szól a 4.-től kezdve minden szimfóniám, ideértve a 7.-et és a 8.-at is (a 7. a Leningrád, eddig másként magyaráztuk!)… A legtöbb szimfóniám sírkő.. Népünkből túl sokan haltak meg úgy, hogy ismeretlen helyen temették el őket…”

 Mesterien kidolgozott koncert, rend, világosság, érzékletes plaszticitás a dirigálásban. És siker. Jut is, marad is.