2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több száz kérvényt iktattak a piacigazgatóságon

Az elmúlt napokban több száz kérvényt iktattak a marosvásárhelyi piacigazgatóságon. 

Az elmúlt napokban több száz kérvényt iktattak a marosvásárhelyi piacigazgatóságon. Az aláírók többek között azt kérik, hogy az anyanyelvhasználati törvény, valamint a piacok működését szabályozó 661/2001-es kormányhatározat 9. cikkelye és az utólag módosított és kiegészített – az élelmiszerek felcímkézésére vonatkozó – 105/2002-es kormányhatározat értelmében, hivatkozva Marosvásárhely városfejlesztési tervére, amely szorgalmazza a multikulturalitást, bocsássanak ki egy olyan dokumentumot, amelyben a piacigazgatóság kijelenti, hogy nincs ellenére a kétnyelvű árcédulák használata,  ugyanakkor tegyék lehetővé, hogy az említett szabályoknak megfelelő szabványfeliraton jelenjen meg a magyar nyelvű is. Továbbá jelezzék, ha erre nincs anyagi fedezet, mert az aláírók vállalják a finanszírozást. 
A kérvények beadása ezúttal sem volt konfliktusmentes, ugyanis pár nappal ezelőtt, miközben a nemrég bejegyzett Itthon Vagyunk civil szervezet tagjaként az egyik hölgy a piacigazgatóság titkárságán iktatta volna az okiratot, az irodájából kilépő Filimon Vasile igazgató meglökdöste a kérelmezőt, és kijelentette, hogy nem fogadnak el és nem is teljesítenek semmilyen kérést, mert ő az Úristen a piacon”. Úgy tűnik azonban, hogy valaki jobb belátásra bírta az igazgatót, mert az incidenst követő napon jelenlétünkben is közel száz kérvényt iktattak. Az ügyintézést szó nélkül elvégezte a titkárnő, kis türelmet kérve, ugyanis mindegyiket egyenként írta be a regiszterbe. 
A közigazgatási törvényben leszögezett eljárás alapján minden közhivatalhoz benyújtott kérvényre az illetékesek az iktatástól számítva 30 napon belül kötelesek válaszolni. Ettől és a feszültséget keltő korábbi esettől eltekintve a piaci árusoknak azt is tudniuk kell, hogy az anyanyelv-használati törvény biztosítja azt a jogot, hogy magyarul is szerepeljenek a termékek megnevezései – ezt jó szándékú hivatalnokok nem tilthatják meg, mint ahogy azt sem, hogy a vásárló anyanyelvén beszéljen az árussal. Ezért az említett civil szervezet tagjai felkérik a piaci elárusítókat, hogy bátran éljenek ezzel a lehetőséggel, mert nem csupán önmagukért, hanem a marosvásárhelyi – és nem csak – magyarokért is küzdenek kezdeményezésükkel. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató