2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hatékony a csíkfalvi térfigyelő rendszer

A község lakóinak a kérésére tavaly ősszel performáns térfigyelő rendszert sikerült kiépítenie a csíkfalvi önkormányzatnak, amely igen hatékonynak bizonyult, a felvételeknek köszönhetően több bűncselekmény tettesét sikerült kézre keríteni, és ez a lakosság számára nagyobb biztonságot jelent. 

Balogh István, Csíkfalva polgármestere lapunknak elmondta, lassan egy éve, tavaly ősszel egy nyertes pályázatnak köszönhetően, uniós alapokból építették ki a községben a térfigyelő rendszert, amit a lakosság több mint tíz éve igényel. A Leader-pályázat révén 65 térfigyelő kamerát szereltek fel a község összes településén a középületekhez, közterületekre, útkereszteződésekhez, valamint a falvak be- és kijáratához, ugyanakkor biztosították a működtetésükhöz szükséges áramellátást, internetszolgáltatást. Mindemellett, mivel az éjszaka készült felvételeken nem mindig volt felismerhető a szabálytalankodó gépkocsik rendszáma, saját költségvetésből beszereztek még egy performáns rendszámolvasó kamerát is, amely hasonló helyzetekben segítségükre van. Ennek érdekében a negyvenezer eurós uniós összeget további százezer lejjel pótolták ki. A polgármester rámutatott, amióta üzembe helyezték a rendszert, a felvételeknek köszönhetően számos esetben sikerült a rendőrségnek kézre keríteni elsősorban lopások elkövetőit. Legutóbb az elmúlt héten, amikor egy csíkfalvi gazda jelezte, hogy a búzaházi út melletti földjéről eltűnt néhány szénabála. A felvételek alapján azonosították a tettest, látható volt, hogy a szekerén Búzaházán még nem volt rakomány, viszont Csíkfalván már igen. Amikor szembesítették a felvételekkel, az elkövető bevallotta tettét, és kifizette a kárt a tulajdonosnak. Nemrég a község több pontján villanypásztort loptak, a felvételeken rögzített járművet keresi a rendőrség, emellett tyúktolvajokat kerítettek kézre, falopásokat derítettek fel a térfigyelő rendszer segítségével, de arra is volt példa, hogy a helyi futballpályán ralizott valaki, amit rögzítettek a kamerák. A polgármester hozzátette, amellett, hogy a község területén történt bűncselekmények elkövetőinek az azonosításában segítségükre van a rendszer, több ízben fordul hozzájuk a rendőrség, amikor a olyan járműveket keresnek, amelyekről feltételezik, hogy áthaladtak a környéken. 

Fotó: Nagy Tibor


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató