2022. augusztus 17., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Eddig 440 ezren látogatták meg a január 22-én nyílt Magyar Zene Házát – mondta el Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Batta András az első félév programjainak koncepciójáról kiemelte: a beavatás, a felfedezés élménye, a zenepedagógia, a fellépők és a közönség interaktivitása, a szórakoztatva tanítás és tanulás volt az elsődleges cél. 

Hozzátette: olyan művészeket kérnek fellépésre, akik hajlandóak interaktivitásra, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a közönség ne passzívan vegyen részt az előadásokon. Az elmúlt 5 hónapban 70-80 iskolával voltak kapcsolatban, az állandó tárlat, a kreatív hangtér és a rendhagyó órák is sok érdeklődőt vonzanak.

A következő félév, az őszi több száz program között szerepel majd Debussy kamaraműveinek megszólaltatása, a koncerten a zenére a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyik diákja készíti el alkotását. Folytatódnak a világzenei és magyar folklór programok, lesz a gyimesi zenét bemutató koncert,  és az idén 75 éves Sebő Ferenc is színpadra lép. Az állandó zenetörténeti kiállítást élő zene színesíti, s vendégül látják majd Veszprém városát is – ismertette a programokat Batta András. (MTI)


A Magyar Zene Háza Budapesten 
   Fotó: NMK