Török Sándor sokszínű írói világa

• 2025-05-14 15:00:00

• Kiss Zsuzsánna

Betegség, orvosok, orvoslás a magyar irodalomban (58.)

A meseregények hátterében

Török Sándor (Homoróddaróc, 1904 – Budapest, 1985) nevét sokan leginkább a híres-kedves Hahó, Öcsi! és a Hahó, a tenger című (1973-as, illetve 1974-es regényéből készült) filmek szerzőjeként ismerjük. Ha emlékszünk Az esőcsináló című amerikai filmre (1956); e film alapjául Török Sándor A komédiás című színdarabja szolgált, melyből Richard Nash írt angol nyelven nagy sikerű színdarabot… Olvashattuk a (cenzúrázatlanul először csak 1994-ben megjelent) Kököjszi és Bobojsza (1939 cenzúrázott, első kiad.) és a Gilikoti (1945, majd 2001) című meseregényeit, esetleg A felsült óriás és a 9 csoda (1934, majd 2005) című mesekötetét. De Török Sándor mást is írt, és most e másról fogunk szólni. 

Brassó megyében született, első éveit Szerdahelyen (Reismuert, Miercurea Sibiului), Szeben megyében töltötte, majd Brassóban és Fogarason járt iskolába (édesapja jegyző volt, ezért sokat költöztek). Tizennégy éves korától dolgoznia kellett. Volt kazánfűtő, mezei munkás, facsúsztató, napszámos üvegmunkás, vasúti pályafenntartó, kovács, gépszíjgyártó-tanuló, kórista és színész. 1923-ban kezdett újságíróskodni, törvényszéki riporterként is dolgozott. Eleinte per- és rémtörténeteket írt. 1925-ben Moldvába vitték katonának. Három év után szabadult, Temesvárra került, majd Szegedre, aztán Budapestre költözött. 

Török Sándor 
  Forrás: Wikipédia

Baumgarten-díj 

Napidíjas munkás lett az Országos Széchényi Könyvtárban. Első regénye (Az idegen város) után Baumgarten-díjat kapott (1933-ban). A kikeresztelkedett zsidók képviseletével bízták meg, és a Keresztény Zsidók Szövetségének alelnöke lett. Ő juttatta el Horthy Istvánhoz az Auschwitz-jegyzőkönyv egy példányát. 1945 után szerkesztett rádióadást (Ünnepi levelek című sorozatát hamar betiltották, később hosszú ideig folytatásos rádiójátékot írhatott (Csilicsala csodái), folyóiratot szerkesztett (Család és Iskola). A magyar antropozófia egyik fő híve, művelője és terjesztője volt. (Olyan tanításrendszer, amely szerint azon túl, amit a mai tudomány létezőként elismer [amelynek a lényegét azonban nem ismeri], sok egyéb, fizikai érzékszervekkel és eszközökkel nem érzékelhető dolog, folyamat is valóságosan létezik, sőt érzékfeletti módon megfigyelhető.)

Egy megdöbbentő kötet katonaélményeiről 

2022-ben jelent meg Halk magyar szavak címmel (Kiadatlan, elfeledett, betiltott írások Erdélyről alcímmel, Budapest, Jaffa Kiadó, a borító Hegyi Péter munkája) egy megdöbbentő kötet, amely Török Sándor öt fiatalkori művét tartalmazza. A kötet figyelemre méltó, mert eddig kiadatlan vagy megjelenésük után azonnal betiltott írásokat tartalmaz: egy regényt, két kisregényt és két rövidebb írást. Megdöbbentő, mert elhallgatott vagy legalábbis eléggé ki nem beszélt fájdalmas történeteket, folyamatokat és összefüggéseket ábrázol a húszas évek Erdélyéről és Romániájáról. Pontosabban: katonaságról, a megfélemlítés és szemfényvesztés politikájáról, a kiszolgáltatottságról és a mindezeken győzedelmeskedő, ám az egyéni emberi élet szintjén nem mindig túlélő szeretetről. 

Amikor Török Sándor leszerelés után nem sokkal repatriált, a fent említett kötet első darabját, a Magyar fiúk oláh mundérban című kisregényét megjelentette. 1928 nyarán Egy magyar fiú élményei a román hadseregben címmel a Magyarság című lapban sorozatban megjelentette katonaélményeit. Aztán kiadta rajzokkal ellátott könyv alakjában is, Ion Florea írt a kötethez előszót. A Ion Florea írói álnév, valójában a fogarasi születésű, Bukarestben élő Gagyi Jenő (1880-1936) külügyminisztériumi tisztviselőt és írót, újságírót rejtette, aki munkatársa volt a Gazeta Transilvaniei című napilapnak is (Cseke Gábor, Hargita Népe és Székelyföld, 2018). 1945 februárjában ezt a könyvet az Ideiglenes (magyarországi) Nemzeti Kormány betiltotta mint fasiszta és szovjetellenes művet. 2022-ig egyszer sem adták ki újra. 

Ez a kisregény a „büntető” osztagokba, a Regátba vezényelt bakák sorsáról szól. Egyes szám első személyű elbeszélés, mivel a szerző is egy volt a szörnyű „megnevelésre” kiérdemesültek közül, akiket mindennapos gyakorlatként vertek, kínoztak, olykor az őrületig megaláztak korlátlan kegyetlenkedésre feljogosított és kiképzett feletteseik. Moldvába viszik a fiatal székely fiúkat, akik az első világháború idején kezdtek serdülni, s akiket felnőtté már a trianoni békeszerződés következményes katonasága pofoz. A büntető katonaságot erdélyi román fiúk is kiérdemlik, miközben a regáti fiúkat Erdélybe sorozzák be. A szerző úgy kerül a büntető besorozásra a kolozsvári Redoutban, hogy előzőleg évet veszít vakbél-, hashártyagyulladás meg az ezzel járó műtétek miatt, s közben a tífuszt is elkapja. Hiába mutatja klinikai kibocsátóit, hiába látszik rajta, milyen elesett, mégsincs tízezer leje…, ezért egy délelőtt leforgása alatt harmincadmagával besorozzák Romanba a tüzérséghez. Amit Romanban átél, az egy életre való borzalomnak elegendő. Az abszurd kegyetlenkedésről a szerző ugyanakkor képes fanyar humorral szólni; ezt a következő, a katonai rendelőben játszódó részletből jól láthatjuk.

Fanyar humorral az átélt borzalmakról 

„Ahogy beérkeztünk az ezred kötözőjébe, az Infirmeria elé, utat vert nekem az ácsorgó bakák közt, és bevitt egyenesen a szentélybe, ahol két rablógyilkos kinézésű szanitéckáplár üldögélt egy rozzant műtőasztalon. 

Semenciuc udvariasan odalódított eléjük. 

– Te – azt mondja –, ez egy igen derék fiú, fáj a szeme. Abból adjatok neki, amiből én kaptam az ősszel.

Orvos sehol. Mi az? Hát sarzsi szerint megy az orvosság? […] A két szanitéc kezelés alá vett. Valamelyik sarokból előkerítettek egy arasznyi hosszú fecskendőt, azt megtöltötték zöldes folyadékkal – még kapálózni sem maradt időm –, az egyik megfogta szemhéjamat nagy, bütykös ujjaival, az alsót lerángatta, a felsőt felhúzta, és a másik a szemem közé durrantott a spriccelőből. Azt hittem, megvakulok. Bekalauzoltak egy sarokba, ahol összegubbaszkodva, szememre szorítottam a zsebkendőt. 

A furcsa kezelésnek még furcsább következménye lett. Fél óra múlva megszűnt a sajgás, szemem kitisztult és a titokzatos katarrus, amelyet évek óta kezelgettek az orvosok, soha többé elő nem jött. […] 

A törzsőrmester egyelőre csak mint operatőr mutatkozott be, igen sikerülten. 

Az ajtóban egy tüzér bukik be. Megáll mereven, és jelentkezni kezd. A törzsőrmester ráordít:

– Ce ai? Mi van? 

– Să trăiți, domnu’ plutonier major – törzsőrmester úrnak alázatosan jelentem, egy kelésem van. 

– Unde? Hol?

A tüzér hátrabök a hüvelykujjával. 

– Aici jos. Itt lent. 

– Vetkőzz le. 

A fiú vetkőzik nagy jámboran. A kelés akkora, mint az öklöm. Az őrmester mögéje kerül sunyin, egy hirtelen mozdulattal egymáshoz nyomja a két öklét, egy velőtrázó ordítás. Kész. A tüzér se élő, se halott. 

– Haide, haide. Gyerünk, poți călare – lovagolhatsz!” (Török Sándor: Magyar fiúk oláh mundérban. Halk magyar szavak, Jaffa, 2022, 34-35.) 

Nem mind ilyen „jól végződő” történetekről számol be Török Sándor kisregénye. Az embertelenség olyan méreteket ölt, hogy eszünkbe jut Dosztojevszkij dokumentáris értékű börtönnaplóregénye, amely elképesztően valósághű börtönpszichológiai tanulmány egyszersmind, a Feljegyzések a holtak házából (1860–1864). Török Sándor elbeszéli, hogy az állandó éjszakai riadóztatás és értelmetlen gyakorlatoztatás mellett Romanban divat (volt) a körpofozás, az alvásban éppen ellágyulni kész fiúk meztelenre vetkőztetett testének kemény ütlegelése, a majdnem szó szerinti nyúzás. Aki nem bírja a „kiképzést” és elájul, azt azonnal fellocsolják, folytatnia kell. 

A leggyengébbeket még az orvosi rendelőben is sanyargatják. A hosszú, sovány, tüdővészes marosvásárhelyi kereskedősegéd fiú már vért köp, de a rendelő alkalmazottjai ötödször is csak pénzt akarnak beszedni tőle. Nem is a kaszárnyában akarják bevasalni azt az illetményt, amelyért aztán hajlandók lennének hazaengedni a nagybeteg fiút meghalni… Aztán a csíkszentmadarasi Szüle Gábor csontvázzá aszott teste tele van kék-zöld foltokkal; ugyanis éjszaka a részeges káplár azt parancsolta neki, hogy táncoljon, a fiú nem akart, tehát alaposan elverték. Belső vérzése van, a rendelő pedig tétlenül várja, hogy belehaljon a sérüléseibe. Tovább, a kútban három azonosíthatatlan hullát találnak, de mire ez kiderül, már tarol a tífuszjárvány az ezredkaszárnyában, és persze a három halottról tilos beszélni. Más eset: a szökevény Szabó Lukácsot elkapják, úgy toloncolják vissza Romanba, hogy őrségtől őrségig küldik gyalog, és minden egyes őrségen jól elverik… A szerző nagy szerencséje volt, hogy őt olykor írnoki munkára használták, így néha pihent is e rettenetes kaszárnyában. 

Az Őrségben című elbeszélés, amely 1928-ban megjelent a Magyarság tárcarovatában, azt beszéli el, hogy miképpen próbál két baka, Király Áron és Pap Dénes egy télvégi éjszakai őrség alatt megszökni. Mindent előre jól előkészítenek, már el is hagyják őrhelyüket, a völgy felé tartanak, amikor gyermekhangot, sírást hallanak, és azonnal utána egy asszony kiáltását: „Ionică!” A következő lárma már a két fiú szökésének hírére keltett riadóztatás. Áron és Dénes egy pillanat alatt a beszakadt jegű folyóhoz siet, egyikük megragadja a már-már alámerülő kisfiút. Egymásnak nyújtott puskacsövükbe kapaszkodva kimentik a gyermeket a partra. Utána a lékhez közelebb álló szökevény a kihúzott fiúcska helyére, a jeges vízbe sebtében begyömöszöli a nehezen beszerzett két rend civil ruhát… Szökésük tényét csakis katonai felettesük gyermekének megmentése „takarja el”, így menekülnek meg a különben elkerülhetetlen büntetéstől. 

Szerelem és megmaradás 

A Virradatvárók címet viselő írás könyv alakban 2022-ben jelent meg először. Egy erdélyi faluban és Bukarestben játszódik a krimibe illő, mégis a szerelem és megmaradás szép példázatával végződő történet. Az Egy eszelős fickó s ami körülötte akad című kisregény 1929 tavaszán megjelent ugyan ponyván, de kereskedelmi forgalomba nem került, példányai elkallódtak, alig vagy egyáltalán nem ismeretesek. Könyv alakban most, a 2022-es kötetben lelhetjük fel. Hóbortos Péntek András, a kisregény főhőse talált gyermek volt. Árvasága, szelídsége és álmatag, jóhiszemű tétovasága éppen alkalmassá teszi őt arra, hogy egy koholt politikai-nemzetiségi vádsorozat fő áldozatává váljon. A koncepciós per a húszas években zajlik, ennek folytán ártatlan székelyföldiek sokaságát hurcolják Jilava rettegett börtönébe, államellenes izgatás és összeesküvés vádjával. A Bukarestből irányított per tárgyalásai sorozatosan elmaradnak, Kolozsváron is „beetetik” a polgárokat, sőt egy-két román beszervezett vagy be sem szervezett embert is letartóztatnak, hogy a magyarellenesség látszatát elkerüljék – de a csaliból elfogottakat egy-két nap múlva kiengedik. Az összeesküvés alaptalan vádjával, felszínes ürügyekkel elhurcolt ártatlan áldozatok pedig hiába tűrnek, lassan mind tönkremennek, belehalnak vagy beleőrülnek abba, amit Jilaván (a regény szerint „j”-ben) el kell szenvedniük. A sorozatos jogtalan székelyföldi letartóztatásokról „Nyugat” is hírt kap, elküldi tehát „kiküldöttjét” a jilavai börtönbe. Csakhogy hamis díszletekkel látják el a börtön „megtekinthető” részét, így a borzasztó valóság nem derül ki. Az ártatlan fővádlott, Hóbortos Péntek András is beleőszül a sokéves rabságba. Csak azért bírja még, mert ő egy egészen más valóságban él: az álmodozás eszelősséggé alakult légvárában. Kíméletlen rabtartói körében már rég elhíresült béketűrő magaviseletéről és szenvtelen aszkétaságáról, míg végül szeretetével gyógyítani is képes: a jilavai kietlenségben csodatevő erejűvé válik… 

Török Sándor eddig nemigen hangoztatott sokszínű írói világát érdemes a maga teljességében megismernünk. A Halk magyar szavak, Főcze János történész utószavával együtt, kiváló olvasmány, segít a traumafeldolgozásban, és mindenkori lelki és szellemi épülésünkre szolgál.