Egyre komolyabb az orvoshiány Romániában, miután az elmúlt években becslések szerint húszezer szakember hagyta el az országot jobban fizetett külföldi állásokért.
Egyre komolyabb az orvoshiány Romániában, miután az elmúlt években becslések szerint húszezer szakember hagyta el az országot jobban fizetett külföldi állásokért. Miközben a MOGYE-n nem lehet beindítani a magyar nyelvű gyakorlati képzést, mert egyesek aggódnak, hogy a fiatal orvosok nem tudnak majd a román anyanyelvű pácienssel kommunikálni, az ország más részeiben gyakran külföldi, csekély románnyelv-tudással vagy románul egyáltalán nem beszélő külföldi orvosok vállalnak hetente több ügyeletet. Például délen. Az egyik országos napilap szerint egyes kórházakban olyan súlyos az orvoshiány, hogy be kellene zárni az intézményeket. Ezeket „mentik meg” a besszarábiai, illetve a bolgár orvosok, akik részmunkaidőben, heti 3-4 alkalommal ügyeleteznek, illetve azok az ázsiai sebészek, akik egy-egy sikeres professzor mellett önkéntesként dolgozva képezik magukat, hogy bizonyos műtéti technikákat elsajátítsanak. A nyelvi akadályokat is könnyedén el lehet hárítani, például a călăraşi-i megyei kórházba komppal érkező bolgár orvosoknak a kórház saját költségvetéséből tolmácsot biztosít, hogy a betegekkel szót érthessenek, és ezen nem rökönyödik meg senki. A MOGYE – román nyelvből sikeresen érettségizett – magyar tagozatos hallgatói, akik anyanyelvükön tanulnák a klinikai gyakorlatot, nem elég jók a hazai egészségügyi rendszernek nyelvtudás szempontjából, de például Dániában, Finnországban stb. kiválóan megállják a helyüket orvosként…
Ha nem indítunk vitát költség-haszon témában, akár legyinthetnénk is: a mieink mennek, mások pedig jönnek. Csakhogy a helyzet nem ilyen egyszerű, és nem kell lemondóan tudomásul venni a „jelenséget”. Igenis, beszélni kell a költség-haszon elemekről, a betegellátás színvonaláról, az emberi erőforrás pótlásának szükségességéről, arról, hogy hogyan lehet itthon tartani a romániai orvosokat. Hosszú távon kell megoldást találni az orvoselvándorlás megállítására, hiszen a keleti országokból, főként konfliktusövezetekből érkező szakemberek csak rövid időre enyhítik az orvoshiányt, elsősorban bizonyos szakterületeken (például intenzív terápia). Egyrészt bonyodalmas, időigényes megszerezni az orvosi kamarai tagságot, a szakma gyakorlásához szükséges engedélyt, amihez elvileg a román nyelvtudás is elengedhetetlen, másrészt tisztában kell lenni azzal, hogy Romániát dobbantóként használják azok, akik megszerezve az unió fejlettebb országaiba utat nyitó román állampolgárságot, máris továbblépnek. Persze, helyükbe jönnek keletebbről mások, csakhogy a nagy szakember-fluktuáció nincs hasznára az ellátás színvonalának. Az elvándorló orvosok, illetve a már egyetemi hallgatóként külföld felé kacsingató hallgatók által felhozott okokat tekintve a megoldások alapvetően a jövedelemnövekedést és a kórházi ellátás körülményeinek javítását kell célozzák. A szaktárcától e kihívásokra várunk továbbra is hiteles, megvalósítható intézkedéseket, nem csupán látszatterveket.
