2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Idén több pénzből gazdálkodhat Nagyernye, mint tavaly – jelentette ki érdeklődésünkre Jánosi Ferenc polgármester.

Fotó: Antalfi Imola


Szűkmarkú a megyei tanács

Idén több pénzből gazdálkodhat Nagyernye, mint tavaly – jelentette ki érdeklődésünkre Jánosi Ferenc polgármester. Kérdésünkre, hogy ez miképpen lehetséges, amikor általában szerényebb büdzsét szavaz meg a legtöbb önkormányzat, a községvezető elmondta, tudatosan készültek az idei, a Leader program keretében nyertesnek nyilvánított projektek megvalósítására, a tavalyi maradék összeget e beruházások finanszírozására használják.

„Ahhoz, hogy az eddig nyertes hat pályázatunknak legyen folytatása, szükség van a fenntartható fejlesztési stratégia elkészítésére a 2014-2020 közötti időszakra. A legfontosabb beruházások természetesen az infrastruktúra keretében valósulnak meg, a közművesítés és az utak korszerűsítése az elsődleges, a stratégiát egy hónapon belül véglegesítjük” – tájékoztatott Jánosi Ferenc. Ami a korábbi években elkezdett, és pénzhiány miatt abbamaradt beruházásokat illeti, a községvezető közölte: ígéretek vannak a 7-es sürgősségi kormányrendelet alapján elkezdett sáromberki szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésére és az ülepítő befejezésére (500.000 lej). „A kormányfő azt nyilatkozta, prioritásnak tekintik azokat a beruházásokat, ahol a munkálatok 60 százaléka elkészült, ezért számítok arra, hogy megkapjuk az elmaradt összeget. Mint ahogy a székesi út javítására szánt összegeket is, hiszen a munkálatot itt már befejezték, a pénzt – 90.000 lejt – leszámlázták, a dokumentációt elküldtük Bukarestbe” – mondta a polgármester, aki elégedetlenségét sem rejtette véka alá: az elmúlt 10 év legalacsonyabb értékű támogatását kapták idén a megyei önkormányzattól: 200.000 lejt, amit beruházásra költenek.

Hogy mire is jut a költségvetésből idén? Röviden: 150.000 lejt különítettek el a község utcáinak, kövezett mellékutcáinak javítására, a munkálatoknak március elején fognak neki, közel 100 kilométernyi utat fognak lekövezni a hat faluban. Az egyházakat 100.000 lejjel támogatják, az iskolák, óvodák folyamatos javítására, karbantartására 105.000 lej jut. Jelentős összegeket irányoztak elő a tanintézetek korszerűsítésére: a sáromberki iskola manzárdosítására 850.000 lejt, a székelykáli általános iskola felújítására (tetőcsere, központi fűtés, a közel százéves villamos hálózat cseréje) 624.000 lejt, a nagyernyei iskola futballpályájának rendbetételére 185.000 lejt, a sáromberki iskola udvarán focipálya létesítésére 116.000 lejt. Az ernyei polgármesteri hivatal visszavásárolná az egyháztól a székesi kultúrotthont (az előirányzott összeg 100.000 lej), amely erősen megrongálódott, tervben van a sáromberki kultúrotthon korszerűsítése (990.000 lej), a sportcsarnok mellé multifunkcionális sportpályát építtetnének a tervezett sportcentrum részeként, ezért a sportcsarnok környékén még további parcellákat vásárolna az önkormányzat, és tervben van az extrém sportokra alkalmas pályák kialakítása. A Leader program keretében történne a fent említett beruházás, melynek becsült költségvetése 347.000 lej. Az önkormányzat Iklandot sem felejtette ki a sorból, itt játszóteret építenének (93.000 lej), korszerűsítenék és bővítenék az utcai közvilágítást (290.000 lej). Vásárolnának egy buldoexkavátort (380.000 lej), a Leader program keretében munkagépeket szereznének be (180.000 lej). Az elkészülő hatéves stratégiával összhangba kell hozni az általános településrendezési tervet is, erre a tanulmányra 175.000 lejt különítettek el a költségvetésben, elkészíttetnék a nagyernyei utcák aszfaltozási tervét, amire 60.000 lejt irányoztak elő, megvásárolnák a községközponti, mintegy 7 ár területet, ahol multifunkcionális park létesülne (heti két alkalommal piactérként működne, ugyanakkor kikapcsolódásra alkalmas területet alakítanának ki itt). Sok a terve az önkormányzatnak, kiemelten támogatják a sportot – állapíthattuk meg. Miért nem az aszfaltozás a fő prioritás? – tettük fel a kérdést a községvezetőnek, aki elmondta, erre túl kevés a pénz, falunként is meghaladná a 1 millió eurót, ezért olyan beruházásokra összpontosítottak, ahol biztosak voltak, hogy nyernek, ezenkívül pedig „igény van a sportpályákra, itt hagyománya van a sportnak”.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató