A mai világban már lehetetlen számon tartani valamennyi hírt, értesülést, akár fontosat, akár figyelmet sem érdemlőt.
A mai világban már lehetetlen számon tartani valamennyi hírt, értesülést, akár fontosat, akár figyelmet sem érdemlőt. Bőven elég, számomra pedig egyenesen túl sok is az a lehetőség, hogy boldog-boldogtalan írásban terjesztheti uszító, minden történelmi vagy egyéb ismeret nélkül nyomdafestéket (no jó: internetes megjelenést) elnyerő gondolatait.
Könnyű volna azt mondani, hogy nem kell olvasni olyanokat, akik ezt nem érdemlik meg. Nem tehetek róla, de nekem ebben a bőségben (idő és kor „bőségében") lehetőségem van arra, hogy néha belepillantsak olyan írásokba, amelyek a köznapi értelemben vett napi hírek között nem kapnak vezető helyet. Természetesen különös érzékenységgel figyelem – meglehetős rendszerességgel – a romániai híreket, és az is természetes, hogy nem csak az anyanyelvünkön megjelenő írások között szoktam tallózni.
Döbbenten látom, hogy egyre több az olyan megnyilvánulás, amelyekben bennünket, magyarokat, olyan zsigeri gyűlölettel emlegetnek, amelyet nem szabad – véleményem szerint –, egy kézlegyintéssel elintézni. Kétségtelen, hogy szívderítő román nyelvű írásokat is olvashattunk az elmúlt néhány évben, itt hirtelen csupán Lucian Mândruţă és Lucian Boia jut eszembe, de most inkább azt szeretném rögzíteni, hogy hónapok óta egyre több jel mutat arra, hogy a romániai magyar kisebbséget módszeresen meg kell fenyíteni, fegyelmezni, netán megfélemlíteni.
A vezető hírekben persze bő teret kaptak politikai képviseletünk megszólalásai, véleményüket többször is megjelenítették a román médiában is, különösen Nagy Zsolt, Markó Attila elítélésével, illetve perbe fogásával kapcsolatban. Jellemzően azonban egyik ilyen esetben sem olvashattam a román lapokban arról, hogy maga a méltányosnak alig nevezhető restitúciós folyamat miért feneklett meg, holott Kelemen Hunorral az élen közéleti képviselőink ezt többször is világosan megfogalmazták.
A folyamat, amely immár washingtoni útra is kényszerítette az RMDSZ küldöttségét, egészen elképesztő módon folytatódik: az autonómiatörekvés volt már nemzetbiztonsági kockázatként bemutatva, volt már cinikusan és történelmet hamisítva megemlékezés a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, de azt a fajta megkérdőjelezését a jogos magántulajdonnak, amelyet egy páváskodó Maros megyei szenátor a román igazságszolgáltatás hathatós közreműködésével folytat évek óta, még nem kontrázta meg kellő súllyal politikai képviseletünk. Ha ez a tendencia tovább folytatódik, akkor valóban nem marad más hátra, mint a nemzetközi perek sorozata, amely hatalmas pénzek elköltésével és keserves történelmi tapasztalatokkal szolgált eleddig: meghalhatunk az igazságunkkal a karjainkban, hogy egy közismert román közmondást idézzek!
A minap egy gyulafehérvári lapban, de az egyik központi román újságban is, amely általában nagy népszerűségnek örvend a románság körében, cikket olvastam arról a „felháborítónak” nevezett követelésről, amelynek értelmében egyes magyar egyházak egykor volt ingatlanjaik visszaszolgáltatását szorgalmazzák. A lap odáig megy, hogy (akárcsak a Mikó kollégium ügyében) a Batthyaneum visszaszolgáltatását is törvénytelennek titulálja. Ott tartunk tehát, hogy amit eddig visszakapott némely történelmi magyar egyház vagy egykori magyar nemzetiségű tulajdonos, megkérdőjelezik már magát a valamikori tulajdonszerzés jogosságát is!
Mondhatnám ismét: nem kell ilyen szövegeket olvasni! De jut eszembe, hogy nemrég többek között arról is olvashattunk, éppen román nyelven, hogy az Izraelnek és Nyugat-Németországnak eladott egykori román állampolgárok értékei kinek a kezébe kerültek. A közhiedelemmel ellentétben nem a néhai diktátor, sem a családja kezébe, hanem azoknak a régi rendszerből magukat átmentő titkosszolgák kezébe, akik a jelenlegi rendszerben is húzogatják a szálakat. Az igazságügyi szervekkel, a hatalmi gépezet fontos intézményeivel kiváló egyetértésben. Ne csodálkozzunk, hogy az ő vagyonszerzésüket az „eredeti tőkefelhalmozás” korából (1990-es évek eleje) senki nem vizsgálta, vizsgálja. Bizonyára mindmegannyi gazdasági zseni, vállalkozó, saját erőből meggazdagodott személyről van szó, akik feddhetetlenek.
Talán helye volna egy erőteljes megszólalásnak politikai képviselőinktől a nagy nyilvánosság, a román parlament előtt. És kérem, ne halogassák azzal, hogy most a miniszterelnök elleni támadás, a fenyegető politikai krízishelyzet miatt nem megfelelő a pillanat. Nekünk soha nem lesz megfelelő pillanat, akár kormányon vagyunk, akár ellenzékben, több évtizedes tapasztalataink erre tanítanak.
