Tüzesen sütött az éjféli nap

Örvendetes, hogy folyamatosan újabb és újabb hagyománnyá váló eseménynek, fesztiválnak ad otthont Marosvásárhely, és úgy tűnik, szinte mindre akad közönség. A színházi társulatok előadásai, a filharmónia koncertjei, a számos tárlatnyitó, irodalmi est, kerekasztal-beszélgetés, filmfesztivál, klasszikusgitár-fesztivál, dzsesszfesztivál, rockfesztivál, Forgatag mellett ismét szép jövő elé néző tradícióval gazdagodott a város. Olyan eseménysorozattal, amely már második életévében is világszínvonalú előadásokkal örvendeztette meg mindazokat, akik részt vettek rajta. A Freedom Blues Festivalról van szó, a zenei szemléről, amely a marosvásárhelyi Jazz&Blues Club és a Partitura Egyesület szervezésében annak a műfajnak állít nagyon is élő emléket, amely nélkül nem léteznének a mai „könnyűzene” nívós és kevésbé minőségi stílusirányzatai sem.

A blues eredetileg a tizenkilencedik századi amerikai fekete rabszolgáktól származik, egyszerre zenei forma és zenei műfaj, alapját tipikus akkordmenet képezi. A dzsesszhez hasonlóan számos alfaja alakult ki, és az elmúlt több mint száz év alatt alapot szolgáltatott, illetve össze is fonódott a rockzenével, a soullal, a hard rockkal és a keményebb műfajokkal egyaránt. Minőségi műfaj, de nem csak szakmai tudást igényel – a híres „érzés”, a „feeling” e műfajnál mindennél fontosabb. 

És éppen ezen feelinget érezhettük át mi is az elmúlt hétvégén. A Jazz&Blues Club által működtetett Bunker nevű teremben a hazai és magyarországi bluesformációk krémje koncertezett péntek és szombat éjjel, a fesztivált Cserey Csaba dzsesszdobos és ütőhangszeres művész könyvbemutatója vezette fel. Ezután következtek a koncertek, amelyek ezúttal is bizonyították mind a műfaj változatosságát, mind az előadók és szervezők jó ízlését. Pénteken a Trenul de Noapte nevű együttes frontembere, Marcian Petrescu lépett fel, aki a Florin Giugleával alkotott duóban tradicionális, Mississippi-parti bluest adott elő akusztikus hangszereken, majd a magyarországi Pély Barna koncertezett, az estet a – stílusra kevésbé jellemzően – női frontemberrel fellépő Foxy Lady Band zárta.

A fesztivál meglepetésnapja azonban a szombat este volt. Két, stílben egymástól fényévekre álló, érzésben, tudásban azonban hasonló együttes koncertje alatt kereste az állát a földön a mélyen tisztelt, és nem véletlenül. Sorrendben elsőként Rareş Totu és a Midnight Sun nevű formáció lépett a színpadra. Amint azt az ezúttal is nagyszerű ceremóniamesternek bizonyuló hazai blues-rock legenda Mike Godoroja felkonferálta, a kolozsvári születésű gitáros-énekes Rareş Totu 15 éves korában már a hazai rockzene szentjei között keresendő nagyváradi Metropollal játszott egy színpadon, és később olyan formációknak volt tagja, mint a Semnal M, a Compact, a Trans Express, ’87-ben Románia, ‘92-ben pedig (miután kitelepedett) Magyarország legjobb gitárosának nevezték ki. Jelenleg ötvenéves, és az ország legjobb bluesgitárosainak egyike, aki ezúttal a Midnight Sunnal és Dean Bowmann New York-i fekete bluesénekessel együtt lépett a színpadra. Mint azt Mike Godoroja is mondta, a formáció nem ismer kompromisszumot: hangszereik értéke több tízezer euró, és a Bunker színpadán ezúttal valódi, eredeti Hammond-orgona is állt. Nem digitális kópia. Érthető, hogy nagy várakozás előzte meg a koncertet, de a Midnight Sun nem okozott csalódást. Világszínvonalú fellépés volt ez, megállta volna a helyét az amerikai délen is – a klasszikus, nagy blueselőadók dalai mellett emléket állítottak Woodstocknak és Jimi Hendrixnek, keverték a hagyományos stíleket a blues-rockkal és hard rock elemekkel, hosszú és érzelmektől túlcsorduló gitár-, bőgő- és zongoraszólók tágították a teret, miközben Dean Bowmann igaz átéléssel közvetítette mindazt a szenvedést, amely e műfaj dalszövegeinek alapját képezi. Katartikus élmény volt ez a produkció, amelyet különleges módon oldott fel a sorrendben második együttes. 

Ferenczi György és Rackajam nevű formációja Magyarország egyik legismertebb és mindenképpen legeredetibb bluesegyüttese. Már a színpadi megjelenésük is megér egy misét, de a lényeg nem az, hanem a hangszerelés és a stílus: szájharmonika, hegedű, Wurlitzer-zongora, mandolin, cajon, basszusgitár és kürt (!). Energikus, érzelmekben gazdag muzsikájuk az amerikai blues, a magyar folklór és költészet, illetve a rock’n’roll életérzés jellegzetes keveréke, amelynek sikerét Mike Godoroja konferálása is igazolta. Mint mondta, egyszer azt magyarázta a fiának, hogy a blues azért élt túl több mint száz évet, és azért nem vesztett semmit sem a népszerűségéből, mert az autentikus folklórhoz hasonlóan: népzene. Szerzője a sokarcú ismeretlen, és ily módon, ha meglepő is, de otthonra talált a Rackajam sajátos stílusában is – ahol a magyar folklórt ötvözik sikeresen az amerikaival, ahol összefér a kalotaszegi hajnali Petőfi vagy Arany verseivel és Hendrix muzsikájával. A koncert igazi sikert aratott, a hangulat nagyszerű volt, a jókedv átjárta a közönséget, amelynek tagjai közül többen táncra is perdültek az asztalok között – nagyszerű ellentétezéseként a Midnight Sun monumentális előadásának. 

Az estet, jóval éjfél utáni kezdéssel, a marosvásárhelyi Cherry koncertje zárta. Az együttes a mifelénk ritka klasszikus rockabillyt játssza, a rock’n’roll pedig garantáltan jó hangulattal jár. Amint azt a szervezők mondták, a fesztiválnak minden évben lesz egy, a blueszal rokon műfajt játszó vendége is, a választás idén az egyre ismertebbé váló Cherry-re esett, megérdemelten – méltóképpen zárták e nagyszerű szemlét, amellyel egy gond akad csupán: oly sokat kell várni jövő novemberig!