2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 Csütörtökön délután ünnepélyesen megnyitották Csíkfalván az új fogorvosi rendelőt. Az első ránézésre kicsinek tűnő épületben minden megvan, ami kell: a legkorszerűbb fogorvosi eszkökkel ellátott kezelőhelyiségen kívül van fogadó- és váróterem, sterilizáló szoba, iroda, öltöző, raktár, illemhely a személyzetnek és a pácienseknek. A nyárádremetei születésű dr. Kósa Anikó hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön 8–17 óra között fogadja itt a betegeket.

 Szülei olyan úton indították el, amely megalapozta a jövőjét – mondta el a megnyitón a doktornő. A vásárhelyi egyetemen tanulta a fogorvoslást, majd kétévnyi szárnypróbálgatás után közel hét évet dolgozott Írországban, ahol kitűnő orvosok mellett szerzett nagyszerű tapasztalokat, de legtöbbet a páciensektől tanult – vallotta be. Ezzel a rendelővel célja, hogy hasznára legyen a községnek, pontosan gyógyítson, és mindenki jól érezze magát a rendelőjében. Az ünnepi pillanatokban köszönetet mondott minden barátnak, ismerősnek, szomszédnak a bátorításért, a jó szavakért, férjének a buzdításért, a helyieknek a jóindulatért.

 Mérföldkő ez a község életében – állapította meg Balogh István polgármester, hiszen még nyitottak fogorvosi rendelőt a községben, de remélhetőleg ez jóval hosszabb életű lesz az előzőeknél. Az elöljáró gratulált a befektetésért, a magasra helyezett technológiai mércéért és a kellemes környezetért, „remélhetőleg a község meghálálja a fájdalommentes orvoslást”.

– A nők tudják, hogy a szülés kevésbé kínos, mint egy fogfájás – mondta a szomszédság nevében felszólaló dr. Fóris-Ferenczi Rita egyetemi tanár, kifejezve örömét, amiért a doktornő ezt a községet választotta, és így lesz akihez fordulni ilyen panaszokkal itt helyben. 

A helyiek örömmel, jóindulattal fogadták az új szolgáltatást és a kellemes környezetet
Fotó: Gligor Róbert László





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató