2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Önkormányzati beruházással

Többfunkciós épület falai emelkednek napról napra magasabbra a szentháromsági iskola szomszédságában levő telken a kiadásokat; az önkormányzat saját költségvetésből fedezi. 

Valamikor itt uradalmi ház állt, de megrongálódott, a tetőzete beszakadt, utána pedig gyorsan tönkrementek a falak is, ezért a lebontása mellett döntöttek – mondta el Karácsony Károly polgármester, miközben az udvaron a régi épület maradványait takarították el. Az új épületről Nyárádgálfalva község elöljárója elmagyarázta: úgy képzelték el, hogy minden korosztály igényeit kielégíti. Mivel az iskola szomszédságában van, elsősorban a gyerekek számára szeretnének ott műhelyt berendezni, hogy különböző kézműves-mesterségeket tanuljanak, „amíg van kit és van ki tanítson”. Az iskola mellett műfüves sportpálya van, ezért arra is lehetőséget teremtenek, hogy az új épület teraszán frissítőt fogyaszthassanak a fiatalok, a különböző sportesemények, játékok után. Az idősekről sem feledkeznek meg, az épületben ők is helyet kapnak különböző rendezvényekkel. Mivel az ingatlant légkondicionáló berendezésekkel látják el, ha igény és szükség van rá, az egyik részében akár temetési szertartást is lehet végezni.

A közel 600 ezer lejes beruházás céljából áprilisban adták át a területet a kivitelezőnek, a munka májusban kezdődött el, és már állnak a falak. A polgármester elégedett a cég munkájával, és meg is tesz mindent, hogy egy-egy munkafázis befejezte után kifizesse a számlákat. A szükséges pénz a rendelkezésükre áll, a terület adott volt, a munkaütem megfelelő, így minden feltétel megvan, hogy 2021 májusára, ahogy tervezték, kész legyen.

Ami az épület alakját illeti, a polgármester hozzátette: az egykori kastélynak az utcai homlokzatán volt egy kupolás terasza, ezért azt kérték a tervezőtől, hogy hasonló jelleget adjon az épületnek. „Amikor egy-egy Szentháromságról elszármazott hazatér, és felnéz az épületre, jusson eszébe, hogy itt kastély állt” – mondja. Nem lesz könnyű dolguk az ácsoknak, de majd megbirkóznak a feladattal.

Természetesen térrendezés is lesz, már az építkezés befejezése előtt is, az épület mellett egy 15-20 gépjárműnek elegendő parkolót alakítanak ki. Az igényeket előre nem tudják felmérni, de ha több parkolóhelyre lesz szükség, a többlépcsős udvaron úgy alakítják a teret, hogy az alacsonyabban és a magasabban fekvő részen is épülhessen parkoló. Ha erre nem lesz igény, az épület fölötti lépcsőn zöldövezetet alakítanak ki, vagy parkot hoznak létre, vagy csak egyszerűen gyümölcsfákat ültetnek – magyarázta a polgármester.

Jól haladnak az építéssel, már állnak a falak

Fotó: Gligor Róbert László

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató