2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Új lelkipásztor Marosfelfaluban

Augusztus elsejétől új lelkipásztora van a marosfelfalusi református gyülekezetnek.

Dobos Lóránt


 

Augusztus elsejétől új lelkipásztora van a marosfelfalusi református gyülekezetnek. Vajda Domokos korábbi lelkész nyugdíjba vonult, helyét a tordai egyházmegyében levő Kercseden (Kolozs megye) szolgáló fiatal Dobos Lóránt vette át, akit arra kértünk, olvasóinknak is mutatkozzon be.

Megtudtuk, hogy tulajdonképpen segédlelkészként Szászrégenben szolgált, innen ismerték a felfalusiak. De meghívása nem volt egyszerű. A lelkipásztor nélkül maradt gyülekezet, a presbitérium imahetet szervezett, és hat potenciális lelkipásztort hívott meg, akik szolgálatot végeztek. Majd mindegyikükkel elbeszélgettek, így született meg a döntés. Dobos Lórántra a gyülekezet 90%-a szavazott és meghívták, foglalja el új parókiáját. Dobos Lóránt Szamosújváron született, ott járt általános iskolába, majd a kolozsvári Báthory gimnázium matematika-fizika osztályának volt tanulója. Érettségi után a kolozsvári protestáns teológián végzett. Amint említettük, eddig Kercseden szolgált. Felesége állatorvos, egy kétéves kislány és négyéves kisfiú boldog szülei.

Dobos Lóránt elmondta, a presbitérium, a gyülekezet szeretettel, odaadóan fogadta, hiszen az 1860-ban épített parókia épületét, az irodát felújították, kitakarították, és segítettek a költözésben is. Jelenleg folyamatban van a kapcsolatépítés, ami azt jelenti, hogy az elkövetkezendő időszakban családjával együtt meglátogatja a presbiterek családját, majd a körzetes presbiterrel a gyülekezethez is eljut a tiszteletes úr. Terveiről kérdeztük, de visszafogottan nyilatkozott. Korai erről beszélni, hiszen át kell venni a gyülekezet adminisztrációját, az anyakönyveket, a könyvelést, ugyanakkor a személyes beszélgetéseken azon igyekszik, hogy megismerje az igényeket, az elvárásokat, felmérje a gyülekezetet, hiszen, mint mondta, nem „statisztikai” igazolásra van szüksége, hanem leginkább arra kíváncsi, hogy miként látják az egyház jövőjét. S ebben az idősek tapasztalatára, megtartó erejére alapozva főleg a fiatalok közeledésére számít. Az egyház összetartó erő, ahol mindenki meg kell kapja a helyét, ő pedig azon lesz, hogy Marosfelfaluban is így legyen, annál is inkább, mivel közelebb áll hozzá ez a korosztály, mint a korábbi lelkészhez.

– Vannak ötletek, de most nem árulom el – mondta, szeretném az egyházépítő téglákat alaposan egymáshoz illeszteni, hogy az építmény sokáig és biztosan álljon – mondta Dobos Lóránt, majd hozzátette, meg van győződve arról, hogy jelenléte felfrissíti majd a marosfelfalusi közösségi életet.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató