2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Marosvásárhelyi Metropoliszövezet Egyesület eddig nem váltotta be a megyeközpont és a peremfalvak infrastrukturális fejlesztése kapcsán hozzá fűzött reményeket. Három és fél éves stagnálás után, amikor még közgyűléseket sem tartottak – és amiért Marosvásárhely volt polgármesterét teszik felelőssé –, most új lendületet adnak az egyesületnek. Az új vezetőtanács tagjait kedden nevezték meg. Az egyesület elnöke Péter Ferenc, alelnöke Soós Zoltán lett. 

– A helyhatósági választások után ez az első találkozónk. A választások után módosult a tagság összetétele, lévén hogy egyes közigazgatási egységek élére az újonnan megválasztott polgármesterek kerültek. Itt elsősorban Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármesterre gondolok, valamint Marosszentkirály, Nyárádkarácson új polgármesterére. Miután beiktatták a polgármestereket, kértük, hogy a helyi önkormányzatok nevezzék meg, hogy ki fogja képviselni az adott önkormányzatot a társulásban. Miután decemberben napirendre tűzték a személyek kijelölését, most megtartottuk az egyesület első ülését. Ez azért nagyon fontos, mert megalakult az új igazgatótanács, ennek tagjai aláírási joggal rendelkeznek, hogy a további eljárásokban dokumentumokat írhassunk, írhassanak alá – nyilatkozta Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, aki egyben a Marosvásárhelyi Metropoliszövezet Egyesület elnöke is. A társulás alelnöke Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere, titkára pedig Kovács Edit, Maroskeresztúr polgármestere. 


Jövő héten módosítják a statútumot 

Az egyesület tagjai jövő héten arról döntenek, hogy az új jogszabályok értelmében hogyan módosítják az egyesület működési szabályzatát, melyet a Maros Megyei Törvényszéknek kell jóváhagynia. Ugyancsak jövő héten döntenek a cenzor személyéről. – Miután beiktattuk a statútumot, elkezdhetjük azt a munkát, amit nagyon rég meg szerettünk volna tenni. Különböző projekteket kezdeményezünk, amelyek a metropoliszövezetet érintik. Vélemények hangzottak el a hulladékgazdálkodástól kezdve a terelőutak ügyéig, s azokról a lehetőségekről, amelyeket fel tud vállani a térségi társulás. Célunk a megyei infrastruktúra fejlesztése, ami megkönnyítené nemcsak a város, hanem a települések közötti forgalmat is. Prioritást élvez a közszállítási probléma megoldása, amelynek hatáskörét a Metropoliszövezet Egyesülethez szeretnénk áthelyezni. Minden pályázati lehetőséggel élni szeretnénk, a tagokkal közösen tárgyaljuk meg, hogy milyen formában lehet a legeredményesebben pályázni – mondta Péter Ferenc elnök. 


Marosszentanna is csatlakozik a társuláshoz

A Marosvásárhely központú metropoliszövezethez a következő községek tartoznak: Ákosfalva, Jedd, Kerelőszentpál, Koronka, Dózsa György, Maroskeresztúr, Marosszentkirály, Marosszentgyörgy, Mezőpanit, Mezőcsávás, Nagyernye és Nyárádkarácson, továbbá a városi rangú Nyárádtő. A jövő heti ülésen sor kerül Marosszent-anna község csatlakozási szándékának elfogadására, így az egyesület 15 településsel és a Maros Megyei Tanáccsal fog együttműködni az elkövetkezőkben.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató