Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-10-20 14:00:00
Romániában évek óta húzódik több, már szinte befejezett erőmű üzembe helyezése, miután különféle környezetvédelmi és jogi akadályok hátráltatták a munkálatokat. Most azonban fordulóponthoz érkezhet az ügy: a parlament elfogadott egy törvénytervezetet, amely sürgősségi eljárással lehetővé tenné a befejezéshez szükséges engedélyek kiadását azon erőművek esetében, amelyeknek a fejlesztése 2007 előtt kezdődött el. Ha a törvényt nem támadják meg, és az államfő kihirdeti, akkor befejeződhet többek között a ratosnyai vízi erőmű is.
Bende Sándor parlamenti képviselő, a képviselőház ipari bizottságának az elnöke lapunknak elmondta, hogy a ratosnyai erőmű ugyan Románia összfogyasztásához képest nem sokat termel, de a jelenlegi helyzetben az ország mindent meg kell tegyen, hogy fejlessze az energetikai szektorát, ennek a legkézenfekvőbb módja, hogy a már majdnem kész erőműveket befejezik. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a szóban forgó törvénytervezet nemcsak a ratosnyai vízi erőműre vonatkozik, hanem több más, ehhez hasonló félbemaradt beruházásra is. A jogszabály értelmében ezek a projektek nemzetstratégiai jelentőségű beruházásként kerülnek elbírálás alá, így az engedélyeztetési eljárások gyorsabbá válhatnak.
A ratosnyai vízi erőmű az egyik legelőrehaladottabb állapotban lévő beruházás – már csak néhány engedély és technikai lépés van hátra a befejezésig, mondta Bende Sándor, aki azt is hozzátette, hogy a legutóbbi akadályt a medence kitakarításához szükséges engedélyek jelentették, melyek kiadását bíróságon támadták meg. Ugyanakkor fontos megérti azt is, hogyha a törvény hatályba is lép, utána nem fog egyik napról a másikra elindulni az energiatermelés, a ratosnyai vízi erőmű esetében a gyűjtőtó feltöltése akár három-hat hónapot is igénybe vehet, mondta az ipari bizottság elnöke.
A procedúrák hosszadalmasak, de reméljük, hogy ha a törvény életbe lép, a vízi erőművek végre zöld utat kapnak. Nemcsak a ratosnyai, hanem több másik félkész projekt is befejezhető lenne, mondta Bende Sándor, aki azt is hozzátette, hogy Románia energiatermelésében a vízi erőművek kisebb szerepet játszanak ugyan, de annál stabilabb és kiszámíthatóbb energiaforrást jelentenek. A megújuló energiaforrások – mint a nap- és szélenergia – egyre jelentősebbek, ám teljesítményük változékony. Ezeket rendszeresen ki kell egyensúlyozni stabil termelési kapacitásokkal, amit például a vízi erőművek biztosíthatnak. Emellett pedig látni kell azt is, hogy 2027-ben várhatóan öt évre leáll a csernavodai atomerőmű egyik blokkja a felújítás miatt, ami 750 MW kiesést jelent a román energiarendszerből, mutatott rá a képviselő, kiemelve, hogy ezt a hiányt valahogy pótolni kell, és a vízi erőművek gyorsan befejezhető beruházásként megoldást jelenthetnek.
A ratosnyai vízi erőmű várható kapacitása 35 megawatt – ez országos szinten nem tűnik jelentősnek, hiszen Románia napi szükséglete eléri a 7000–7500 megawattot. Ugyanakkor egy ilyen kapacitás képes lenne például egy közepes – például egy Szászrégen nagyságú – város teljes elektromosenergia-ellátását fedezni. Továbbá a félkész, 60–65%-os készültségi állapotban lévő vízierőmű-projektek összesen körülbelül 1000 megawatt beépített kapacitást jelentenek, ami az ország energiaigényének akár 15%-át is fedezhetné. Ráadásul zöld, környezetbarát és rendkívül olcsó energiaforrásról van szó, nyomatékosította Bende Sándor.
A törvénytervezetet már megszavazta a parlament, de még ki kell állnia az alkotmányossági próbát. Ha ez megtörténik, akkor a tervezet az államelnökhöz kerül, akinek három lehetősége van: kihirdeti 20 napon belül; visszaküldi a parlamentnek újratárgyalásra, vagy alkotmányossági kifogással ő maga támadja meg a törvényt. Az utóbbi két opció képes hosszú távon elnyújtani a folyamatot.
Amennyiben a törvény kihirdetésre kerül, és megjelenik a Hivatalos Közlönyben, három nappal később automatikusan hatályba lép, ezután a hatóságok már törvényes alapon, gyorsított eljárásban adhatják ki a szükséges engedélyeket, és végre újraindulhatnak a munkálatok a félbehagyott vízi erőműveknél, mondta az ipari bizottság elnöke, aki szerint ha Románia valóban komolyan gondolja, hogy hosszú távon energiafüggetlen és környezetbarát forrásokra szeretne támaszkodni, akkor nem engedheti meg magának, hogy a majdnem kész beruházások a feledés homályába vesszenek.
Fotó: Vajda György (archív)